Thunder In Your Heart

21. A pulóver

Az edzés egészen jól sikerült. Kivételesen a felhúzások előtt Rei ellenkezett. Nem hitte, hogy olyan jól viselné mint legutóbb. Biztos hogy nem. Csak ültek a terembe, ő újra Steve ülében ahogy amilyen sűrűn csak tudtak egymás ajkaival háborúztak.
-El akarlak vinni randizni!-mondta Steve.
-Jesszus egy pillanatig megijedtem!
-Mi?-nevette el magát.
-Tudod az el akarlak vinni...!-vörösödött el az arca.
-Rei, már megint mire gondolsz?-nyomott egy csókot a feje búbjára.
-Rád! Non-stop rád! Normális dolog ez vagy Brucecal meg kellene nézetnem magam?-kérdezte tanakodva.
-A szerelem korántsem olyan dolgokat tesz az emberrel ami normális!
-Pedig csodás érzés, pont hogy ennek kellene normálisnak lennie!
-Nem mindenki olyan szerencsés mint mi Rei!-simogatta a lány kezét.
-Sokszor még én is nehezen hiszem el a szerencsémet! Ha tudom, hogy így alakul hamarabb iszom le magam még ha szörnyű fejfájással és hányingerrel kelek!
-Féltem is, hogy aznap este amit mondtál nem mondtad komolyan!
-Ha részeg vagyok általában őszinte is! Ez az ital hatása, de képtelen vagyok hazudni! Úgyhogy aznap este mindent komolyan mondtam!
-Hála az égnek! Mert most nem tudom mit tennék, ha nem tarthatnálak ugyanígy a karjaimba!-Rei csak átölelte a férfit ahogy szorosan a nyakhajlatába bújt. Ezt a békés pillanatot Steve telefonja zavarta meg. Rei már épp távolodott volna mikor Steve visszahúzta.
-Csörög a telefonod!-mondta mosolyogva Rei.
-Had csörögjön! Csak még egy percet kérek!
-Steve!
-Rei!
-Steve!-mondta újra a férfi nevét, nem tudta nem elnevetni magát.-Lehet fontos!
-Te vagy a legfontosabb!-dünnyögte.
-A-a! Előbb a világ és csak utána én!-csúszott ki Steve karjaiból. A kapitány egy apró szúrós tekintetet küldött a lánynak amitől Rei elmosolyodott.
-Tessék?-vette fel a telefont Steve.-Szia Sharon!....Ma?-nézett azonnal Reire.-Mikor?...Rendben!...Rendben! Ott leszek!-rakta le a telefont.-Rei!
-Hm?-fordult meg a lány.
-Sharon volt az, a csapathoz be kell mennem edzeni egy pár órára! Közeleg a vizsga!
-Menj csak!-válaszolta.
-Biztos nem baj?
-Ugyan! Úgy sem lehetünk állandóan együtt nem?
-Hidd el pedig nem ellenkeznék!-ölelte magához a lányt.
-Én sem!
-Megleszel?-kérdezte a kapitány.
-Meg! Várni foglak, rendben?-simogatta meg a kapitány arcát.
-Én pedig várni fogom a percet mikor újra magamhoz ölelhetlek!-nyomott egy csókot Rei tenyerébe.-Sietek vissza jó?-Rei bólintott, Steve pedig elhagyta a látókörét.
-Annyira....édes!-mondta halkan ahogy elmosolyodott.-Nagyon édes...!-a nap szörnyen lassan telt Rei számára. Még inkább mert folyamatosan a kapitány mellett akart volna lenni. Egy nap alatt annyi minden változott. Volt már szerelmes Rei, vagyis azt gondolta. Mégis ez egészen mást volt. Nem tudta megmagyarázni miért, csak más.
-Történt valami?-ült le Rei mellé Tony.
-Hogy?-kapta fel a fejét.
-Egy könyvet tartasz a kezedbe, ami szemmel láthatóan fejjel lefele van és bambúlsz ki a fejedből!
-Oh!-fordította gyorsan meg.-Ez ilyen új technika az agy fejlesztésére!
-Értem!-mosolyodott el Tony.
-Nekem elmondhatod!-fogta meg a kezét a lányának.
-Nincs semmi baj, apa! Tényleg!
-Rei! Rogers bántott meg valamivel?
-Mi? Nem! Dehogy! Steve remek...barát!
-A reggeli kis kávés incidens nem úgy mutatja hogy jóba vagytok!
-Apa!-nézett rá a férfira.
-Ismerlek a lányom vagy! A szemeid tükröződnek, sírni készülsz?
-Nem!-rázta meg a fejét.
-Akkor? Tücsök!
-Ne! Ezt ne! Kicsiként eleget hallottam!-szólt közbe Rei.
-Imádtad!
-Imádtam, múlt időben! Nagy vagyok már apu!
-És a lányom! És ha valaki bántja a lányom velem kerül harcba!
-Miért kell mindig harcolni?-rakta a könyvet a kanapéra.
-Kicsim, ha komolyan gondolod ezt az ügynökös dolgot...sok olyan dolgot fogsz látni amit eddig még nem!
-Félpucéran edző férfiakat?-viccelődött Rei.
-Rei! Sok halott lesz...sok ember lesz akit nem fogsz tudni megmenteni és mindegyik arc mélyen be fog vésődni az emlékeidbe! Szerinted miért nem örülök az ötletednek?
-Mégis támogatsz!
-Mert a lányom vagy! És ez az egyik feladatom, hogy támogassalak! Vagy rossz apa vagyok? Mert őszintén fogalmam sincs jól csinálom e a dolgom!
-Remek apa vagy!-ölelte át őt Rei majd egy puszit nyomott az arcára.
-Biztos nem bántott senki?-kérdezte ahogy a lányát ölelte.
-Biztos!-erősített rá.
-Rendben, tudod hol találsz ha mégis dumálni akarsz bármiről!
-Két emelettel fentebb!-mosolyodott el Rei.
-Sajnálom ha nincs elég időm rád!
-Megvagyok apa, ez miatt ne aggódj!
-Rendben!-állt fel mellőle.-Amúgy remek ez a pulóver! Új darab?
-Valami olyasmi!-mosolyodott el Rei.
-Remek! Jól áll!-küldött egy mosolyt a lánynak ahogy az emeletre vette az irányt. Rei pedig csak megszagulta a pulóvert amiből Steve illata áradt. Elég hosszú volt a pulóver ami a comb közepéig ért így mást nem viselt alatta. Bár valahogy érezte ezzel a kapitányt az őrületbe fogja kergetni. Órák teltek el amíg a kapitány visszaért. Lehetett este tizenegy is, már mindenki a szobájában volt kivéve Reit aki már-már kiolvasta a könyvet a kezében. Annyira belemerült hogy meg se hallotta a lift nyitódását. Steve halkan sétált hozzá ahogy Rei mögé állt, a kezét az állához rakta úgy döntötte hátra a lány fejét hogy egy óriási puszit tudjon nyomni Rei homlokára. Rei elmosolyodott.
-Szia!-suttogta Rei.
-Szia!-mosolyodott el Steve.-Miért nem alszol?-kerülte meg a kanapét ahogy Reiel szembe leült.
-Olvastam!-mutatta a könyvet a kezében. Steve csak nézte a lányt aki mesésen néz ki minden egyes alkalommal.-Meg talán téged vártalak egy icipicit!
-Egy icipicit?-fogta meg Rei kezét.
-Jó napod volt?-kérdezte Rei a kapitányt.
-Hosszú, stresszes!-mosolyodott el.
-Oh a stresszes részén tudok segíteni! Remekül tudom a stresszt oldani!
-Már jól vagyok! Az hogy látlak...bőven elég arra hogy jól záruljon a napom!
-Tényleg öreg vagy!-nevette el magát Rei.
-Miért mondod ezt?-értetlenkedett Steve.
-Majd máskor megtudod!-hajolt előre hogy megcsókolja a férfit.
-Ez az én pulóverem?-kérdezte mosollyal az arcán ahogy felismerte a ruhadarabot a lányon.
-Igen! Mit mondasz, jól áll?
-Jól, tökéletesen!-tényleg jól állt neki.
-Ha azt mondtad volna hogy szarul akkor se adtam volna vissza! Ez már az enyém!
-Mást nem szeretnél magadénak?
-Ezt itt!-bökött Steve mellkasára.-Enyém lehet?
-Tiéd!-válaszolta hezitálás nélkül.-És a tiéd, enyém lehet?-nézett mélyen a lány szemébe.
-Már a tiéd!
-Vigyázni fogok rá, nagyon!-csókolta meg Rei kézfejét.
-Mi van ha azt se akarom neked visszaadni? Megtartom mint a pulóvered?
-Nem ellenkezem!-simogatta meg Rei arcát.-Szeretném ha a tiéd lenne egy életen keresztül!
-Mrs. Reinna Rogers...!-mondta ki azt amivel a fejében játszott.-Még tetszik is! Így már muszáj leszel egyszer elvenni! Hisz ki tudná űberelni ezt a nevet? Senki!
-Nekem is nagyon tetszik!-és komolyan is gondolta. Nem bánná ha később ezt a nevet hallaná egy életen át.-Megyünk aludni?
-Az az igazság, hogy elzsibbadt a lábam és nem tudok felkelni!-nevette el magát Rei.-Menj előre!
-Nélküled? Ki van zárva! Még véletlen a saját kis szobádba mész!
-Oh, nincs akkora szerencséd!-nevette el magát a lány.
-Gyere, mássz a hátamra!-guggolt le Rei elé.
-Biztos?-Steve bólintott. Rei kezei azonnal Steve nyakát ölelték, ő pedig az erős kezeivel azonnal Rei combja után nyúlt. Akkor érezte meg a lány puha bőrét. Rei látta hogy a kapitány zavarba jött, de édes volt.-Túl hosszú volt rám, de máskor lehet előnyös lesz hogy csak ettől kell megszabadítanod!-súgta a fülébe.
-Rei!-nézett hátra a válla felett mire Rei egy puszit nyomott az arcára.
-Hiányoztál már!-tette a fejét Steve vállára.-Nagyon hiányoztál!
-Te is nekem, Rei!