Tiltott vonzódás

41.Fejezet

Az egész testemet ismeretlen eredetű bizsergés járta át és ahogy szemeibe néztem, elvesztem bennük. Őszintén bevallom, erre a kijelentésére nem számítottam.
Mégis mit akar ezzel mondani?
- Elfog késni a következő óráról. – rekesztette be a beszélgetést, majd nyitotta ki az ajtót nekem. Egy szempillantás alatt a tanárin kívül kerültem és ahogy az öltözőbe értem, már senki sem volt ott, így nyugodtan dőltem neki a falnak és csúsztam le az mentén a padlóra.
Most komolyan kacérkodtam a tanárommal? Miért hoz ki belőlem ilyeneket ez a férfi?
A tanáriba lévő bátorságom hamar elszállt és aggódtam, hogy emiatt tanár úr még inkább nehezményezni fog rám.[...]
Ahogy az utolsó órának is vége lett lassan pakoltam össze, amikor Áron jelent meg a padnál.
- Beszélhetnénk? – hangjában nem volt ellenszenv.
- Persze, mit szeretnél? – ültem le, ő pedig a mellettem lévő széken foglalt helyet. Végül is, nem igazán tudtam volna ellent mondani neki. Áron ténylegesen jó barátom, de fogalmam sincs miért nem állt ki mellettem az ominózus napon, amikor mindenki ellenem fordult.
- A többiek nevében nem tudok beszélni, de személy szerint sajnálom, hogy így viselkedtek veled. – kezdte el.
- Figyelj Áron, nyilván nem adtam volna a tanárnak sértő ajándékot, még akkor sem, ha mindenki utálná. Mivel a feladat adott volt, és én választhattam, hogy mit adok neki, olyat adtam, ami számára nem bántó és ezzel a társaság is tisztába lehetett volna.
- Tudom Hanga! De utánad szerettem volna menni Hétfőn is, viszont nem voltál sehol, amikor én már kimentem a teremből. Úgy voltam vele, hogy nem lettél volna kíváncsi arra, ha bárki ír az osztályból. – nem olyan volt, mint aki mentegetőzni akar, inkább, mint aki fárasztónak tartotta, hogy eddig kellett várnia ezzel a „vallomással".
- Ez még nem mentség, Áron! Én kiálltam volna melletted fordított helyzetben!
- Ezt te sem tudhatod, mert még nem volt olyan, hogy ki kellett volna állni mellettem.
- De akkor is! – reagáltam gyerekes válasszal, ezután pedig kínos csönd gyűlt közöttünk pár percig.
- És most akkor mi legyen? – nevetett fel feszengve.
- Jó, fátylat rá! – vágtam rá és mind a ketten felnevettünk. [...]
Amikor már az ágyban voltam, Áronnal beszélgettem Messengeren. Estére már szerencsére visszatért a fesztelen hangulat és társalgás közénk, aminek nagyon örültem.
Mióta jóba voltam Áronnal sosem vesztünk össze és nagyon idegen volt az, hogy nem beszéltünk és ellenségként tekintettem rá.
A többiek nem kerültek szóba; sem én, sem ő nem hozta szóba őket, ezt pedig így tartottam jónak.
Miután már 11-et ütött az óra elbúcsúztam tőle –a korán kelés miatt – és már tettem volna le a telefont az éjjeliszekrényre, amikor az jelzett, hogy jött egy üzenetem.
- Ki az már? – morogtam halkan, mert már tényleg nagyon álmos voltam. Viszont féltem attól, hogy mi van, ha valakivel valami baj történt, így jobbnak láttam, ha megnézem, hogy ki írt.
Márk Herczeg
Felejtse el a ma történteket!
Egyből kiment az álom a szememből és szúró érzést éreztem a mellkasomban...esetleg erre mondják, hogy „tört szúrtak a szívembe"?
Iszonyatosan rosszul esett, amit írt, annak ellenére, hogy nem történt semmi, pusztán szócsata...de most már legalább rájöttem...egyszerűen csak utál és szó sincs arról, hogy felkeltettem volna-e az érdeklődését.
Én
Ami nem történt meg, azt nem lehet elfelejteni!
Nem volt bennem semmi kedvesség és udvariasság. Egyszerűen megírtam, amit gondoltam és kikapcsoltam a WIFI-t, majd nedves arcomat a párnába fúrva próbáltam elaludni.