Tiltott vonzódás

5. Fejezet: 2019.11.12

Szerencsére Míra nem szedte ki belőlem azt, hogy mi a neve az új tanárunknak.
Nem azért nem mondtam el, mert nem akarom, hogy őt csalódás érje... dehogy.
Az első megítélés rossz dolog, és ha valakivel Magyar Míra már kikezdett, akkor biztos azt gondolják, hogy én is olyan vagyok, mint a nővérem mert, hogy családba marad nem? Nem, soha nem akarok olyan lenni, mint ő.
De ahogy ismerem muszáj lesz eltűrnöm, hogy Herczeg Márk tanár úr örökre meg fog utálni, mivel Míra nem az a nő, aki oly könnyen felad bármit is, pláne ha az a valami egy 25 éves, vonzó férfi behálózása.
Másnap reggel mogorván mentem le és szerintem a szememmel meg tudtam volna ölni az undorító vigyorral ülő nővéremet.
- Szia, Kincsem! – köszönt anya fáradtan. Miután én is köszöntem neki és megkérdeztem, hogy miben segíthetek (amire az volt a válasz, hogy nincs semmi tennivaló) leültem és még egyszer átnéztem a Történelmet.
- Hanga, az órarendedet megnézhetem az e-naplóban? – érdeklődött a mellettem ülő. Egyből átláttam rajta... hát persze, hogy tanár úr nevét akarja megtudni.
- Nem. – válaszoltam, majd felvettem a táskámat és elindultam az iskolába.
Novemberhez képest eléggé sütött a nap és reménykedtem, hogy egész hétre marad ez az idő. Amint az iskola kapujához értem megláttam, ahogy az osztályom már az egyik fa alatt nevetgél.
- Hanga! – kiáltottak nekem én pedig mosolyogva odamentem hozzájuk és becsatlakoztam a beszélgetésbe.
- Gond van? – érdeklődött halkan Áron, amikor mindenki azzal volt elfoglalva, hogy Szepesi tanár urat ma megtréfálják. Miután elmondtam legjobb barátomnak, hogy mi is a problémám csak rosszallóan megrázta a fejét, majd így szólt:
- Már bocs, ha ezt mondom, de a nővéred ezzel tönkre tehet téged. – húzta el a száját, mire lerendeztem egy ' tudom ' szóval és mindegyikőnk bement az osztályterembe.
Miután az angol óra végére értünk felvettem a tornazsákomat és lementem a csarnokba.
Gyorsan átöltöztünk és egyből bementünk, ahol így is már mindenki ott volt.
A srácok, hogy tudnak ilyen gyorsan átöltözni, ráadásul még van 2 perc szóval nincs miért aggódni.
Beálltunk a torna sorba és vártuk, hogy kezdődjön az óra, viszont az előttem álló Bálint kezébe megláttam valamit, amit hátra dobott nekem. Egy cetli volt, amit kisimítva elolvastam:
„Törin hátrébb üljetek!" – ennyi volt a papírra írva, és odaadtam a lányoknak is, akik vigyorogva tették el.
- Azt hittem Tornaórán nem szokás levelezni! – gondolkodott el tanár úr és a lányok rám néztek egy ' most mi legyen? ' pillantással.
- Tanár úr nem akarja tudni mi volt arra a papírra írva. – szólaltam meg, s a fiúk ismét köhögve várták, hogy mi fog ebből kisülni.
- Ajánlom, hogy mondja el! – nézett rám szigorú tekintettel.
- A lábméretük. – rögtönöztem, mire mindenkiből kitört a nevetés és még Márk tanár úr arca is megrándult alig észrevehetően.
- Én mindenhol 43-as vagyok. – kacsintott hátra a hatás kedvéért Bálint, mi pedig hangoskodva adtuk tudtára, hogy nem vagyunk rá kíváncsiak. Félreértés ne essék, az osztályban megbeszéltük, hogy 12. év végéig nem fogunk egymás közt barátságnál többet érezni - bár ha jobban belegondolunk, ezt nem lehet irányítani szerintem -, csak végső esetben fogunk 1-2 jelenetet eljátszani. Nem akarunk két brigádra oszlani, ha bárki is összejön bárkivel és szakítanak.
- Még fiatalok maguk az efféle dolgokhoz. – szólt közbe a pedagógus.
- Tanár úr... mi már tapasztaltak vagyunk. – vágott vissza Levente, és mindannyian helyeseltünk. Igaz, hogy ez nem igaz, viszont a tanár úr kiégetésére való újabb lehetőséget nem halaszthattuk el. [...]