Tiltott vonzódás

35.Fejezet - Márk szemszöge

Amint hazaértem és beparkoltam a garázsba bezártam a kaput és letettem a holmikat a lakásban lévő kanapéra - az ajándékcsomagot a hatás kedvéért felvittem a hálószobámba.
- Csak nem elmentél hazajövet előtt a közeli bárba? – jött le Klaudia, miközben a lábujjai között meg nem mondom, hogy micsodák voltak – rózsaszín csikóhalnak tippelném – és a haja turbánba volt csavarba, amiből arra következtettem, hogy most végzett a hajmosással és az ' én idejével '.
- De, csak azért tudok megállni stabilan a lábamon, mert kispórolták az italokból az alkoholt. – vágtam rá zsigerből, s szarkasztikus megjegyzésemre megforgatta szemeit.
- Nagyon humoros kedvedben vagy.
- Milyen észszerűen idétlen elméleted van már megint? – kérdeztem fáradtan, miközben levettem a tél eleji holmikat magamról és már kaptam levegőt a házban.
- Ez egy paradoxon volt.
- Ne most kezd el gyakorolni a nyelvtant! – nem is akartam már pontosítani, vagy kijavítani...tudtam, hogy csak az agyamat akarja lefárasztani – már ha a mai nap után az egyáltalán lehetséges.
- Kitől kaptad az ajit? Ma volt az osztálymikulás, nem? Akkor jó sokáig elhúzódott. Csak nem kirúgtál a hámból a 18 alattiakkal? – kíváncsiskodott gonosz mosollyal.
- Persze, előszeretettel játszom a munkahelyemmel.
- Már bepakoltam holnapra. – jelentette be kissé lehangoltabban.
- Ennyire rossznak csak te állítod be. De ha nem érzel honvágyat és jól érzed magad, akkor miért nem költözöl vissza? – ültem le a kanapéra, ő pedig mellém.
- Nem olyan könnyű ez Márk, Spanyolországban van az életem! Madrid adott egy olyan lehetőséget, amit nem dobhatok el egy csettintésre. Fogalmazok inkább úgy, hogy szeretek nálad lenni, mert szabadabbnak és nyugodtabbnak érzem magam itt. De nem tudom, hogy elboldogulnék-e egyedül.
- Nem, Madrid csak egy kényszerhelyzet volt, amibe nem volt neked sem beleszólásod! Csupán beleszoktál az ottani életbe, de hidd el, ha több időt töltesz Magyarországon, akkor megérted, hogy az otthon az itt van és nem kint. Nem arról van szó, hogy nem bírod a kinti strapát és hazajössz, mert egyáltalán nem így van. De ez csak az egyéni véleményem. Bízok benne, hogy eltudod dönteni te magad, hogy mi a jó neked, mert senkinek nincs ebbe beleszólása. – ez volt a legjobb tanács, amit adhattam neki. Hiába mondtam volna el, hogy jöjjön haza, vagy maradjon kint...mind a kettőnek vannak előnyei és hátrányai.
- Köszönöm! – mosolyodott el, majd átölelte nyakamat és nyakhajlatomba fúrta fejét. A tőlem telhető legtámogatóbban karoltam át derekát és próbáltam nem teljesen átadni magam az érzelmeimnek.
- Hánykor indul holnap a géped?
- Délelőtt 10. – mondta, s miután átbeszéltük, hogy kiviszem a reptérre és megvárom míg felszáll a gépe elkezdtem elrendezni mindent, hogy ne legyen olyan nagy rumli a ház egyes részein. [...]
Már az esti rutinomat is elvégeztem, amikor eljutottam odáig, hogy az íróasztalom szélén megláttam az ajándékcsomagot, amit Hanga adott.
Egészen felháborító volt, hogy csokoládékat is tett az ajándékba, bár eléggé édesszájú vagyok...
A könyvet kivettem és ismét elcsodálkoztam, hogy „Milan Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége" című könyvét adta nekem, nem gondoltam volna, hogy Ő ilyet ad...leakar kenyerezni vajon?
A következő ajándék egy tábla volt, belevésve a „Mr. Critic" felirattal és ahogy a konnektorba csatlakoztattam a dugóját LED világítás töltötte be a szobát...felháborítóan hízelgő.
Magyar Hanga – ahogy megismertem – az a tipikus lány, aki tökéletesen tanul és a felmerülő problémákat próbálja helyrehozni mindig.
Ezt egészen addig fogja csinálni, míg maga a probléma nem fogja őt helyrerakni...