Tiltott vonzódás

74.Fejezet: 2019.12.25

Az elmúlt 4 nappal kapcsolatban kettős érzelmeim vannak. Egy része iszonyatosan hamar ment el, teljesen elvoltam foglalva azzal, hogy melyik családtagomnak mit vegyek.
Míra egyszer említett egy sminkecset készletet, mert folyton panaszkodott, hogy minden ecsete eltűnik, vagy elveszti, vagy túlságosan elhasználja, így azt vettem neki.
Apa szabadidejében elektronika eszközöket szokott „fabrikálni" – forrasztani meg ilyesmi – és a kis mütyürkéinek egy alkatrésztároló dobozt szereztem be.
Anyának pedig egy nyakláncot választottam, amelyet az egyik kirakatban nagyon megnézett.
Ő tipikusan az a nő, aki magának szinte sosem akar semmit sem venni és én most megvettem neki, így már nem mondhatja azt, hogy „ezt nem vehetem meg".
De a furcsaság, hogy csak magával szemben ilyen...nekünk állandóan megvesz mindent, még az olyat is, amire nincs szükség.
Nagyiéknak porcelán készletet kerestem és találtam is szerencsére. Nagypapának egy fegyverekkel kapcsolatos könyvet néztem. Mesélte, hogy már kiskorában is vonzották a különböző fajtájú fegyverek és pont találtam egy olyan képes könyvet, amelybe néhány információ is van az adott fegyverekről.
Még vettem egy keretet, igazából fogalmam sincs mi vezetett arra, hogy megvásároljam
„My forbidden love" volt ráírva és úgy voltam vele, hogy valamelyik nap elviszem hozzá.
Hogy mikor azt nem tudtam még magamban sem letisztázni.
Talán ma, holnap, néhány nap múlva, esetleg kicsit később...vagy soha.
Igazából azon sem lepődnék meg, ha örökre a szobám szekrényének aljába maradna.
Vagy ha, random hozzádobnám, hogy "Tessék, itt van az ajándékod tőlem, neked".
Másrészt a napok magányos része kínkeserves volt, folyamatosan csak rá gondoltam, de ő egyik nap sem hívott.
Legnagyobb bánatomra...
De miért is hívott volna? Hisz' én mondtam, hogy nem akarom megbeszélni azt, ami történt köztünk. Ha rá gondoltam még most is görcsbe áll a gyomrom és ajkaimon érzem az ajkát.
Az előző nap, azaz szenteste mindkét szülői részről meglátogattuk a nagyszülőket és más rokonokkal is találkoztunk, akiktől elhangzottak azok a tipikus kérdések, hogy „De szép lettél, milyen magas lettél! Fiúkkal, hogy álltok?".
Míra hangoztatta, hogy neki egy 2 hónapos kapcsolata van, viszont többet nem kívánt elárulni...senkinek.
Kérdezgettem az elmúlt napokban, hogy „de ki az mégis?" vagy, hogy „tudsz-e valamit arról, hogy kik jönnek majd nálunk?"
Mindig annyit mondott, hogy igen, se többet, sem kevesebbet.
Egy idő után már felhagytam azzal, hogy ezt az információt kiszedjem belőle, úgy voltam vele, hogy egyszer úgyis megtudom.
Miközben ezen dolgokon gondolkodtam a telefonom jelzett, hogy hívnak és talán nagyon reménykedtem benne, hogy Ő hívott.
- Szia, Áron! – köszöntem bele, kissé iszonyatosan csalódottan...miért nem Te hívtál?
- Helló...BOLDOG KARIT! – hangoskodott, mire én is Kellemes Ünnepeket kívántam neki.
Lívia tegnap köszöntött fel és beszélgettem vele körülbelül 2 óra hosszát – mivel utána mennie kellett valamiféle köszöntésre.
- Miújság a Marcelles dologgal kapcsolatban? – érdeklődött.
- Előzetesben van, majd Január közepére várhatóak a tárgyalások az ügyében. – tájékoztattam.
Ezután még fél órát beszélgettünk arról, hogy milyen programjai lesznek és hogy kikkel ünnepli a szilvesztert – mivel akkor az általános iskolai haverjaival szokott lenni.
Őszintén szólva én alig tartom valamelyik osztálytársammal a kapcsolatot; mindegyikőnk szinte más suliba ment és nem igazán tartjuk a kapcsolatot...csoda, ha az osztálytalálkozóra bárki is elmegy...ha egyáltalán lesz.
Egész nap pörgés volt a házban és amikor már elegem lett abból, hogy semmit nem tudok lementem és apa felé fordultam:
- Ma jönnek azok a titkos vendégek? – kérdésemre bólintott.
- És sokan vannak? – érdeklődtem tovább.
- 5-en. – na haladunk, legalább tudom, hogy egy család jön ide...vagyis remélem.
- Rokonok? – nemlegesen rázta a fejét válaszként. Miért kell mindent harapófogóval kihúzni belőle?
- Akkor? – tártam szét karjaimat.
- Hanga, vegyél fel valami csinosat! – vigyorgott Míra.
- Ez nem elég csinos? – mutattam végig magamon. Ami rajtam volt, az minden volt, csak csinos nem. Zöld melegítőnadrág, egy fekete meleg pulcsi és a lila papucsom volt rajtam, miközben hajamat csak összegumiztam a tarkómnál és szemüveget viseltem.
Most miért? Ha nem lát senki csak a családom, minek öltözzek ki?
Különben is vannak időszakok, amikor szinte semmit nem adok magamra.
Jó, nyilván mindennap elmegyek fürdeni, fogat mosni, meg ilyenek, de a hajmosáshoz például lelki erő szükséges. Azért is használok néha száraz sampont; lusta vagyok rendesen kimosni, bár egy héten minimum egyszer mindenképp kimosom.
- Erre válaszoljak? – nevetett fel nővérem, mire megforgattam szemeimet.
- Hány óra múlva jönnek? – kérdeztem, miközben a lépcső felé vettem az irányt.
- 2, szóval csipkedd magad! – mondta végszóként, én pedig felmentem és egyenest a fürdőbe mentem, ahol megzuhanyoztam, kimostam a hajam és fogat mostam.
Miután ezzel kész lettem a ruhásszekrényemhez vettem az irányt és próbáltam valami normális ruhát választani.
Fogalmam sincs, miért érzem mindig úgy iskola időben is, hogy nincs mit felvennem, mikor a szekrényem ajtaját már nem is tudom bezárni normálisan.
Mondjuk a rendrakás is ráférne, mert állandóan csak bedobálom a ruháimat.
Miután kihalásztam egy fekete magas derekú nadrágot és egy szintén fekete, elől nyakkendő látszatát keltő felsőt, magamra aggattam mindezt.
Aztán kivasaltam a hajamat, elfogadhatóvá varázsoltam a szemöldökömet, majd felvettem a szemüvegemet.
- Hát Hanga, megtetted a tőled telhetőt. – vontam meg a vállamat, mikor az egész testet tükörben megnéztem magamat, ekkor pedig kopogást hallottam.
- Igen? – fordultam oda.
- Nahát, csini vagy. – jegyezte meg Míra, amikor meglátott, majd szó nélkül – gondolom – a saját szobájába ment és pár pillanat után egy lábbelivel tért vissza.
- Ezt fel nem veszem. – húztam össze szemöldökömet.
- Ebben totál dögös leszel. – csettintett, miután átadta.
- De én nem akarok dögös lenni. Különben is, fogalmam sincs, hogy ki jön ide. – morogtam, mikor magamra vettem a cipőt.
- Észvesztő vagy. – tapsikolt, majd szó nélkül kiment.
Remek, készül valamire!
Nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet ebben az egészben a csapda, de úgy voltam vele, hogy valami nagyon rossz vicc sül ki majd belőle.
Pár perccel később a csengő hangját hallottam meg, én pedig a - megannyi próbálkozás után – magas sarkúban lementem a földszintre.
- Légyszi legyetek jó fejek! – motyogta Míra a szüleinknek, akik mosolyogva bólintottak.
- Te meg sokkot ne kapj! – pillantott rám.
- Miért kapnék? – értetlenkedtem, mire legyintett.
Anyáék mellé álltam, nővérem pedig az ajtó elé állt és még egyszer utoljára ránk nézett mielőtt ajtót nyitott.
- Mi querido! – szólalt meg a férfi én pedig összevont szemöldökkel néztem rá és a mögötte lévő emberekre is próbáltam rápillantani.
Az már biztos, hogy tud spanyolul.
Igazából nem nézett ki rosszul; napbarnított bőre volt és zöld szemei. Elegánsan volt felöltözve és egyáltalán nem látszott szégyellősnek.
Többet nem tudtam volna hozzáfűzni...számomra átlagos volt.
- Anya, apa, Hanga! Ő a barátom, Kristóf! – mondta Míra, majd bemutatkozott a mellette lévő.
- Herczeg Kristóf!

Sziasztooook!!!😍😊❤️
Mivel kicsit elhúzódott a mai nap programja, így kicsit később tudtam hozni a részt.
A következő hetekben próbálom magam mindenképp tartani a szokott rendhez és 1 héten hozni minimum 3 részt...bár ez az időszak, amikor a tanárok még inkább aktívabb kedvükben vannak és empátia nélkül adják fel a tanulnivalót mindegyik tantárgyból, kivétel nélkül.
Hamarosan jövök a következő történésekkel!😊❤️
Kitartást az előttünk álló héthez és Vigyázzatok Magatokra!😍😍❤️