Tiltott vonzódás

40.Fejezet

Amikor beértem a tanáriba helyet foglaltam a szokásos székben és magam mellé támasztottam a mankómat, a papírt pedig tanár úrnak nyújtottam, aki egy pillanat alatt aláírta. Arra számítottam, hogy ezután visszaadja, ezért érte nyúltam, ő viszont elrakta onnan távolabbra.
- Valami baj van? – érdeklődtem, mivel ha jól tudom az ilyen felmentésekkel kapcsolatos papírokat nem szokták a tanárok elvenni.
- Mi történt a bokájával? – vont kérdőre. Egyáltalán nem értettem a kérdését, hisz feketén-fehéren le van írva.
- Ott van a papíron. – biccentettem az említett tárgyra.
- Ha ezt nem mondja... - forgatta meg szemeit. Most mit vár? Mondjam el apró szálakról szálakra, hogy mi történt? A végén majd szarkasztikus megjegyzésre számíthatok tőle?
- Igazából annyi történt, hogy mentem hazafelé, amikor elkezdett esni az eső és a jég, én meg futásnak eredtem...és ahogy bekanyarodtam az egyik utcába elcsúsztam és most itt vagyok. – tártam szét a karomat és majdnem a botomba ütöttem, de még időben elrántottam onnan a kezemet.
- Csak maga lehet ilyen két ballábas. – rázta a fejét rosszallóan. Köszönöm!
- Ebcsont beforr. – legyintettem és elmosolyodott halványan. Mivel féltem, hogy ismét a bűvkörébe csábítana a mosolya, ezért lassan felálltam a mankóm segítségével és a papírért nyúltam.
- Viszlát, Tanár Úr! – néztem vissza rá, miközben az ajtóhoz bicegtem.
- Nem maga miatt írattam tegnap, Hanga! – szólt utánam, majd jött elém, amikor visszafordultam.
- Miről beszél?
- Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, miről beszélek! Hallottam, hogy az osztály Önt gyanúsítja! – nézett szemeimbe.
- Való igaz, hogy az osztállyal történt egy kis összezördülés, de ezt Tanár úr közbeavatkozása nélkül is megtudjuk oldani. – válaszoltam kimérten.
Tudtam, hogy csak a határozottsággal lehet megvenni Őt.
- Én úgy vettem észre, mintha kirekesztették volna. – hunyorított rám.
- Provokálni próbál? – vontam fel szemöldökömet.
- Azért, mert Ön adta az ajándékokat...vagy mert mindenki látja, hogy közvetlenül társalgunk egymással? – dőlt neki a mellettem lévő falnak, az egyik vállával.
Miért nem lepődök meg, hogy így is iszonyatosan fotogén alkat, és ha tehettem volna, ott helyben lefotózom, hogy azaz emlék meglegyen örökre.
Csak nekem.
- Esetleg mindkettő közrejátszik?
- Miért ennyire kíváncsi ilyen lényegtelen részletekre? – vágtam vissza. Valami idegen erőből merítve sokkalta bátrabb lettem...és fura, hogy nem az alkohol vagy bármi más szer váltotta ki belőlem.
Vajon Herczeg Márk maga a szer, ami megbódít és merész tettekre késztet?
- Csak nem a véleményem érdekli igazából...magáról? – csökkentettem a távolságot közöttünk.
- Ne játsszon a tűzzel Hanga! Mert a végén megégeti magát... – hajolt közelebb hozzám.
- ...alaposan. – suttogta az utolsó szót.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? – álltam ki magamért.
- Nem. Kijelentésnek.