Tiltott vonzódás

96. Fejezet: 2020.01.09

Reggel mosolyogva ébredtem a plüssállatomat ölelve. Szinte úsztam a boldogságban és energiabombaként készülődtem az iskolába. Ahogy a tükörbe néztem miután felöltöztem egy gondtalan lány tekintett vissza rám.
Mindez Miatta.
- Nahát, ki vagy virulva. – jegyezte meg Míra álmosan, miközben a konyhapultnál lévő bárszéken ült és itta a kávéját.
- Te pedig rémesen nézel ki. – vontam össze szemöldökömet.
- Hosszú volt az estéje. – mondta „köszönésként" Kristóf, aki pont abban a pillanatban jelent meg a helységben.
- Nem akarom tudni. – pislogtam döbbenten.
- És még én vagyok perverz. – forgatta szemeit Míra, miközben a hűtőben kutattam a tej után.
- Ne keresd kidobtam az egészet. – morogta testvérem.
- De miért? – vontam kérdőre.
- Szerintem romlott volt már. Biztos, hogy attól hánytam éjjel. – kötötte össze magán a köntöst.
- Lehet, hogy reflux – találgattam.
- Nem hiszem, talán 17 éves voltam, mikor utoljára volt ilyen...akkor is 3 órán át szenvedtem, mire kijött szerintem az egész életem gyomortartalma. – sóhajtott.
- Azért remélem nem lesz semmi komolyabb baj. – mondtam, majd úgy döntöttem, hogy főzök magamnak teát.
- Rég hallottam már a fivéredről. – hozta fel a témát nővérem, miközben ravasz pillantást vetett rám.
Nagyszerű, így is be vagyok zsongva, most még ő is rátesz egy lapáttal.
- Tegnap megismertem még 2 diákját. – vigyorgott a férfi.
- És most mindenki tudja, hogy szegről-végről rokonok leszünk. – morogtam.
- Mintha annyira rossz lenne. – kuncogott Míra, mire Kristóf kérdő tekintete cikázott közöttünk.
- Márk a tinilányok bálványa.
- Én nem vagyok az? – biggyesztette le száját.
- Te az enyém vagy. – mosolygott Míra, s magához húzta egy gyors csókra, majd Herczeg mögé állt és a nyakába fúrta fejét.
A karórára néztem és majdnem visszaköptem a teámat, úgy siettem fel a cuccaimért.
- Valaki eltudna vinni a suliba úgy...most? – mosolyogtam idegesen.
- Elviszlek. Neked meg hozok háztartási kekszet, sav ellen gyógyszert és megkérdezem, hogy milyen ételt ajánlanak reflux esetén. – mondta Kristóf.
- Vigyázzatok az úton! – szólt utánunk Míra, mi pedig elhagytuk a házat.
- Figyelj csak...nem tudod, hogy miként került a szobámba tegnap egy ajándék? – tettem fel hirtelen elhatározásból a kérdést, körülbelül utunk háromnegyedénél.
- Szerintem vette valaki, de nem biztos. Ez nagyon para, Hanga! – jegyezte meg szarkasztikusan, s megforgattam szemeimet.
- De komolyan, van elképzelésem, hogy ki volt az...de nem tudom, hogyan jutott be a házba. – gondolkodtam el, mialatt próbáltam nem leleplezni magamat.
- Lehet valaki postagalamb volt. – rántott vállat, miközben továbbra is az utat figyelte, majd bekanyarodott a suli utcájába.
- Köszönöm, hogy elhoztál. Jövök neked eggyel. – hálálkodtam, mikor megállt az iskola kapujánál.
Amikor kiszálltam megláttam, hogy előttünk parkolt le a fekete színű Chevrolet, amelyről mindketten tudtuk, hogy kié.
- Helló öcsi! – követte példámat az idősebb Herczeg is és ment oda köszönni egy kézfogással.
- Hanga! – nézett rám Márk.
Észvesztően festett. Fekete kabátja volt rajta, miközben szemüvege tökéletesen ült orrán.
Egyszer úgy megnézném szemüveg nélkül is.
Sőt, mi több...nem csak egyszer...amikor lehetőségem van rá, akkor mindig.
- Jó reggelt Tanár Úr! – üdvözöltem észhez térve, majd még egyszer megköszöntem Kristófnak, hogy elhozott és bementem a főbejáraton.
[...]
- Kicsit fáj a fejem. – panaszkodott Lívia, amikor az 1. óra utáni szünetben kimentünk a büféhez.
- Megártott a tegnap? – nevettem fel.
- Te viszont nagyon derűs vagy. – morogta, viszont elengedtem fülem mellett a megjegyzését és rendeltem magamnak, valamint barátnőmnek is kaját.
- Csak igyekszem pozitívan állni ehhez a naphoz. – magyarázkodtam, amikor láttam, hogy a válaszomra vár.
- Mert ma 4 óra lesz a dugó pajtival? – kacagott most már ő is.
- De egy perverz vagy! – néztem rá amolyan „hülye vagy, csak nem érzed" pillantással.
Ennek ellenére tény, hogy eltalálta azt, amiért fel vagyok dobva.
- Most miért? 1 óra...egyszeres élvezet...2 óra...dupla élvezet...4 óra...Niagara. – távolította el egymástól kezeit, robbanást mutogatva.
- Te nem vagy normális. – nevettem fel.
- Tényleg, a töris felkészülésről beszéltél vele? – jutott eszébe, amikor mentünk vissza a terembe.
- Aha, még aznap amikor felemlegette. Mondta, hogy majd mindenképpen félév után kezdjük el a „közös munkát". Bár ahogy láttam rajta, kissé olyan, mintha azt hinné, hogy nem gondoltam át jól a dolgot. – forgattam szemeimet.
- Végül is normális, hogy félti a diákját. – fogta Márk pártját.
- Nem tudom...szeretném legalább a történelmet emelt szinten megcsinálni...jövőre meg majd a közgázt. – rántottam vállat.
- Te nem lazsálsz.
- Amúgy mi újság van veled meg... tudod. – bólintottam Áron helyére, aki az ég se tudja, hogy merre volt, abban a szünetben.
- Még mindig nem mondtam neki semmit. – motyogta az orra alatt.
- Vigyázz, nehogy elkapkodd. – fűztem hozzá szarkasztikusan, s már válaszolt volna, amikor a fiú visszatért közénk.
- Hát te? Merre jártál? – érdeklődött – kicsit sem feltűnően – Lívia.
- Dávidéknál a másik osztályban. Miért? – vonta össze szemöldökét a srác, mire a lány csak legyintett.
A következő pillanatban meghallottam a becsengőt és kipakoltam a töri cuccomat. Mire végeztem Márk be is jött az ajtón.
- Nos, továbbra is az I. világháborúval fogunk foglalkozni. Ismétlésként...melyik két úgynevezett oldal állt szemben egymással?
- Jobb-és baloldal. – nevetett fel Zsolti.
- Nagyon humoros. – jegyezte meg Herczeg.
- A Központi Hatalmak és az ANTANT. – mondta Áron.
- Az országok?
- Központi hatalmak Németország, Osztrák- Magyar Monarchia, Bulgária és Törökország. – válaszolt Lívia, majd folytatta volna, viszont tanárunk közbeszólt:
- Még csak az alap felállásnál tartunk, a háború elején. A Központi Hatalmak részéről az OMM, Német-és Olaszország...később Románia is, de az már külön szál. Az Antant részéről pedig? – nézett körbe.
- Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország. – válaszoltam, amikor úgy voltam vele, hogy senki nem fog megszólalni.
- Mivel emelt szintet akar tenni...mikor alakultak a szövetségi rendszerek? – terelte rám teljesen tekintetét. Mintha egy kis gúnyt hallottam volna a hangjában.
- A...központi hatalmak 1882, az Antant pedig 1907-ben. – tippeltem meg, mire bólintott és tovább beszélt az első világháborúhoz visszakanyarodva. A továbbiakban csak akkor szólaltam meg, amikor engem kérdezett. Próbáltam nem látszólagosan legeltetni rajta a szemeimet, de úgy tűnt, hogy ez igazán nagy kihívás.
Ahogy artikulált és gesztikulált, miközben a térképeken mutogatott és magyarázta, hogy hol, mi történt...egyszerűen csodálatos látvány volt.
Nem olyannak láttam, mint akinek annyi dolog jut az eszébe, hogy nem tudja mit is mondjon és ezért makogna összevissza...inkább olyan volt, mint aki pontosan tudja, hogy mit akar mondani. Úgy vezette fel az I. világháború első részét, hogy ne legyen se gyors, se lassú, hogy a fontosabb információkat dátumhoz és helyszínhez tudjuk kötni. Egy olyan dolgot sem mondott, amiről úgy gondoltam, hogy ne lenne hasznomra.
Bár már az egész hasznos és egészségjavító tevékenység, hogy nézhetem őt és nem kell rá magyarázatot találnom...azt hiszem.
- Nos, a következő órán az 1917-18-as évet vesszük át, valamint a Bolsevik hatalomátvételbe is belemegyünk valamelyest. – mondta, majd a kicsengő megszólalt.
[...]
Amikor már majdnem véget ért a nap és Lívia is befejezte a „de esküszöm, hogy nézte a segged" témát, Márk így szólt az utolsó óra, hátralévő néhány percében:
- Ma átküldöm az e-mailt, mind a tanulóknak és a szülőknek is. Fontos, hogy a napokban intézzék el a valutaváltást, ne Hétfő reggelre hagyják, amikor 600 fős sor áll a váltónál.
- Pedig én akkor szerettem volna. – „szontyolodott" el Bálint, viszont csak ráhagyta mindenki a dolgot.
Miután elköszöntünk és kimentünk, egyenest hazafelé vettem az irányt. Mivel most egész jó idő volt, így nem mentem busszal, hanem inkább sétáltam.
Amikor hazaértem anyával megbeszéltem, hogy menjünk el bevásárolni a jövő heti útra és a valutaváltóst is látogassuk meg.
- Én is mehetek? Csajos program. – jött le Míra.
- Most már jobb a színed. – mondtam, amikor megláttam nővéremet mosolyogva.
- Kristóf hozott mindent, ami a néhány napos diétámhoz kell. Így most már jól érzem magam. Indulhatunk? – vette fel a bakancsát, mire anya elmosolyodott és elindultunk.
[...]

Sziasztoook!!!😍❤️
Végül mondhatni tudtam időben hozni a részt, remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket!☺️
Szeretném egy részben, viszont hosszabb terjedelemben publikálni az adott fejezeteket, így hamarabb tudom majd hozni azokat a tartalmakat, amikor már felturbózódnak az események.
Hamarosan jövök a következő fejezetekkel!
Vigyázzatok Magatokra és Kitartást a Héthez!🥰😍❤️