Tiltott vonzódás

117. Fejezet: 2020.06.15

- Ha tudtam volna, hogy körülbelül meghalok a díszítés közben, inkább beteget jelentettem volna. – morgott Bálint, miközben a rózsa szárából tépkedte ki a töviseket, véres ujjakkal.- Úgy csinálsz, mintha mérges tüskék lennének. – forgattam szemeimet nevetve, jelezve azt, hogy nem kicsit dramatizálja túl a történteket.
A sulinkban ezen a napon volt a 12.évfolyamosok ballagása és mint a hagyomány továbbvivői, 6-kor már az iskolánk udvarában várakoztunk, hogy az ott dolgozók adják nekünk a díszítéssel kapcsolatos instrukciókat.
Már bőven benne voltunk a tavaszban és a szellő tipikus „tavasz-érzete" mosolyt csalt az arcomra.
Imádtam ezt az évszakot; a 12. osztályosokra gondolva amolyan „valaminek a vége és valaminek a kezdete" érzés járt át.
Számukra véget ért ekkor a középiskolába járás és az összpontosítás ezután már csak az érettségi sikeres teljesítése felé fordult.
Jövőre mi fogunk ugyanekkor az iskola egyenruhájába öltözni és búcsúzni a sulitól.
Kicsit fura, hogy mi leszünk a legidősebbek...próbáltam az általános iskolához hasonlítani az érzést, de hogy őszinte legyek, nem is emlékszem, hogy milyen volt az áltis ballagási érzet.
Onnan örültem, hogy megszabadultam, viszont most...most megannyi emlék köt már ide így 11. év vége felé is.
A barátaim, a megélt élmények, Márk...
Amint felé vették gondolataim az irányt, még jobban vigyorogni kezdtem.
Imádtam Herczeg Márkot, az életemet is odaadtam volna érte és boldog voltam, hogy ez az érzés nem változott azóta, hogy elkezdtünk egy párként járni.
- Lehet egy apró darab benne marad a bőrömbe és begyűlik. – kommentálta.
- Most magyarul légy szíves. – értetlenkedett Tina.
- Begyullad. – sóhajtott fáradtan Hódos, mintha ezt mindenkinek alap lenne tudnia.
- Ha megnyomkodod és nem fáj a helye, akkor nincs benne tövis. – szólt az eszmecserébe Vanda.
- Jelenleg az is fáj, hogy létezem. – legyezte magát a virágokkal a fiú.
- Mint valami operett énekes, beszarok. – nevetett Zsolti.
- Nekem legalább ilyen képességem is van. – vágott vissza Bálint.
- Megtudlak enni...szerintem ezzel nyertem is. – rántott vállat tettetett sajnálattal Zsolt.
Folytattuk a díszítést, miközben a pillantásom a magányosan virágokat ragasztgató Líviára esett.
Mióta szakítottak Áronnal nagyon eltávolodott tőlem is, meg kb. úgy mindenkitől.
Próbáltam rajta segíteni, támogatni őt, viszont nem fogadta el a segítségemet.
Nem bántott szavakkal, de ennek ellenére látszódott hogy inkább magában tartja a gondolatait, mintsem megossza velem, a legjobb barátnőjével.
Beszéltem az anyukájával is, ő viszont azt mondta, hogy Lívi ugyanúgy viselkedik, mint az Áronnal való szakítás előtt.
Nem értettem a helyzetet és próbálkozások, törekvések halmaza után feladtam. Ha kettőnk közül csak én akarom azt, hogy újra olyan legyen minden, mint rég, akkor nem fog sikerülni.
- Megfognád nekem a létrát? – kérte Bella, mire bólintottam és megfogtam a létra két lábát, míg a lány fellépdelt rá és felragasztotta az évszámokat a feltett függönyre.
A lánnyal az összetűzésünk óta nem rendeződtek a dolgok, annyi pozitívum van a kettőnk kapcsolatában, hogy már normálisan megtudunk férni egymás mellett és néha még egymáshoz is szólunk – mint például most.
- Hogy haladtok? – ért a társaságunkhoz Márk, amikor Bella leszállt a lépcsőfokokról.
- Az osztálytermekben minden a megbeszéltek szerint kész van, a fiúk egy része pedig a kinti előkészületeket csinálja. – adott tájékoztatást Vanda.
- Remek. Remélem neked a hangod nem ment el, bár ahogy az előbbi csacsogást hallottam, ezt kizárhatjuk. – fordult felém incselkedő pillantással Herczeg.
A búcsúztató beszédet rám osztották már körülbelül 3 hete. Kissé aggodalmaskodott Enikő tanárnő – a 12.D osztályfőnöke – hogy rekedtes hangon fogok elbúcsúzni az idei „nagyoktól".
Ennél nagyobb gondja nyilván nem is lehetett volna.
Az utóbbi néhány napban viszont már visszanyertem eredeti hangszínemet és normálisan tudom elmondani mindenki örömére a beszédet.
- Igazából még néha elég durva köhögési roham tör rám. – forgattam szemeimet.
- Rossz dohányos. – köhécselt Zsolti, mire mindenki egy amolyan „valószínűleg a szakember szólal meg" pillantással néztünk rá.
Összefoglalva elég jól telt a ballagási előkészületi időszak...ez volt április végén. [...]