Tiltott vonzódás

110. Fejezet: 2020.02.15

Igazából egész éjjel azon gondolkodtam, hogy vajon milyen is lesz a mai nap Márknál. Aláírom, hogy vannak naphosszak, amelyeket együtt töltünk, de mégis...most ott fogok aludni nála. Egyedül barátnőimmel aludtam eddig, sőt anyáék is már a születésemtől kezdődően babaágyba szokattak, hogy „ne kapassanak el".
Visszagondolva ez egy nagyon jó húzás volt tőlük, ha rémálmaim voltak se mentem át hozzájuk kisebb koromban sem...a szüleim végignézték a szobámat megbizonyosodva arról, hogy nincs szörny a szekrényben vagy az ágy alatt és csak a képzeletem játszott velem.
Megbeszéltük Herczeggel, hogy 11-re megyek át hozzá – nyilván, hogy azért a Szombat az mégis legyen valamilyen szempontból az én napom is.
Mivel általában a „zűrös helyzetekkor" Anna az, aki folyamatosan kéri, hogy falazzak neki az ott alvós témával kapcsolatban, így nem voltam félénk éjjel 10-kor felhívni, hogy kérjek egy kis szívességet.
- Szia Hanga!! – köszönt a lány vidáman.
- Szia! Bocsi, hogy ilyenkor zavarlak... - szabadkoztam egyből.
- Dehogy zavarsz! Csak nem szívességet kérnél? Már vártam az alkalmat! – nevetett.
- Falaznál nekem, hogy nálad alszom, ha esetleg anya felhív téged?
- Persze! De ugye tudod, hogy mi a szabály? – mondta a „feltételt". Nos igen, nálunk az van, hogy hiába falazást kérünk a másiknak, annak ellenére megosztjuk egymással, hogy mi is az igazi indok amiért távol leszünk az otthonunktól.
Azért ha valami baj adódna, egy valaki mégis tudja, hogy mi van velünk.
- A barátomnál alszok, de anyáék nem tudják, hogy kapcsolatom van.
- Micsodaaaa? És ezt miért nem mondtad hamarabb? Úristen, ilyen sztoriból kihagysz! Helyes a srác? – faggatott.
- Anna, ha nem lenne az, valószínűleg nem fogott volna meg. – kacagtam.
- Jó igaz, te a külső megfog, belső megtart elven működsz. És akkor dugni fogtok. – az utolsó mondata inkább hallatszott kijelentésnek, mintsem kérdésnek.
- Dehogyis! Csak egy sima együtt alvás lesz.
- Aha, csak hiszed! Együtt fogtok aludni, egy szobában...kis érintések, csókok aztán meg „AHJ EZAZ CSINÁLD MÉG! NE HAGYD ABBA!"
- Menthetetlen vagy. – mosolyogtam a telefonba.
- Csak reálisan látom a dolgokat. – nevette el magát.
[...]
Amikor már „teljes pompámban" elkészültem, lementem a nappaliba, ahol szüleim beszélgettek.
- Hanga, elmegyünk egy családi barátunkhoz vacsorára! Már felhívtam Annust is, hogy üzenjen az anyukájának. – értesített anya a fejleményekről.
- Míráék?
- Elmentek Hajdúszoboszlóra, Kristóf valami eseményre van meghívva oda és elvitte magával Mírát is. Tudod, hogy mostanában mindig együtt töltik az idejüket. – mosolygott halványan.
Miután megreggeliztem és mindent bepakoltam a táskámba, elbúcsúztam anyáéktól és dobtam egy üzenetet Márknak, hogy negyed óra múlva ott vagyok.
Az úton viszont eszembe jutottak Anna mondatai...mi van, ha...
Áh nem, Márk letisztázta, hogy semmit nem fog erőltetni és teljes mértékben megbízok benne.
Különben is, ha ennyire csak a szexre menne, akkor ezernyi alkalma lehetett volna arra, hogy megtegye, ugyanis a legtöbb időt kettesben töltjük, a házában.
A lebukás veszélye miatt sosem megyünk sehova együtt.
Az ismerős kapu láttán egyből mosolyra húzódott a szám és miután bekopogtam, rögtön ajtót nyitott Herczeg.
Fekete melegítő nadrág és kék póló volt rajta...imádom, amikor sötét színű ruhadarabok fedik a testét.
Már megszokhattam volna azt, hogy ilyen észvesztően néz ki, de annak ellenére, hogy már nem egy hónapja ismerem, mégis folyamatosan megbabonáz, mind a kinézete, mind a tekintete, a hangja, a mosolya, az illata...az egész lénye.
- Mi az? – mosolyodott el még jobban, amikor néhány másodpercig nem szólaltam meg.
- Hiányoztál! – miután kimondtam ezt a szót, csak még szélesebbre húzódott mosolya és amint bezárta az ajtót szoros ölelésébe vont.
Végre itthon... - mindig ez jutott eszembe, amikor karjai átfonták testemet.
- Te is hiányoztál nekem! – suttogta, majd nyakamra adott puha puszikat.
- Mi lesz a mai program? – érdeklődtem, mikor eltávolodtunk egymástól.
- Összedobhatnánk valamit, már igazából kigondoltam, hogy mi legyen, csak érted. – vakarta a tarkóját zavarában, mire halk kacagás hagyta el számat.
Márk ilyen szempontból nem a szavak embere, de pontosan tudtam, hogy nem azért hagyta mostanra a főzést, mert ő egyedül nem tudná elkészíteni a kaját, hanem azért, mert velem szeretné közös tevékenységként megcsinálni.
- Utána videójáték? – érdeklődtem, mire vigyorogva bólintott.
- Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha sajtos-szalonnás rakott krumplit csinálnánk? – nézett hátra rám, miközben bementünk a konyhába.
Kiosztottuk egymás között a feladatokat és miközben én a krumplival foglalatoskodtam, néha-néha Herczegre pillantottam, aki a szalonnát és a bacont vágta csíkokra.
[...]
- Szerintem olyan 5 perc múlva már kivehetjük. – gondolkodtam, miközben a sütő üvegén néztem be, hogy lássam mennyire pirult meg az étel tetején lévő hozzávaló.
Mivel nem jött válasz, ezért felegyenesedtem és a konyhapulton támaszkodó barátomra néztem.
- Mi az? – álltam elé.
- Sokkal jobb így. – suttogta, s egyik kezével még jobban magához húzott, míg másikkal állam alá fogott és csókba hívta ajkaimat.
Az adrenalin szintem ismét az egekben volt és alig tudtam uralkodni a testemen.
Annyira hiányzott már...
Keze a gerincemen liftezett fel-le, míg én átöleltem tarkóját és még közelebb húztam magamhoz. Sokkal többet akartam tőle, sokkal közelebb férkőzni a szívéhez...mindenéhez.
A következő pillanatban viszont a beállított óra hangos csörgésbe kezdett, mire Márk morogva elhajolt tőlem.
- Miután kivesszük a kaját, folytatjuk? – érdeklődött mély hangján.
- Azután eszünk. – jelentettem ki.
- Ha most a tanári szerepben lennék, akkor az engedetlenséged következményekkel járna. – forgatta szemeit mosolyogva.
- Akkor büntess meg tanári szerepen kívül! – kacsintottam rá, majd a sütőhöz mentem és kivettem az ételt.
- Mennyei illata van. – miután kicsit meghűlt szedtem Márknak és magamnak is, majd asztalhoz ültünk.
[...]
Mindketten túl voltunk – természetesen külön-külön – a fürdésen, amikor megegyeztünk, hogy még nem megyünk aludni, hanem lemegyünk kicsit játszani.
Már 9 óra felé járhatott az idő, amikor a kanapén ültünk és koncentráltunk az éppen játszott autós játékra.
Herczeg ahhoz képest, hogy – elmondása szerint – nem igazán szokott játszani, elég nehéz ellenfél volt. 10 éves koromban szerettem meg nagyon a videó játékokat és anyáékat nem hagytam addig békén, hogy márpedig én szeretném a kontrollerrel a kezemben elütni a szabadidőmet.
- Ne is próbálkozz! – szóltam be, amikor az egyik körversenyben az utolsó körnél átvette a vezetést.
- Inkább te próbálj meg nem neki menni a falaknak. – nevetett fel.
- Nem is megyek a falnak annyiszor. – forgattam szemeimet „ki kérem magamnak" stílusban.
Pár percig tartott még a futam, s néhány másodperccel maradtam le csak Márk után.
- Csak szerencséd volt. – fontam keresztbe karjaimat magam előtt, miután letettem a kontrollert.
- Nekem akkor is te vagy a győztes! – húzódott közelebb hozzám, én pedig szó nélkül átöleltem őt.
- Te vagy az én főnyereményem! – motyogtam a nyakába.
A nappali falán felaggatott fehér neonfény volt az egyetlen, ami a képernyőn kívül megvilágította az egész teret.
A háttérben egész idő alatt, míg lent voltunk az Arctic Monkeys – Do I Wanna Know? című dala szólt halkan.
- Fáradt vagy? – érdeklődött.
- Nem. – suttogtam, s hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem puszilgatni a nyakát, miközben egyik kezemmel az arcáról, a kulcscsontján át – nyilván pólón keresztül – a hasáig liftezett fel-le a kezem. Annyira fantasztikus volt érezni a bőrének és a tusfürdőjének az illatát egyszerre...teljesen megbabonázott.
Márk keze a derekamat ölelte, s éreztem, hogy egyre erősebben szorít magához, ez a cselekedete pedig csak még jobban felbátorított.
A füle mögötti részt is súroltam néha ajkaimmal, s ekkor is észrevettem, hogy megremegett.
Lenyűgözött az, hogy a mások előtt mutatott rideg álcája mögött, mennyire érzékeny is tud lenni...
- Tudod, hogy nem szeretem, ha ezt csinálod. – sóhajtotta.
- Ennyire nem tetszik? – pontosan tudtam, hogy az állításom hamis, viszont szerettem volna kicsit húzni az agyát.
- Nem erről van szó. – morogta, majd lecsapott ajkaimra.
Abban a pillanatban kizártam mindent, egyszerűen csak arra akartam – és tudtam is – fókuszálni, hogy Ő és Én vagyunk csak, Ketten.
Ahogy egymás bőrét érintettük, ahogy csókjaink csak még inkább szenvedélyesebbek lettek...
Az elmúlt idő úgy éreztem, hogy semmi nem volt ahhoz képest, amelyet ezen a napon átéltünk együtt...nem kellett semmi „extra élménynek" lennie, egyszerűen tökéletes volt az, hogy kizárólag egymással foglalkoztunk.
A mámorban úsztam, amikor Márk lassan az ölébe ültetett vele szembe és néhány pillanat múlva az emelet felé vettük az irányt.
Amikor a szobájába értünk és letett az ágyra, rám feküdt úgy, hogy nekem is kényelmes legyen.
Imádtam a karjaiban lenni, imádtam, hogy a csókjaival jutalmaz és végső sorban imádtam Őt.
Minden egyes porcikájába belezúgtam újra és újra, mindennap.
Az ajkaimról letért a nyakamra és a kulcscsontomra, én pedig csak élveztem, hogy pontosan tudja, mi a jó nekem. A csillapíthatatlan mocorgásomból legalábbis tudhatta azt, hogy egyáltalán nem hagy hidegen az, amit csinál.
- Elszeretnék mondani valamit... – suttogta, miközben az arcomat puszilgatta.
- Hallgatlak. – mosolyogtam fel rá.
- Tudom, hogy eléggé érdekesen indult a kapcsolatunk...de akkor egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen érzéseket fogsz bennem kelteni. Nem ígérem, hogy mindig tökéletes lesz a kapcsolatunk, mert a makacs jellemünkből adódóan lesznek vitánk, de tudnod kell, hogy Szeretlek, Hanga! – nézett minden egyes szavánál szemeimbe.
Jól hallottam...? Herczeg Márk szerelmet vallott nekem.
Legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből és a szívem az eddigieknél is gyorsabban vert.
- Én is Szeretlek, Márk és akárhogy is legyen, mindig melletted leszek, mindenben! Nem akarlak elveszíteni sosem! – mondatom végére szorosan egymáshoz bújtunk és hallgattuk egymás sóhaját.
- Ez az új kedvenc alvópozícióm. – suttogtam, miközben kiskifli-nagykifliben helyezkedtünk.
- Régebben utáltam így aludni. Valószínűleg azért, mert mindig elaludtam az egyik kezemet. – kuncogott halkan.
- Most nem nyomom a karod? – aggodalmaskodtam, mivel az egyik karján feküdtem.
- Tökéletes minden. – szavaira csak még jobban hozzábújtam, s nemsokára az álom világába csöppentünk mindketten.