Tiltott vonzódás

65.Fejezet

- Lív! – jött ki Áron a teremből és fogta meg a karját.
- Nem akarod ezt. – húzta magához, mire a lány kissé engedett, majd egymásra néztek és bementek.
Ezt megúsztuk; szerencse, hogy itt volt Áron, mert fogalmam sincs, hogy meddig fajult volna a két csaj közti feszültség. Nyilván próbáltam volna megakadályozni a bajt, de azért egy férfi mégis csak nagyobb "tekintélyt" kap ebben az esetben.
- Liba. – forgatta szemeit Anna, s rákaptam tekintetemet.
- Mi az? Tudod, hogy nem kedvelem. – morogta.
- Igen, de most el kell ismerned, hogy te kezdted. – húztam el a számat.
- Nyilván, én vagyok a hibás.
- Ott kezdődik a probléma, hogy egy palin vesztetek össze. – mondtam ki az igazságot.
Fogalmam sincs milyen az, amikor odáig meg vissza vagyok egy paliért, akiért más lány is meghal. Csak az első részében vagyok tapasztalt...
De visszatérve; lehetséges, hogy ilyen erős érzelmeket lehet valakiből kihozni még azután is, hogy átverték?
Érdekesek az emberi jellemek és érzelmek hatásai.
- Te nem tudod milyen ez, Hanga! Elhitették már veled, hogy szeretnek és közben mással kavart a srác? – nézett szemeimbe, én pedig nemlegesen megráztam fejemet.
- Akkor majd visszatérünk erre a beszélgetésre akkor, amikor ez megtörténik. Bár remélem, hogy soha nem kell ilyet megtapasztalnod. – fogta meg a karomat, majd hátat fordított és elment.
Egy pillanatig némán álltam, majd az osztályterem felé vettem az irányt, ahol Lívia és Áron ölelésbe voltak fonódva.
Éreztem, hogy most kettesben kell hagynom őket, mert ez a pillanat a kettőjüké és nem lenne annyira meghitt, ha most odapofátlankodnék. [...]
- Hanga, nagyon rossz döntést hoztál. – sóhajtott lemondóan Lívia, miközben mellettem ült a tornacsarnok nézőterén és látta ő is, hogy Marcell engem néz.
- Tudom, nem kell említened állandóan. – temettem tenyerembe az arcomat.
Szinte mázsás súlyú követ éreztem a szívemen és a lelkiismeretemen.
Nemet kellett volna mondanom egyből és most legalább csak a bűntudat mardosna.
- Ez a srác nem ismeri a nemet. – motyogta Áron a másik oldalamról.
- Mi? – néztünk rá a lánnyal.
- Nem tudom, hogy igazak-e a pletykák, de elviekben nem hiába van egyedül. – titokzatoskodott.
- Azt mondod lehet, hogy veszélyes Hangára nézve?
- Nem ezt mondtam. Nem tudom milyen a srác, de még sose láttuk lánnyal.
- Téged sem. – jegyeztem meg, ő pedig legyintett amolyan „ez most nem lényeg" stílusba.
- Tényleg, mizu Zsófival? – ragadtam le a témánál.
- A legjobb haverjával jött a randira. – rántott vállat.
- És nagyon megviselt?
- Látod, hogy nem. Azóta nem is beszéltünk. Nincs megírva közös jövő. – tárta szét karjait és le is zártuk ezt a kérdést.
- Örülök, hogy nem fogadtad olyan rosszul. Sokkal jobbat érdemelsz. – mosolyogtam rá és simogattam meg vállát támogatóan.
- De visszatérve rád! Találjunk ki valamit, amivel jelezhetsz telón, ha valami van. – mondta Lívi. Miután kb. a műsor felét végigvitáztuk végül megszületett, hogy mit mondok majd, ha valami gond lép fel és segítségre lenne szükségem.
Különben is sajnos nagyon sok olyan ember járkál az utcákon, akiknek sötét az elméjük és fogalmam sincs, hogy Marcell ebbe a körbe tartozik-e vagy sem.
Amikor vége lett az előadásnak kivonultunk a csarnokból és visszamentünk fel a terembe, elbúcsúzni egymástól és jókat kívánni az osztálytársaknak a szünetre.
- Hát akkor! Mindenkinek Boldog Karit-és Másnaposságot majd 1-jén! – törölte meg Zsolti a szemeit.
- Szólalsz meg te, aki már 29-én bemelegít és 2-án jön ki a kórházból tiszta gyomorral. – mondta Tamás és mindenki felnevetett megjegyzésére.
A következő pillanatban tanár úr jött be, kabátban.
Hogy állhat ilyen kibaszott jól a kabát is neki?
Sőt...minden jól áll neki!
- Remélem egyikőjüket sem látom szünetben! – mondta szarkasztikusan.
- Nekünk is nagyon fog hiányozni tanár úr! De a Jézuska kárpótolja majd, meg a sok petár...akarom mondani a sok tűzijáték. – mosolygott „angyalian" – bár szerintem kicsit őrülten – Bálint.
- Előre is Kellemes Ünnepeket mindenkinek! – nézett végig az osztályon, majd további szó nélkül hátrahagyott minket.
- Ez fura volt. – nézett körbe Levente, mi pedig helyeslően bólogattunk.
- Lehet tényleg megszeretett minket. – rántott vállat Tina s elindultunk kifelé.
- Hanga! – hallottam meg Marcell hangját és a többiekre néztem.
Lívia és Áron amolyan „olyan hülye vagy, hogy ebbe belekeverted magad" stílusban felsóhajtott és jelezték, hogy kint megvárnak.
- Igen? – fordultam a srác felé.
- Akkor, biztos jó a mai nap? – kérdezte. Itt az idő, most kellene megmondani, hogy nem szeretnék menni vele...
- Persze. 5-kor találkozunk. – mondtam és már mentem volna, amikor megfogta a csuklómat és így maradásra kényszerített.
Más esetben jóleső borzongás futott volna végig rajtam, de most kissé megijedtem tőle.
- 5-re érted megyek. – mosolygott s kikerült, majd elment.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor már nem láttam őt a környéken.
- Te tényleg kettyós vagy! Miért nem mondtad, hogy nem akarsz menni? – aggodalmaskodott Lívia.
- Túl leszek rajta ma délután.
- Reméljük sértetlenül. – jegyezte meg végszóként Áron és elindultunk haza.
Amikor beléptem a bejárati ajtómon, senkit nem vettem észre a házban.
Apáék még biztos dolgoztak, Míra meg gondolom valami csoporttársánál tanult.
Még mindig nagyon fura ez az „új Míra", viszont ahogy szerintem látható próbálom megszokni őt és közvetlen lenni vele, amennyire csak lehet.

Sziasztooook!!!
Vajon, hogy fog végződni Hanga és Marcell találkozója? Feleslegesen aggódik, vagy ténylegesen fog történni valami váratlan?
- Próbálom minél hamarabb hozni a következő részeket, viszont ezek az online órák kiakasztanak, (remélem nem csak én vagyok ezzel így).
Kitartást Nektek az előttetek álló hétre és További Szép Estét!❤️😘