Tiltott vonzódás

101. Fejezet

Tekintve, hogy még nem voltam a szobában, kissé meglepődtem, hogy milyen tágas...túlzottan nagy volt a hely, viszont kevés bútorral rendelkezett.
A mi „terünkben" Párizs éjjeli élete nem csak behallatszódott, de be is látszott.
Gyönyörűen ki volt világítva minden, így este nem is kellett éjjeli lámpa, mert a város világítása helyettesítette azt.
Márknál más volt a helyzet...a függönyei be voltak húzva és az egyik polcon lévő lámpa adta azt a minimális fényt a szobának, amit.
- Nem szereted a túlzott világosságot. – jegyeztem meg, miután felé fordultam.
Fehér póló és egy fekete melegítő volt rajta, melyben – nem túlzok, ha azt mondom, hogy – istenien nézett ki.
- Minek pazarolni annyira az áramot? – rántott vállat, majd néhány lélegzetvételnyi szünet után így szólt:
- Ha jól sejtem, azért jöttél át, hogy elmondd, hogy döntöttél. – állítására bólintottam, s nehezen, de belekezdtem mondandómba:
- Tudod, nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy hogyan kezdjek ebbe bele.
- Hanga, te már akkor tudtad a választ, amikor Újév napján felhoztam, sőt... - húzott magához hirtelen.
- Már az első csókunknál tudtad, hogy mit válaszolnál. – suttogta.
Az illata ismét megcsapta orromat, és gyönyörű barnái is rátettek egy lapáttal azzal, hogy reménytelten csillogtak.
- Mégis honnan veszed ezt? – vontam fel szemöldökömet.
- A reakciódból. – válasza után végigsimított egyik karomon, amelynek következtében jóleső borzongás járt át és libabőr ütött ki rajtam. Másik keze védelmezőn a derekamon pihent.
Szerintem tagadni sincs értelme semmit...elmondhatatlanul szeretem és élvezem az érintését, legyen akár vad és szenvedélyes, akár óvó.
- Ha nem szeretnéd, akkor nem engedted volna, hogy megcsókoljalak. – szorított még jobban magához, miközben ajkaink között is egyre kisebb távolság volt.
- Hogy megérintselek. – vándorolt keze az arcomra, viszont egy pillanattal később észbe kapott és elengedett.
- Elnézést! – köszörülte meg torkát.
- Miért távolodtál el? – mentem közelebb hozzá.
- Mert ha nem tettem volna meg, valószínűleg már nem tudnánk elszakadni egymástól.
- És ezzel mi lett volna a baj? – szorítottam a falhoz.
Az ismeretlen eredetű felbátorodás ismét kitört belőlem.
- Hagynom kell, hogy te dönts, a befolyásom nélkül! – sóhajtott.
- Miért? Valójában mit szeretnél? – húztam az agyát továbbra is.
Kíváncsi voltam, hogy mennyi ideig bírja az önuralma. Az angyali énem tiltakozott a „kis játék" ellen, viszont az ördögi énem minden erejével biztatott, s végül ő nyert.
A mai este úgyis elfogom mondani Márknak, hogy miként döntöttem.
- Hanga! – suttogta, majd egy pillanat alatt helyet cseréltünk és én támaszkodtam a falnak háttal.
- Ha a válaszod, nem... - kezdett bele, viszont én szavak helyett felágaskodtam ajkaihoz és átöleltem nyakát.
Ismét érezhettem csodás ajkait és ahogy észrevettem az Ő fejében is valami ilyesmi forgott.
Márk illata még inkább az orromba kúszott, miközben még inkább karjaiba vont.
Úgy éreztem, hogy az előző csókok csak „előzetesek" voltak, mert ez mindegyiknél intenzívebben hatott.
Röviddel ezután, eltoltam magamtól éppen annyira, hogy egy kicsit is, de józan ésszel tudjak gondolkodni.
- Tudom, hogy iszonyatosan nehéz lesz...de megakarom próbálni. – suttogtam, mire ő úgy igazán elmosolyodott.
Sosem láttam még olyan mosolyt az arcán...mintha egyszerre elcsodálkozna és megkönnyebbülne is.
Csodálatos látvány volt.
- Jól meggondoltad, mert nem szeretnélek semmibe belekényszeríteni. – magyarázta.
- Igen. Tudom, hogy nem fogsz semmit rám erőltetni. Csak nem tudom...félek, hogy valami nem fog jól elsülni. – bizonytalanodtam el.
- Mire gondolsz? – ült le az ágyra és biccentett, hogy foglaljak helyet mellette.
- Fogalmam sincs...mi van, ha kiderül? – fogott el a pánik.
- Hanga! Nem erre kell gondolni. Igen, sajnos muszáj, hogy titokban tartsuk ezt az egészet, mert nem szeretnénk egymásnak bajt, de vagy te is annyira érett, hogy tudd, hiába nagy a kockázat...ha mi ebbe jól érezzük magunkat, akkor így kell, hogy tegyünk. – fogta meg a kezemet, s mosolyogva néztem barnáiba.
Az íróasztalra néztem és megláttam, hogy a papírok szanaszét vannak téve.
- Azok mik?
- Hosszú történet. – rántott vállat sejtelmes mosollyal, mire felálltam és odamentem megnézni, hogy mik vannak a papírokra írva.
- Te hoztál dolgozatokat? – nevettem fel.
- Csak hasznosan töltöttem a szabadidőmet, így megspórolok egy csomó időt és azt talán tölthetem majd mással.
- Mással? – fordultam egyből felé, mire értetlenül megforgatta szemeit, s egy „ja" vállrándítással válaszoltam.
- Szerinted sejtenek valamit a többiek? – tettem fel a több ideje bennem tátongó kérdést.
Egyszerűen nem tudok Márk fejébe belelátni annyira, hogy az ilyen kérdésekre tudjam a választ. Egyszer sem láttam rajta, hogy feszült lenne a társaságomban, vagy hogy nagyon törekedne arra, hogy ne mutasson valami árulkodó jelet.
Felállt az ágyról, s lassan széthúzta a függönyt, amely fényt adott a szobának.
- Nem hiszem! Talán Tina az, aki gyanakvó tekintettel néz rád néhány alkalomkor, de nem hiszem, hogy sejtene valamit. – gondolkodott el.
- Szerintem meg sejti. Említette, amikor bent osztályvita volt, hogy simán elképzelhető.
- Amíg nincsen stabil bizonyítéka, addig nem tud semmit tenni. – vezette rám tekintetét.
Egyszerűen csodás látvány volt és legszívesebben sosem zökkentem volna ki abból a látványból, amelybe akkor részem volt.
- A Marcell üggyel kapcsolatban van valami fejlemény? – érdeklődött megfeszült állkapoccsal.
- Nem tudunk még semmit. Anya igaz felhívta az ügyvédet utazás előtt, hogy ilyenkor én mehetek-e külföldre és annyit mondtak, hogy igen. Többet nem is lett volna érdemes érdeklődni, mert ha van valami hír, arról úgyis értesítenek. Gondolom már hamarosan úgyis sor kerül majd az ügyre. – magyaráztam.
- Nem vagy ideges miatta?
- Nem...valaki lefoglalja az összes gondolatomat. – mosolyodtam el zavaromban, mire sármos mosolyt kaptam válaszul.
- Nyugalom! Csak rád mosolygott, nehogy szívrohamot kapj! – figyelmeztetett ördögi énem és próbáltam is magam tartani.
A következő pillanatban felém lépett párat és magához húzott, mire gyengén mellkasának ütköztem.
- Nagyon örülök, hogy így döntöttél. – suttogta.
- De hisz, te ezt már tudtad elmondásod szerint? – vigyorodtam el ezzel mutatva, hogy lebukott, s csak megforgatta szemeit.
A következő pillanatban meghallottuk a kintről jövő hangoskodást.
- HANGA, HOL A PICSÁBA VAGY? – Lívia „értelmes hangerőn" való hívogatása sajnos okot adott arra, hogy otthagyjam Márkot, így bocsánatkérő pillantást vetettem felé.
- Menj csak! Ezért majd még holnap beszélek velük. – mosolyodott el.
Állandóan tudnám nézni ezt a mosolyt.
- Ahogy szeretnéd, Tanár Úr! – szerintem olyan vigyor lehetett az arcomon, mint valami tejbe töknek.
- Menj, nehogy összehányjon mindent! Ha rosszabbodik az állapota, szólj! – nyilván a felelősségérzet miatt mondta, hogy aggódik Líviáért, de szerintem egy kis emberi aggodalom is volt benne a lány iránt.
- Szólok! – bólintottam, majd magához húzott és hosszadalmas – és nagyon érzelmes – csók után muszáj volt tőle elszakadnom.
- Jó éjt, Hanga! – köszönt el az ajtó elől.
- Neked is jó éjt, Márk! – mondtam végszó gyanánt, majd benyitottam a szobámba és láttam, hogy Lívia az ágyra dőlve, hason már alszik.
Remekül kiütötted magad barátnőm!
Mivel sejtettem, hogy reggel úgyis minden kínja lesz, ezért kikészítettem neki a gyógyszert és a vizet, valamint egy tálat is tettem az éjjeli szekrényére, bár sok esélyt láttam arra, hogy úgysem fogja azt használni.
Miután átöltöztem és lefeküdtem, a mellettünk lévő szobában fekvő személyre gondolva aludtam el, mosolyogva.