Tiltott vonzódás

97. Fejezet: 2020.01.13

Az elmúlt napokban – nem túlzok, ha azt mondom, hogy – nem tudtam aludni.
Egyáltalán nem.
Folyamatosan a külföldi úton járt az eszem...vagyis inkább azon, hogy a párizsi kirándulás során mi lesz majd.
Biztos, hogy megfogok változni, ha igent, ha nemet mondok...de vajon melyik lesz a fájdalmasabb?
Ha igent mondok, akkor szembe kell néznem azzal, hogy nem mutatkozhatunk együtt, hogy nem mehetünk el csak úgy moziba, vagy bármi más.
Titkolóznunk kell majd, szinte mindenki előtt.
Elkell viselnem azt, hogy a Tinához hasonlók Márkra akarják kivetni a hálójukat és fültanúja kell, hogy legyek ezeknek a „vallomásoknak".
Ha egy „nem" szócskával véget vetek ennek a huzavonának, akkor mindennek vége lesz.
Tudom, hogy nem lenne fair, ha tovább húznám az agyát, így is sok időt adott és – nagyrészt – tartotta tőlem a távolságot is.
Ezekkel a gondolatokkal készültem Hétfőn hajnalban – pontosabban fél 4-kor – az utazásra.
A bőröndöm már össze volt készítve, mivel Míra és anya segítségemre voltak, hogy semmit se hagyjak itthon.
Bár mondtam nekik, hogy nem kell túlzásba vinni a pakolást, mert nem a hegyekbe megyek, ők azért elosztótól kezdve, elsősegély csomagig mindenből pakoltak be egy kicsit.
Azon stresszeltek szinte a legtöbbet – főleg anya – hogy hogyan fogom kibírni ezt a pár napot, ha netalántán ezen a héten lesznek piros napjaim. Annak ellenére, hogy megemlítettem, hogy nem most várható, mégis rám erőszakolta, hogy tegyek csak be egy csomaggal a biztonság kedvéért, valamint cickafarkot...édesanya megszállottja a gyógynövényeknek.
Ha nem ismerném azt mondanám, hogy boszorkány.
- Azért hívj fel majd másfél óránként. Tudod, hogy mennyi baleset történik az autópályákon. – aggodalmaskodott anya.
- Ha bármi gond lenne, Márk úgyis hívná minimum Kristófot, ő pedig értesítene minket. – próbálta nyugtatni őt Míra. Sosem szerette, ha külföldre megyünk kirándulni...tulajdonképpen azt a gondolatot sem bírta, ha elhagyjuk Budapestet. Nem is azért, merthogy üljünk otthon a fenekünkön, hanem azért, mert fél, hogy valami történik velünk, ami teljesen megérthető.
- Nem lesz semmi baj! Nem esett hó a napokban és az utak is le vannak tisztítva, pláne ha egy autópályáról beszélünk. – mondtam, miközben az utolsó falatokat nyeltem le a reggeliből – amit mondani lehet inkább hajnalinak.
Nehezen, de beletörődött abba, hogy nem fogják az utolsó pillanatban lefújni az utat, s elindultunk az iskolához.
Amikor odaértünk, már szinte mindenki a főbejárat előtti részen tartózkodott.
- Csókolom! – köszönt Lívia mosolyogva a szüleimnek, mire ők viszonozták az üdvözlést.
Miután elbúcsúztam a családtól, néhány perc után jött is a piros kisbusz. Míráék elhajtottak, mi pedig sorban álltunk és a sofőröknek adtuk a bőröndjeinket.
- Hanga! – hívott félre Lívi, mire kérdő tekintettel mentem oda hozzá.
- Nem lenne gond, ha Áronnal ülnék? Tudod megkérdezte, hogy mi lenne, ha beszélgetnénk az úton és így gondolom, kényelmesebb lenne. – magyarázkodott.
- Ugyan, ne butáskodj már! Nyugodtan ülj vele. Én úgyis olvasni, zenét hallgatni és tájat nézni terveztem. – mosolyogtam. Tényleg így volt...szeretek utazás közben kifelé bámulni és nem gondolni semmire...jelen esetben csak Rá.
- Visszafelé... - folytatta volna, de közbeszóltam:
- Ne már! Ez egy lehetőség, hogy végre lépj valamit, vagy lehet, hogy ő fog. Én majd elleszek, ne aggódj! – bátorítottam, mire ő egy „Te vagy a legjobb!" mondat kíséretében megölelt.
- Hölgyeim! – szólt oda az egyik sofőr, mi pedig siettünk a buszhoz és megnéztem, hogy hol van hely.
Találtam egy személyes ülőhelyet, s úgy voltam vele, hogy ez tökéletes lesz több órás útra.
Miután a névsorolvasásra sor került, feltettem a fejhallgatómat és hátradőltem, miközben kerestem valami zenét.
Mivel szerencsére senki nem zargatott, örültem, hogy eltudtam merülni a gondolataimban.
Őszintén szólva, megkönnyebbüléssel töltött el, hogy Lívia nem velem ült, így legalább még inkább magamra tudtam koncentrálni és a fejemben lezajló válaszlehetőségekre.
[...]
Elbóbiskolhattam – vagy inkább elaludhattam -, ugyanis annyit éreztem, hogy valaki gyengéden meglökdösi a vállamat, mire felriadtam. Álmosan levettem a fülesemet és a világomról sem tudva néztem a személyi ébresztőmre.
Márkot láttam meg, aki a mellettem lévő páros ülésen ült, egymagában.
Körülnéztem, viszont senki más nem volt a buszon.
- Pihenőhöz értünk. – mondta, miközben elmosolyodott azon, hogy nyújtózkodom.
- Merre vagyunk? – érdeklődtem, s kinéztem az ablakon. Egy benzinkútnál voltunk, viszont a kiírások már nem magyarul voltak, hanem németül.
- Basszus, nem hívtam fel... - idegeskedtem volna tovább, ha nem szólt volna közbe:
- Írtam Mírának, hogy már átkeltünk a határon és megálltunk pihenni. – kissé lenyugodtam.
- Köszönöm!
- Még körülbelül 15 percet leszünk itt, addig intézz el mindent! – mondta, én pedig bólintottam és a kabátomat felvettem, majd pénztárcámmal a kezemben leszálltam a buszról. Jólesett végre ismét friss levegőt szívni, s miután kellően átmozgattam a végtagjaimat bementem a benzinkútra, ahol az osztályom fele sorban állt.
- Felkeltél Csipkerózsika? – nevetett Bálint, amikor meglátott, s válaszul csak bemutattam neki, melyre még jobban kacagni kezdett.
Mivel kellően kipihentem magam, úgy voltam vele, hogy a hátralévő utat zabálással fogom tölteni, ezért csipszet, kekszet, kólát és csokit spájzoltam be magamnak.
A német tudásom egyenlő volt a 0-val, így egy semleges 'Helloval' köszöntem a kasszánál lévő lánynak.
Miután fizettem és elpakoltam mindent elvégeztem a mosdói teendőket is és nézegettem, ahogy az autópályán a nagy forgalomban közlekednek a járművek.
- Elgondolkodott. – hallottam meg az ismerős hangot magam mellől.
Tudtam, hogy a látszat kedvéért magáz.
- Csak szellőztetem a fejem. – helyesbítettem.
- Kipihente a korán kelést? – érdeklődött. Nagyon édes volt, hogy burkoltan, de kíváncsiskodott a hogylétem felől.
- Mennyire folyt a nyálam? – nevettem fel.
- Úgy kellett letörölni a nyakáról. – felelte, mire ijedten felé fordultam, s megláttam ajka szegletében azt a komisz, bujkáló mosolyt.
- Nagyon humoros. – forgattam szemeimet.
- Mit értünk az Anschluss alatt? – jött a random kérdés, mire összevont szemöldökkel néztem rá.
- Ausztria bekebelezése a Harmadik Birodalom részébe, 1938-ban. – válaszoltam, miközben az járt a fejemben, hogy most a tanárom – aki egyben a karizmatikus kiszemeltem – miért tesz fel ilyen kérdéseket.
- Csak kíváncsi voltam, tudja-e. – rántott vállat.
- Még csak az 1. világháborúnál járunk. – jegyeztem meg.
- De ha emeltezik elvárom, hogy tudjon olyanokat is, amelyeket még az iskolában nem vett. – vágott vissza.
- Ez így nem fair. Mit fog legközelebb kérdezni, hogy mi jellemzi a Kádár-korszakot? – akadtam ki, s egy „pontosan ez volt az elképzelésem" pillantást kaptam válaszul.
- Nem nyilatkozom. – fogalmaztam szolidan.
- Majd minden témakört átveszünk...alaposan. – most vagy én képzeltem be azt, hogy mélyebb hangon mondta az „alaposan" szót, vagy tényleg úgy volt?
Jajaj Hanga, megint elkezdesz nem létező dolgokra gondolni.
A történelem témákra gondolt ő is...ugye???
- Meg történelemből is. – fűzte hozzá, s mielőtt bármit is szólhattam volna, otthagyott.
- Belefogsz halni ebbe a férfibe!  - suttogta az ördögi énem.
- Teljesen kész vagyok. – jött oda mellém Lívia.
- Hát még én. – suttogtam, viszont szerencsémre nem hallotta meg – vagy inkább nem figyelt a szavamra.
- Megkérdeztem tőle, hogy bejön-e neki valaki. – tért a tárgyra a rizsázás után.
- És?
- Azt mondta, hogy nem. – morogta.
- De ez is amiatt a ribanc Zsófi miatt van. Merthogy Áron elvesztette a bizalmát más lányok felé. – tárta szét karjait.
- Először te is ilyen voltál, miután tudod... - biccentettem oldalra fejemet.
- De akkor nem kellene többértelmű célzásokat tennie. – akadt ki.
- Miért, mit csinált? – vontam össze szemöldökömet.
- Sok mindent. – vágta rá.
- Figyelj, szerintem még mindig az lenne a legnormálisabb megoldás, ha elé állnál és elmondanád neki, hogy mit érzel iránta.
- Jó, a hotelben elmondom neki. – jött elő a magabiztos énje...amiről tudtam, hogy utunk végére sajnos eltűnik.
[...]

Sziasztoook!!!😍❤️😍
Belekezdtem abba a történetbéli hétbe, ami igen meghatározó lesz az egész sztori szempontjából. Remélem a "bevezetés" tetszett.🥰☺️
Próbálom nagyjából azt az ütemtervet tartani, miszerint 2 fejezetet hozok egy héten, ami remélhetőleg sikerülni is fog (eddig mindenesetre jól megy).
Hamarosan jövök a következő eseményekkel!
Vigyázzatok Magatokra és Szép Hétvégét!🥰❤️😍