Tiltott vonzódás

18.Fejezet

Teljesen elmerültem a gondolataimba, de végül sikerült arra odafigyelni, hogy normálisan tudjak javítani a továbbiakban. Az a szösszenetnyi mosoly elvarázsolt.
Közben hallottam, hogy az osztálytársaim néha-néha felnevettek valamin, amit a telefonjukba láttak, vagy éppen káromkodtak, mert az egyik játékot elbukták. [...]
Már rég kicsengettek, viszont én maradtam javítani tanár úrral. Többször is a lelkemre kötötte (szavait idézve), hogy ha dolgom van a szörnyen unalmas életemben, akkor próbáljak meg elszakadni tőle.
Nem volt semmi dolgom, hisz jön a hétvége és a tanulnivalót még este megcsinálom. Mindennél jobban szerettem volna rákérdezni, hogy milyen kapcsolatban van a nővéremmel, hogy mi van köztük, de nem tehettem. Nem tehettem, mert az csak egy dolog, hogy az én testvéremmel (a Keddiből) ítélve 'kavart', úgysem tartozott rám és nem szólhattam volna bele, mert automatikusan ellenem hangolódott volna.
- Meglepő, hogy képes volt itt maradni és még mindig azon gondolkozom, hogy miért. – nézett rám, mikor végeztünk az irodalom dolgozatokkal is, azaz végeztünk mindennel...sajnos.
Ránéztem a fali órára, ami számomra kissé szomorú időt mutatott, de egyből felugrottam a székről.
- Ne haragudjon tanár úr, de mennem kell. – vettem le a székemre akasztott táskát.
- 4-kor mégis hova kell mennie? – vonta össze szemöldökét. Ha nem ügyeltem volna arra, hogy megtartsam a lélekjelenlétemet simán tátott szájjal bámultam volna és rögtön elolvadtam volna.
Nem tudom, mikor fogom megszokni, hogy ilyen jóképű a tanárom és ilyen különleges a modora... te jó isten, ugye nem?
- A tornaterembe, Eszterhez... illetve Eszter nénihez... Viszlát! Jó hétvégét! – mentem ki a teremből meg sem várva válaszát, s rohantam az énekkar órájára, ami nem szokásos énekkar, ahogy máshol. Itt van egy énektanárunk és bármilyen dalt előadhatunk, nevezhetném inkább tehetséggondozónak. Amikor beértem ledobtam magam hátra Anna és Hedvig közé, akik ugyanúgy évfolyamtársaim, csak Informatikára járnak.
- Mi történt? Teljesen ki vagy pirulva. – suttogta kuncogva Anna, mire elkezdtem magam rohamosan legyezni. Nem... nem lehet ilyen hatással rám...Ő akit még 1 hete sem ismerek.
- Csak rohantam. – legyintettem, miközben próbáltam lenyelni ezt a hatalmas hazugságot.
Nem az én műfajom a hazudozás, viszont senkivel sem szeretném ezt a titkot megosztani... de milyen titokról is beszélek? Herczeg tanár urat nem csak az optikai csalódásom miatt találom vonzónak, hisz' aki meglátja szinte rögtön megakarja, szerezni.
És nagy valószínűséggel csak egy szimpla fellángolás nálam ez, ami nem fog komolyra fordulni.
A végzős lányok elkezdték a mai dalokat elénekelni, míg mi hátul beszélgettünk.
- Kihalok! Ma már úgysem fogunk sorra kerülni, miért nem mehetünk már haza? – lázadt fel Hedvig. Ekkor pedig mintha a tanár meghallotta volna a halk lázadásunkat felénk fordult, vagyis felém.
- Hanga, a csarnoki szertárban van a színpadi függöny irányításának kapcsolója, tudod... az a fekete, át tudnád hozni? – ' kért meg ', mire elmormogtam egy ' persze ' szócskát, majd felkaptam a kabátomat és a sötétbe átindultam a tornacsarnokba. Még fényes nappal is félelmetes, nemhogy sötétbe, s amilyen élénk a fantáziám, bármikor előugorhat valamelyik fa mögül egy... valami. Amikor beértem annyi szerencsém volt, hogy a folyosón fel volt oltva a villany és így valamelyest eltudtam, botorkálni a szertárig.
Amikor viszont benyitottam egy sötét alakot láttam meg a fal mentén és egyből felkiáltottam:
- DÉMON! – oltottam fel a villanyt, ám ekkor a teljes figyelmen kívül hagyás és szánalmasság 'vetítőjével' találtam szembe magam.
- Hanga, a túlfestett fantáziájában élnek démonok. – morogta Herczeg, mialatt elém jött.
- Elnézést tanár úr, csak...
- Magának mindig van kifogása. – szólt bele, miközben egy kezét a mögöttem lévő falra támasztotta, a fejem mellé.
A közelebb kerülésünk miatt orromba kúszott az illata és annak ellenére, hogy bűnösen jó illat lengte körbe tudtam, hogy ez a legeslegrosszabbat jelenti számomra...
- Elnézést. – suttogtam, majd válaszát meg nem várva felkaptam a kapcsolót, elköszöntem és visszamentem a terembe, orromban még mindig az illatával. [...]