68. Fejezet

5.8K 225 17
                                    

Bekötöttem magam és próbáltam a remegésemet kontrollálni, sikertelenül.
Úgy gondolom bátran viselkedtem, mert elmenekültem előle, viszont úgy éreztem mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt.
Mi van, ha nem tettem volna semmit? Akkor most próbálná rólam letépni a ruháimat és magáévá tenni, majd összeverni?
Milyen világban élünk? Miért ilyen könyörtelenek egyes férfiak? Miért tudják ennyire eltitkolni az igazi énjüket?
Soha nem gondoltam volna Marcellről, hogy egy erőszakos állat, aki nem ismer kegyelmet.
Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután...menjek el a rendőrségre?
Egyetlen pofont adott, és kitudja, hogy az milyen lesz holnapra?
És ha nem tesznek semmit ellene, csak értesítik? Akkor meg állandóan kísérteni fog.
Tudtam, hogy nem kellett volna belemennem és inkább visszavonulót kellett volna fújnom, vagy el sem fogadni a meghívását.
És tudja, hogy hol lakom...mibe keverted magad, Hanga? Észre sem vettem, hogy leállt az autó, de amikor hozzámért tanár úr, ösztönösen összerezzentem.
Csak akkor tudtam magamban elfogadni...tanár úr megmentett, figyelembe sem véve azt, hogy ellenszenves voltam vele és makacs.
- Szállj ki és menj az ajtóhoz, míg én behajtok a garázsba! – szólt nyugtató hangján.
- És ha követett? Mi van, ha ott lesz és elvágja a torkom, vagy valami? – azt hiszem a kelleténél kicsit hangosabban kérdeztem, mert szerintem az egész szomszédság is hallotta a zajt.
- Nincs esély arra, hogy ott legyen és elvágja a torkod, tekintve, hogy kerülőt tettem, és ha követett volna, akkor sem jegyezte volna meg, hogy merre jöttünk. – fura volt számomra tanár úr viselkedése. Igazából még az én viselkedésemmel sem voltam tisztába, akkor az övével, hogy lehettem volna?
Még akkor is rettegtem; hiába voltam biztonságban, azt nem tudtam figyelembe venni akkor.
Még az autóból sem mertem kiszállni; olyan szintű félelem vett hatalmába, mint amikor általános iskolás koromban megnéztünk régi barátnőmmel egy filmet a moziba...este.
És mivel más felé laktunk egyedül kellett buszt várni, buszozni és hazagyalogolni.
Utána 2 hónapig nem mertem kimenni félelem nélkül a mosdóba.
Nyilván, csak egy nagyon távoli példaként mondható ez, hiszen a velem történt esemény, azért komolyabb hangvételű.
A garázs előtt kiszálltam az autóból és szinte idegbetegen toporogtam, hogy tanár úr végre jöjjön ki onnan.
- Gyere előre! – szólalt meg máshonnan – a bejárati ajtótól – én pedig vaktában futottam oda, miközben mögöttem a garázs ajtaja lezárult.
Elé mentem és gyámoltalanul bementem az előtérbe.
Még sosem voltam nála; és most a szerencsétlen véletlen folytán kerültem ide.
Ha ez az ára, hogy Herczeg Márk lakásába lehet V.I.P belépőt nyerni, akkor köszönöm több ilyet nem kérek.
- Vetkőzz le és ülj a kanapéra! Át vagy fagyva. – morogta, majd amint levette a meleg ruháit elvonult egy másik helységbe.
Levettem a kabátomat, a sálamat és a lábbelimet, majd a táskámmal bementem a nappaliba.
Kék és fehér szín kompozíciója mutatkozott meg a falakon, amelyek otthonosan hatottak még az én feldúltságomra is.
Szürke bőrkanapé, ugyanolyan színű fotelek és egy dohányzóasztal volt a „középpontban".
A falon egy függődísz volt csak, meg egy tv.
Hiába nem volt semmi személyes kirakva sehová sem, én mégis úgy éreztem, mintha hazatértem volna.
- Minden rendben? – zökkentett ki a gondolkozásból hangja, majd leült mellém – sajnos nem olyan közel, mint én szerettem volna, de így sem olyan távol, mint hittem.
- Ízléstelen kérdés volt. – kommentálta saját magát, majd felém nyújtotta az egyik bögrét.
- Forró csoki? – fogtam meg két kézzel az innivalót és viseltem el, ahogy a gőz felszáll az innivaló forrósága miatt.
- És jég az arcodra. – vette elő a háta mögül, én pedig szájat húzva elfogadtam a másik dolgot is. Az innivalót letettem az asztalra, a jeget pedig az arcom fájó részére szorítottam.
- Köszönöm. – suttogta.
- Mi történt az étteremben, Hanga? – tette le a bögréjét ő is, majd könyökével térdére támaszkodott.
Még ez a mozdulatsora is mérhetetlenül vonzó.
- Azt akarja, hogy beismerjem igaza volt? Mert igen, az volt és hibás vagyok, amiért elmentem. De nem tehetek róla, hogy egy pszichopata állat az alkohol mámorában megakart erőszakolni és amiért ellenkeztem, megpofozott. Ezek mellett a szavak, már csak apró részecskék. – néztem minden szónál a szemeibe.
Egyáltalán nem voltam kíváncsi a fejmosására, de valahonnan éreztem, hogy nem fog elítélni és úgy nézni rám, mint egy szennyes kosárra.
Nincs értelme mentegetőzni; naiv voltam Marcellel szemben és ő ezt kihasználta; kihasználta a barátságunkat, annak ellenére, hogy nekem az volt a célom, hogy azt minél tovább tudjam megtartani.
- Fontos neked. – jegyezte meg. Tudtam, hogy nem úgy mondja, mintha az orrom alá akarná dörgölni, hanem afféle „megemlékezésként". Pontosan átlátta a helyzetet és azt, hogy Marcellel már soha nem jöhet rendbe a barátságunk.
- Volt. Fontos volt. – sóhajtottam lemondóan, majd beleittam a csokoládés italba.
Csendbe burkolóztunk és kutakodtam, hogy vajon mit is tudnék kérdezni tőle. Kíváncsi voltam mindenre, ami hozzá kapcsolódik, de 2 dologra nagyon is...
- Honnan tudta, hogy abba az étterembe voltunk? Követett? – hunyorítottam rá.
- Nem.
- Akkor? Lenyomozott, úgy hogy minden ehhez szükséges információnak a birtokába volt és a telefonom bemérésével jött rá, hogy hol vagyok? – nevettem fel, ezen a teljesen abszurd kijelentésemen, ő pedig nem szólt egy szót sem.
- Miért? - először még toleráns voltam vele szemben, annak ellenére, hogy tulajdonképpen valamilyen szinten megsértette a személyi jogaimat.
- Mert tudtam, hogy ez a helyes.
- Ne ezt a sablont mondja! – álltam fel indulatosan.

Tiltott vonzódásWo Geschichten leben. Entdecke jetzt