Thunder In Your Heart

30. A kérdés

Két nappal a parti után:

Steve a parti másnapján küldetésre ment. Meglehetősen előnyös hogy nem bír lerészegedni így ő bármelyik pillanatban ugrásra készen áll. Rei újra a kapitány hiányával kényszerült megbírkózni. Mindennap szörnyen lassan telt. Mégis ez a reggel más volt. Más mint a többi. Mert mikor az emeletről sétált le megpillantotta a kapitányt a nappaliban. Nagy erőt kellett vennie magán hogy ne fakadjon sírva és ne ugorjon nyomba a férfi karjaiba.
-Rei! Végre felébredtél!-jegyezte meg Tony.-Vége a pihenőknek!-jegyezte meg ahogy arra célzott a napokban újra semmihez nem volt kedve hogy a kapitány távol volt. A tekintetük találkozott, de ez most más volt. Más mint eddig. A nappaliban ülnek egymással szembe mégis Steve tekintete el-el kóborol.
-Jól ment a küldetés?-kérdezte Bucky mire Steve tömören válaszolt. Persze hogy jól ment. Miért is ne ment volna jól, hisz ő ott volt.
-Minden rendben?-kérdezte Clint a kapitányt.
-Persze...csak fáradt vagyok! Ha nem baj, lepihennék!-indult az emeletre. Rei nem értette mi történik de tudni akarta. Így amint lehetősége adódott követte a kapitányt. A kopogás után hallotta az engedélyt a belépésre.
-Bejöhetek?-kérdezte meg.
-Persze!-válaszolt ahogy az ágyon ült maga elé bambulva.
-Minden rendben?-kérdezte ahogy bezárta az ajtót.
-Persze, mi baj lenne?-válaszolt ahogy Rei mellé ült.
-Olyan fura vagy...!-jegyezte meg.
-Miért lennék fura?-állt fel ahogy az ablakhoz sétált.
-Steve...!
-Jól vagyok Rei...!
-Nem úgy nézel ki!-ideges volt Steve.
-Nem is gondolkoztál a kérdésemen Rei?-fordult szembe a lánnyal.
-Milyen kérdéseden?
-Francba...!-fordult újra az ellentétes irányba.-Mit is gondoltam...hisz gondolhattam volna fogalmad sem lesz másnapra!
-Elmondanád miről van szó?
-Kérlek hagyj egyedül!-kérte Steve.
-Steve!
-Kérlek Rei...! Csak egy picit...később beszéljünk jó?-olyan hangja volt a kapitánynak mint akinek összetört a szíve. Rei felállt és az ajtó felé sétált.
-Nem tudom mire gondolsz, milyen kérdésre! Tény hogy ittam de nem rémlik semmi!
-Rei, nem baj csak kérlek most hagyj egyedül...!
-A menyasszonyodként jogom lenne tudni mi a baj nem?-kérdezte Rei.
-Hogy?-lepődött meg Steve.
-Te idióta...szerinted nem láttam hogy a kezem nézed non-stop?-mosolyodott el.
-De...!
-A gyűrűt kerested igaz?-sétált közelebb. Steve értetlenkedve állt.-Gyorsan lebuknánk ha a gyűrűs ujjamon hordanám így a mutató ujjamra raktam, te pedig észre se vetted!-emelte fel a kezét.-De azt hittem ez nem is kérdés hogy hozzád megyek ha egyszer felteszed a kérdést!
-Rei...!
-Emlékszek mindenre!-mosolygott a férfira.-Emlékszem, hogy azután a felejthetetlen és hosszú éjszaka után ahogy a karjaidba pihentem feltetted a kérdést! És emlékszem hogy azt mondtad hogy ráérek akkor válaszolni ha visszatérsz! Azt mondtad ha felhúzom az ujjamra a gyűrűt tudni fogod hogy igent mondtam, ha pedig nem lesz az ujjamon, tudod hogy még nem állok készen! Mindenre emlékszem!-sétált a kapitányhoz.-Szerinted pont erre a fontos kérdésre nem emlékeznék?-simogatta meg a kapitány arcát.
-Ez azt....ez azt jelenti...!
-Akármennyire is kevés ideje ismerlek téged Steve Rogers...! Alig várom, hogy a neved viselhessem!
-Rei...!-Steve nem akarta elhinni. Rei tényleg igent mondott neki? 
-Oh, azt ne mond hogy meggondoltad magad!
-Rei!-kapta fel a lányt ahogy szorosan ölelte magához.-El se akarom hinni!-mondta a boldogságtól.
-Összeházasodunk!-mondta széles mosollyal Rei.
-A feleségem leszel?-simította ki a lány arcából a tincseket.
-A feleséged!-csókolták meg egymást.-A feleséged leszek, kapitány!-a boldogságuk határtalan volt. Steve kedve pedig száznyolcvan fokos fordulatot vett. Boldog volt. Leírhatatlanul boldog. A lány akiért a szíve ennyire hevesen dobog, akit ennyire szeret, aki megmutatta neki hogy igenis létezik a szerelem amiről azt gondolta többé nem fogja érezni, most mégis itt van. Érzi, jelen van és nem akarja soha se hogy ez az érzés elmúljon.-Steve!-szólt Rei a kapitányhoz aki a karjaiban tartotta őt szorosan.
-Hm?
-Apunak....apunak mikor mondjuk el?
-Nem tudom...!-valójában tényleg nem tudta.
-Szerinted hogy fogja fogadni, hogy nem elég hogy egymásba szerettünk de már el is jegyeztük egymást?-kérdezte ahogy egyben az aggodalmon kívül a boldogság is hallatszott a hangjában.
-Még mindig jobb lenne most elmondani mint mikor már a feleségem leszel nem?
-Lehet ki leszünk tagadva a családból!
-Ott az apartman ha attól félsz hol laknánk!-nyugtatta meg Steve.
-Egy cseppet sem aggódok ez miatt!-válaszolt őszintén.-Csak nem akarom, hogy bármi bajod essen!
-Bajom? Miért esne bármi bajom?
-Ismered aput, ha megtudja lehet a puszta kezével akar majd téged megölni!
-Lehet kemény egy csata lesz, de nem ölne meg! Ebben biztos vagyok!
-Akkor is féltelek!-bújt jobban a kapitányhoz.
-Akkor...még se legyünk együtt?
-Mi?-kapta fel a fejét.-Együtt leszünk! Bármi is lesz együtt! Meg se akarom hallani, hogy mi ketten külön legyünk! Csak...még egy nehéz út áll előttünk!
-Mit szólsz hozzá ha én beszélek vele?-kérdezte Steve.
-Te akarsz vele beszélni? Kicsit sem félsz?
-Kellene?-mosolyodott el.
-Egy kicsit nem ártana! Tudom hogy te bátor vagy és semmitől nem félsz de...!
-Félek, sok mindentől de Tony nem az az ember akitől félnem kell!
-Inkább beszélek én vele...!
-Biztos vagy benne?
-Igen! Lehet nagyobb esélyekkel indulok én mint te!
-Csak remélni tudom, hogy támogatni fog minket!
-Én is Steve....én is!