Thunder In Your Heart

96. ,,Lehet pont annyira..."

A napok alatt Rei sokat nyitott Steve irányába. Természetesen ellenkezhetett volna, de felesleges volt. Egyre több időt töltött vele és egyre jobban meg akarta őt ismerni. Már sokszor ha egyedül töltött egy kis időt hiányzott neki a férfi társasága. Azon kívül hogy minden kívánságát leste és vigyázott rá, kedves, segítőkész és vicces férfi volt.
-Steve!-futott a konyhába a kezében egy könyvvel. Steve azonnal felismerte a könyvet. Valamiért pont azt választotta amit akkor olvasott mikor először viselte a pulóverét. Mikor még kettőjük kapcsolata mindenki előtt titok volt.
-Mi az?-kérdezte mosollyal az arcán ahogy látta a lelkesedést a felesége arcán.
-Te tudod hol van ez?-mutatott a könyvben egy helyszínre.
-Mutasd!-olvasta el a könyvben említett helyet.-Nem olyan messze innen, talán autóval egy-másfél órányira! Miért?
-Jártunk már ott együtt?
-Nem, még nem! Inkább a közeli kis eldugott helyeket kerestük mindig!
-Nincs...nincs esetleg kedved velem elmenni ide?
-Együtt?-kapta fel a fejét.
-Ha nincs kedved...akkor nem baj csak...gondoltam együtt...!
-Menjünk!-vágott a szavába.-Bárhova elmegyek veled!
-Biztos?
-Háromezer százalék!
-Háromezer?-mosolyodott el.
-Apukád mindig azt mondja hogy ő háromezerszeresen szeret téged, gondoltam átveszem!-jegyezte meg mosolyogva.
-Te is...háromezerszeresen szeretsz engem?-Steve szíve hevesebben kezdett dobogni a kérdés hallatán. Igaz hogy a felesége személyisége sokat változott azóta amióta nem emlékszik, mégis még mindig napról napra jobban és jobban szereti őt.
-Még annál is jobban!-ismerte be.
-Még annál is jobban?
-Ijesztő ezt hallani?-kérdezte meg félve hisz egy idegentől ilyet hallani nem biztos hogy szívmelengető élmény.
-Nem!-mosolyodott el.-Valójában kezdek ehhez hozzászokni tőled!
-Értem!-mosolyodott el Steve is ahogy megkönnyebbült.-Mikor szeretnél indulni?
-Átöltözök és mondjuk utána?
-Rendben!-indult Rei az emelet irányába.
-Te így jössz a randira?-kérdezte egy édes mosollyal.
-Ra-randi?
-Már csak ha szeretnéd!-futott fel az emeletre.
-Újra...randira vihetem a feleségem?-kérdezte magától ahogy az arcán a boldogság azonnal kiült.
Stevenek igaza volt másfél órán belül a helyszínre értek. Rei egy csodás combig érő ruhát viselt amin virág minták voltak. Valójában Steve ezt a ruhát akkor látta utoljára rajta mikor elmondta neki hogy várandós. Utána a várandósság alatt már nem tudta felvenni a ruhát annak ellenére mennyire szerette, utána meg valahogy a szekrény aljába került.
-Miért nézel így rám?-kérdezte Rei.
-Csak...gyönyörű vagy!
-Te se nézel ki rosszul, pszichopata!-jegyezte meg humorizálva.-Sétálunk?-kérdezte. Steve bólintott. Csodás hely volt, ahol egy sétány nyílt ami teli volt virágokkal. Későre járt így kevés ember járt a környéken.-Te máskor is ennyire szótlan voltál mikor randiztunk?
-Nem!-jött zavarba.-Csak ez most így fura...!
-Fura mert velem vagy itt vagy...?
-Vagy! Egyértelmű hogy a vagy utáni rész!-Rei nevetett. Az az édes mosoly.
-És megtudhatom mi az a vagy utáni rész?
-Csak...más mint régen volt...!-Rei megállt.
-Milyen volt az első randink?
-Az első randink?
-Igen!
-Biztos tudni akarod?-nevette el magát.
-Úristen, most miért kérded ezt így?
-Mert azt a randit nehéz űberelni!
-Ugye nem karaokezni vittél? Szörnyen éneklek!
-A lakásomra!-vágta rá azonnal Rei pedig zavarba jött.
-A la-lakásodra? Mármint így kettesben?
-Azelőtt már a szálláson titkoltuk a kapcsolatunk de nem tudtalak sehogy se meglepni ott egy romantikus vacsorával ezért a régi lakásomba készítettem el a randi helyszínünk!
-Mesélj még róla!-ült fel egy kis betonrészre Steve pedig szembe állt vele.
-Rei nem biztos hogy...!
-Mesélj nekem, kérlek!
-Ahogy a helyszínre mentünk bekötöttem a szemed, te pedig amíg oda nem értünk kíváncsiskodva kérdezgetted hova megyünk!
-Pff, le se tagadhatnám magam!
-Majd megijedtél hogy meg akarom kérni a kezed!
-Az első randin?!
-Az első randin...!-mosolyodott el Steve.-Annak ellenére hogy az első randink volt tudod mit mondtál?
-Akarom tudni?-kérdezte meg félve.
-Ha megkértem volna a kezed, igent mondtál volna! Azt mondtad ,,lehet azt mondanák őrült vagyok, hogy egy ilyen döntést képes lennék meghozni, de vállalnám! Miért? Mert egyetlen egy férfi se szeretett még engem ennyire soha! Senki se vigyázott még rám úgy mint te! Senki mellett nem vert ilyen hevesen a szívem! És lehet a végén...mindketten azt mondanánk hogy ez nem működik....de hálás lennék azért a sok jó dologért amit tőled kaptam!"
-Te ezt így megjegyezted?-lepődött meg.
-Tisztán bennem él az a nap...mert ott először mondtuk ki egymásnak hogy szeretjük egymást!
-Le merném fogadni hogy te mondtad ki először!-bámulta mosollyal az arcán a földet.
-Valójában te mondtad ki először....!-nézett Reire ahogy a szemeik találkoztak.
-Én...én mondtam ki?-kérdezett azonnal vissza.
-Igen!-bólintott. Reiben ezernyi gondolat kezdett cikázni.-Jól vagy?
-Miért fura ez a randi így Steve?-kérdezte meg Rei ahogy a földet bámulta.
-Rei...!
-Miért....?
-Mert nem foghatom a kezed! Nem ölelhetlek át! Nem csókolhatlak meg mielőtt jó éjszakát kívánok! Nem hívhatlak el egy újabb randevúra!-hadarta el idegesen.-Minden amit tennék veled egy randin most nem tehetem meg!-Rei csendbe nézte a férfit akinek az érzései felszínre törtek.-Ne haragudj nem akartam kiabálni vagy megrémiszteni téged...!-sétált picit arrébb hogy lenyugtassa magát. Rei egy kis várakozás után ugrott le a kis betonrészről és Steve mellé sétált. Óvatosan nyúlt Steve keze után ami még ökölbe volt. Steve azonnal rászegezte a tekintetét.
-Lazíts...pszichopata!-célzott a kezeire amik lazítottak az ökölszorításból. Rei pedig a kezeit egyenesen a kezébe helyezte, majd összekulcsolta azt a kapitány kezével.-Kezdjük mondjuk azzal hogy kézen fogva sétálunk?-Steve alig akarta elhinni hogy Rei kezeit foghatja újra. De félt hogy ezek után képtelen lesz őt elengedni. Nem akart hazamenni, ezek után nem. Nem akarta hogy vége legyen ennek az egésznek. Mégis ahogy a kocsi befordult a feljáróra a szíve fájt. Ennyi lett volna a boldogság...ennyi nap után? Ahogy beértek a kulcsot a szekrényre dobta és mindketten az emeletre mentek. Rei a hálószobájuk előtt állt meg, majd Steve felé fordult.-Köszönöm a mai estét Steve! Igazán jól éreztem magam! És...nem is voltál olyan rossz társaság!
-Ezt dicséretnek veszem!-mosolyodott el de ez a mosoly nem volt őszinte.-Akkor...jó éjszakát Rei!-indult a vendégszoba irányába.
-És a jó éjszakát puszi?-kiabált utána ahogy az ajtóban állt továbbra is. Steve visszafordult a testével de nem tudta jól hallotta e, amit Rei mondott.-Azt mondtad hogy jár a jó éjszakát puszi! Vagy nem akarod hogy jól aludjak?
-Rei...!
-Ha emlékezni akarok nem húzhatok falakat magam köré! És meglehet hogy ez a puszi fog mindent eszembejuttatni!
-Nem akarom hogy megbánd!-sétált lassan közelebb.
-Nem fogom!-mondta de Steve tudta Rei hogy érez. Az arcát közrefogta mire Rei behunyta a szemeit. Steve pedig látta a kezét ami az idegességtől ökölbeszorult. Egy apró mosoly után Rei homlokához nyomta az ajkait.
-Aludj jól...kicsim!-köszönt el tőle ahogy azonnal a vendégszobába ment.
-Te bolond...!-jegyezte meg ahogy elmosolyodott Steve édes cselekedetén.-...lehet pont én is annyira vágytam arra a csókra mint te!-ment be a szobájába.