Tiltott vonzódás

21.Fejezet

Nem kicsit voltam továbbra is zavarban és akárhogy próbáltam valami felesleges dologra gondolni, nem sikerült. Egyre csak forróbbnak éreztem az egész fejemet.
- Tulajdonképpen csak meglepődtem, hogy valamelyest tudja dicsérni a diákjait... azt hittem ez a fogalom nincs benne a szótárába.
- Mert nincs is... csak a bezsebelt elismerés kell. – forgatta szemeit, miközben nekem dobott egy könyvet, melyet épphogy eltudtam kapni.
- Az nincs benne a munkaköri leírásába, hogy könyvekkel bántalmazza a diákjait. – morogtam, majd a borítójára fordítottam a hozzám dobott tárgyat.
Amikor belelapoztam döbbenten néztem fel tanáromra, és elszállt belőlem minden lélekjelenlét. Nem tudtam másra gondolni, csakhogy milyen rendes gesztus és hogy tanárunknak van egy tök normális oldala is, melyet valószínűleg nem szokott annyira "népszerűsíteni".
- Ó, mi könnyű annak, akinek bánata nincs; mily könnyen beszél az önuralomról! – olvastam fel az első oldalon lévő idézetet, mely eredetileg angolul volt írva - nyilván utólagosan beleírva - majd az évszámot, amikor kiadták. Rögtön hevesebben vert a szívem és nem tudtam, hogy mit gondoljak az előttem ülő pedagógusról.
- A magáé. – biccentett a könyv felé.
- Nem, tanár úr... ez nagyon szép gesztus, de nem fogadhatom el. – utasítottam vissza Jane Austen regényét, mely az első kiadás volt. Hihetetlen, honnan tudta egyáltalán megszerezni? Vagy honnan tudta, hogy pont ezt a könyvet kerestem már mindenhol angol kiadásba?
- Mondjon egy elfogadható indokot! – tárgyilagos hangjától borzongás futott végig testemen. Miért tud ilyen hatással lenni rám?
Nem tudtam, hogy miért csinálja ezt. Ha utál, akkor miért ad könyvet? Pláne egy olyan könyvet, amit már régóta szeretnék magaménak tudni és elolvasni legalább egyszer.
- Ez egy antik darab... még viccből sem adnám oda másnak az Ön helyében. Olyan nosztalgikus stílusban fogalmazott az írónő és felidézi a régi korok életvitelét. Nem... ezt nem fogadom el. – adtam vissza a kezébe.
- Le akar kenyerezni az ilyen szavakkal, Hanga? Nem fog sikerülni. Magának adom a könyvet, mert nekem nincs rá szükségem. – tette le az asztalra és csúsztatta elém.
- Akkor sem fogadom el. Nem hiszem, hogy én vagyok erre a könyvre jogosult... megtarthatná majd a családjának.
- Most őszintén, ahol most tart a társadalom maga szerint, majd a jövő nemzedékét az ilyen könyvek fogják érdekelni? – vonta fel egyik szemöldökét. Iszonyatosan jóképű volt, s ahogy a szokásos hangja mélyebb lett még jobban elvonta a figyelmemet, hogy milyen egy vonzó férfi.
- Amilyen makacs tanár úr, szerintem még ezt is rájuk kényszerítené. – morogtam és reménykedtem benne, hogy nem hallja meg.
- Hogy mondta?
- Viszlát! – siettem ki az ajtón még mielőtt megállíthatott volna. Berohantam az öltözőbe és a telefonom megnéztem mennyi időm van még a Történelem óra kezdetéig.
2 perc.
Csessze meg tanár úr, hogy nem tud hamar befejezni valamit. Amilyen gyorsan csak lehetett átöltöztem és felrohantam a második emeletre, ahova még a tanár jelenléte előtt beestem és leültem Bella mellé.
- Le vagy főve, mint a kávé, történt valami? – nézett rám padtársam, de letudtam egy ' bénáztam a farmerral ' dologgal, ő pedig kioktatott, hogy ezért nem jó kimelegedni, mert utána baszhatom az időt, ha az izzadt lábamra nem jön fel.
Pár pillanat múlva bejött tanár úr és a tanári asztalra tette zsebkönyvét és filceit.
- Összefoglalás. – jelentette be, majd elkezdte röviden egybesűríteni, hogy mit is tanultunk a felzárkózó gazdaságról, az asszimilációról és a háború előestéjéről többek között.
Miközben jegyzeteltem megfigyeltem, hogy milyen a mimikája és milyen beleéléssel beszél erről a témáról.
- Lehetőleg jövő hét Hétfőre szedjék össze magukat, ugyanis egy órával sem vagyok hajlandó tovább elhúzni ezt a tananyagot. – mondta végszó gyanánt, s meghallottuk a kicsengő hangját. Mindenki egy ' ok-ok ' jelzéssel adta pedagógusunk tudtára, hogy hallottuk, amit mondott, majd elköszöntünk és kiment. [...]