Tiltott vonzódás

50.Fejezet: 2019.12.18. - Hanga szemszöge

Fogalmam sincs, hogy az elmúlt napot hogyan tudtam túlélni anélkül, hogy elsírtam volna magam bármelyik pillanatban.
Mondjuk a szobámban behoztam a „lemaradást" Hétfő és Kedd este is... nem tudom elfogadni.
Sajnálom, hogy így végződött az el nem kezdett, közös utunk.
Talán akkor még nem is lettem volna ennyire szomorú, ha egy kis ideig élvezhettem volna, hogy tényleg nyíltak lehetünk egymásnak és azután kell ezt „befejezni".
De így, hogy esélyt sem lehet adni ennek a dolognak, ez így a legelkeserítőbb.
Hasonlítanám egy versenyhez, amire igazán nagydolog még az is, ha az ember eljut.
Élménynek veszi, hogy részt vehetett rajta még akkor is, ha nem ért el dobogós helyezést.
Ez a helyzet velem is...talán velünk.
Még ha kaphattam volna egy kis darabot Herczeg Márkból, akkor talán könnyebb lett volna feladni.
A szerdai nappal kapcsolatban vegyes érzelmeim voltak, ugyanis már a díszítést tegnap véglegesen befejeztük, minden a helyén van és már csak arra vár a feldíszített tornacsarnok, hogy Pénteken és Szombaton ott bent táncoljanak az iskolánk végzősei.
Másrészt ma kell mennem utoljára úszásra a gyógytornászommal, aki általában az óra után rögtön megy is tovább, a következő pácienséhez.
Én még kicsit ott szoktam maradni és élvezni a törökfürdő nyújtotta „hatást".
Mondjon bárki bármit, de nekem hiába probléma volt a bokámmal, semmit sem segített, de az ilyen hideg, téli napokon olyan jó bentről nézni, ha esik a hó, vagy az eső.
- Hanga, beszélhetnénk? – érdeklődött Földrajz óra után Lívia.
- Persze. – pakoltam elő Történelem órára és mentem ki a lány után. Mivel 15 perces szünet volt tudtam, hogy most szeretne velem a kapcsolatunkról beszélni.
- Sajnálom, hogy nem álltam ki melletted akkor, amikor mindenki ellened fordult. Ne haragudj! – vágott bele a közepébe. Igazából a második mondatára vártam csak.
- Figyelj Lívia, én csak a bocsánatkérésedre vártam. Először természetesen haragudtam rád is, hogy nem mellém álltál, de elfogadtam. Igaz, csalódtam benned... - folytattam volna, de közbeszólt:
- Szeretném, ha onnan folytatódna a barátságunk, ahol abbahagytuk úgymond. Hiányzol, és úgy érzem most szedtem össze annyi bátorságot, hogy szemtől szembe nézzek veled és szembesítsem magamat is a hibámmal, más előtt. – nézett egyenest íriszeimbe.
- Gyere ide! – mosolyodtam el, s szoros ölelésbe vontuk egymást.
Őszintén szólva nekem is hiányzott.
Igen, Áron mellettem volt, de mégis más egy barátnő és egy fiúbarát.
- Akkor, béke? – mutatta a kisujját.
- Béke. – nevettem fel, és összeakasztottuk a kisujjunkat, miközben továbbra is egymásra kacagtunk.
Miután a büfében vettünk innivalót és kaját visszamentünk az osztályterembe.
Kicsit feloldódottabb voltam, amikor leültem a helyemre, mintha újra visszacsöppentem volna az osztályba, hosszabb idő után.
- Örülök, hogy kibékültetek! – mosolygott a mellettem ülő Áron.
Elszégyelltem magam, mert belegondolva a fiúnak is elég nehéz lehetett, hogy „kétfelé kellett szakadnia", hiszen velem és Líviával is jóban volt, csak éppen a lánnyal nem voltam beszélő viszonyban.
Pár perc múlva meghallottuk a becsengő hangját, s pontosan akkor lépett be ő is...
Herczeg Márk.