Tiltott vonzódás

75. Fejezet

Azt...azt mondta, hogy Herczeg?
Na, nem! Ugye nem az történik, amire gondolok?
- Te biztos Hanga vagy! Sokat hallottam már rólad. – mosolygott, majd a kezét nyújtotta.
- Igen! Örülök. – fogadtam el és ráztuk meg. Mégis mi mást mondhattam volna?
Véletlenül lehetséges, hogy neked van egy testvéred, aki mellesleg a tanárom és csókolóztam vele.
Ezután egy barna hajú lány jött be, kissé megszeppenve, napbarnított bőrrel és hatalmas barna szemekkel.
- Jó estét! Herczeg Klaudia vagyok! – mosolyodott el szégyellősen, amikor bemutatkozott anyáéknak.
- Szia! – hajolt felém, majd puszit adtunk egymásnak.
- A gyönyörű hölgyek társasága bővül. Nem is eggyel, hanem rögtön hárommal. – szólalt meg köszönésképpen az idős ember, aki már körülbelül a hatvanas évei közepén járhatott...ennek ellenére egészen jól tartotta magát.
Ezután a bemutatkozásra került sor a szülők között.
- És itt van a hajadon leány is! – kacagott a férfi, s bemutatkoztam én is.
- Várunk még valakit? Úgy emlékszem 5 főt mondtál, Míra. – mondta apa.
A következő pillanatban egy autó motorjának leállásának hangját hallottuk meg, pár másodperccel később pedig a férfi az udvarunk felé jött.
- Elnézést a késésért! – jött a bejárathoz...Ő.
Atyaisten, ez nem lehet igaz! Mondd, hogy csak álmodom...!
Mennyi az esélye annak, hogy a mit tudjam én, mennyi Herczeg közül a nővérem pont azt a férfit fogja ki, akinek a testvérével közelebb kerültünk egymáshoz?
És, hogy mennyire észvesztően jól nézett ki ismét...hihetetlen!
Fekete ing, fekete nadrág és fekete cipő volt rajta...hogy nézhet ki ennyire jól, ilyen egyszerű, mégis ünnepélyes szettben?
Mintha csak ráöntötték volna.
Bár szerintem semmi megerőltetésébe sem kerül az, hogy ennyire vonzón nézzen ki.
- Herczeg Márk! – mutatkozott be szüleimnek ő is. Hogy tudja ennyire varázslatosan mondani, a saját nevét?
Hanga, megint kezdesz beteges lenni vele kapcsolatban!
- Herczeg félisten! – kuncogott ördögi énem, angyali oldalam társaságában.
Már ők is cserben hagytak.
- Ne haragudj, de olyan ismerős vagy. – gondolkodott el anya.
Kössem fel magam most, vagy miután elmentek?
- Én vagyok Hanga osztályfőnöke. – pillantott rám, igéző szemeivel.
Maradj talpon Hanga!
- Elnézést a tegezésért! – szabadkozott szülőm, viszont tanárom csak egy „semmi gond" szócskákkal lerendezte ezt, majd mindenki az asztalhoz ült.
Apa az egyik asztalfőknél foglalt helyet, anya pedig mellé, míg a másik oldal főjére István bácsi és mellé Anita néni.
Apáék bal oldalán ültünk Mírával, míg jobb oldalán, nővéremmel szemben Kristóf, velem szemben Márk, mellette pedig Klaudia.
Elég szépen elkülönült a két család az asztalülés szempontjából.
- Hanga, kérlek gyere segíteni! – szólt anya, én pedig bólintottam és felálltam az asztaltól, hogy tálalásra kerüljön a sor.
Bazsalikomos sajtkrémleves volt az előétel.
Háttér információ, hogy anya már korábban Míra elé vetítette, hogy mit szeretnénk vacsorára készíteni a ma este és megérdeklődte, hogy a másik családból senki nem allergiás-e a különböző adalékanyagokra.
- Mit gondolsz? – érdeklődtem, mikor a konyhába mentünk.
- Szerintem összeillenek. – mosolygott, mire én is bólogattam.
Anya is, és én is felvettünk 2-2 tányért és az asztalhoz vittük.
Ő a Herczeg házaspárhoz tette le az ételt, én pedig Klaudia és Márk elé, majd mentünk a következő sorozatért.
Mikor mindannyian étel elé ültünk jó étvágyat kívántunk és elkezdtünk enni, miközben feljött a témák halmaza.
- Nahát, ez az étel csodás! – bólintott elismerően a házaspár, mire anya megköszönte a bókot.
Miközben én már majdnem megettem a levesemet, rám terelődött a téma.
- Márk említette, hogy közgazdasági osztálynak az osztályfőnöke...nehéznek találod, Hanga? – érdeklődött István bácsi.
- Nem. Nyilván több tárgy van, mint tavaly, de úgy vagyok vele, ha ez az év jól sikerül, akkor már nem áll semmi az utamban.
- Jól oktat a fiam? – a kérdés hallatára majdnem visszaköptem a levest, amit épp akkor nyeltem le. Direkt tette fel így a kérdést...vagy sejt valamit?
De hisz most találkoztunk először...
- A tananyagot igen, meg mást is... - gondoltam magamban.
- Vigyázzon, mert következményei lehetnek a válaszának. – pillantott rám a szóban forgó személy.
Ha egyfajták abba benne vagyok.
Hanga, mi a fenét művelsz? Itt fantáziálsz már megint róla, miközben ők a tanári állásáról érdeklődnek, hogy milyen pedagógus a fiacskájuk.
- Ne is törődj vele, Drágám! Márk már csak ilyen. – mosolygott rám Anita néni.
És én mennyire szeretem, hogy ilyen...
Hamarosan elvittük a megüresedett tányérokat, és következett a főétel, ami paella volt.
- Említette Míra, hogy a család nagy része Spanyolországban él, így nyitottunk a nyugati ország ételei felé. – mondta anya, mialatt feltálaltunk.
- Ez nagyon kedves, köszönjük Mónika! A három bajkeverő is imádja ezt az ételt! – tekintett a három Herczeg gyerekre a nő. [...]
Miután az desszerttel is végeztünk – családi hagyományból fakadóan – fogadáshoz hasonlóan, Míra halk zenét kapcsolt és kis csoportokra tömörülve beszélgettünk.
Nővérem a barátjával, a szülők együtt, hozzájuk kapcsolódva Márk is, én pedig Klaudiával társalogtam.
Egész jó fej lány és tényleg el lehet vele beszélgetni mindenféléről. Egyáltalán nem volt elszállva magától, viszont annyira visszahúzódó sem volt.
- Tehát a családodból csak Kristóf és tanár úr él Magyarországon? – érdeklődtem.
Basszus, de rossz volt azt mondani, hogy tanár úr, a Márk helyett.
- Igen. Mi, többiek Madridban élünk...de néha húz haza a szívem. A levegő is más. – nevetett fel.
- Ja, szennyezettebb. – kommentáltam kacagva.
- Lehet, de ez az otthon és ezt így is lehet szeretni. – mosolygott.
A következő pillanatban Kristóf jött oda hozzánk és húzott fel engem a karomnál fogva:
- Beszélgessünk, sógornőm! – vigyorgott, majd táncba hívott.
- Rendben, miről szeretnél? – érdeklődtem, miközben ritmusra lépkedtem.
- Mit szólsz, hogy a tanárod bátyjával jár a nővéred?
- Legyenek boldogok! Nem hiszem, hogy ezért változna valamelyest a kapcsolatom tanár úrral. – ez egyre rosszabb...bár gratulálok magamnak, mert a legátlagosabb választ tudtam adni, amit improvizálni lehetett. Válaszomra mosolyogva bólintott.
- Hogy ismerkedtetek meg? – mivel Míra a néhány nappal ezelőtti „szerelmi sztoriját" nem mondta el, képtelen vagyok a másik felet megkérdezni erről.
- Az egyetemre ugrottam be, egyik haveromnak elvinni egy levelet és akkor találkoztunk. Először még nagyon bunkó volt... - itt ránézett Mírára, aki mosolyogva integetett felénk.
- ...szinte sosem tudtam vele beszélni, mert állandóan otthagyott. Aztán kezembe vettem az irányítást és megtört a jég. – rántott vállat győztes mosoly keretein belül.
Örülnék, ha ilyen könnyű lenne a mi helyzetünk is.
Csakhogy nálunk nem lesz az, hogy mindenki szeme láttára egymásba habarodunk és onnantól kezdve minden fenékig tejfel.
Vagy lehet, hogy csak én bonyolítom túl ezt az egészet?
Kizárt; akinek van egy csöppnyi esze is, az nem kezd ki a tanárával...tehát nekem nincs eszem.
Hagynom kéne a fenébe az egészet, összevissza vergődök a kétségek között és emiatt nem tudok koncentrálni más dolgokra, csak Rá.
- Elgondolkodtál. Valami rosszat mondtam? – zökkentett ki a gondolkozásomból a férfi.
- Nem. Viszont most fel kell mennem. – távolodtam el tőle, ő pedig értetlen arckifejezéssel elengedett.
- Tényleg nincs gond? – aggodalmaskodott.
- Nyugi, nincs. – mosolyogtam rá biztatóan és felmentem a szobámba.
Szerintem nekem egy fasza magándoktorra lenne szükségem, aki az ilyen hangulat-és gondolkodásváltozásaimat kezelni tudja és nem küld el a jó égbe.
Irigylem Míra és Kristóf kapcsolatát már most...pedig még szinte semmit nem tudok a nővérem barátjáról.
De nem is azért, mert ők szerepelnek a kapcsolatukban...hanem mert nekik van esélyük a „normális" életre együtt.
Nem kell azon aggodalmaskodni, hogy bármikor valami törvénytelent tennének és mind a ketten megbélyegezve lennének ezután.
Bár nem mintha én és Márk akkor kapcsolatban lettünk volna, vagy ilyesmi.
Lehet csak én képzeltem ebbe az egészbe többet és valójában csak arról akart velem néhány nappal ezelőtt beszélni, hogy megbánta a csókot és hogy felejtsük el a történteket.
Nem tudom, hogy melyik esne „jobban"?
Ha ő kosaraz ki, vagy ha mindketten tehetetlenül állunk a dolgok előtt és várjuk, hogy az idő teljen?
Döntések, döntések...sors, ez mind a te hibád!
Az egész testes tükör elé álltam már-már teljesen kiborulva.
- Küldj már valami jelet! Mi lenne a helyes? – tártam szét karjaimat tanácstalanul, majd ajtónyitódásra lettem figyelmes, ezért odakaptam a fejem:
- Ha kevesebbet komplikálnál. – nézett barna íriszeivel enyéimbe.
- Márk. – csak ennyit tudtam kinyögni, majd bejött a szobámba és bezárta az ajtót.
Hallottam, ahogy a kulcs elfordul a zárba.
- Beszélni fogunk. – jelentette ki.

Sziasztoook!!!😍😍
Íme a következő rész, remélem elnyerte a tetszéseteket!☺️☺️
Próbálok gyorsabban dolgozni a részekkel, de sajnos van, hogy online óra közben üt be az 5perc, vagy amikor házit írok, tételeket tanulok, szeretteimmel beszélgetek...és van, hogy 1-1 "újonnan érkező ihlet darab" elpárolog a fejemből, mire letudnék ülni nyugodtan írni.
Próbálom változatossá tenni a történetet, ezzel egyenlő arányban pedig Márknak is lassan de biztosan egyre több "szerepet adni", hogy mit gondol, miket él meg.
Hamarosan jövök a következő fejezetekkel!❤️☺️
Vigyázzatok magatokra és Kitartást a héthez!😘😍❤️