Thunder In Your Heart

38. ,,Miért mindig...?"

A csapat meglehetősen lerészegedett. Így a kapitány taxit hívva küldte őket a szállásukra.
-Rei, te nem jössz?-kérdezte Noah mielőtt beült volna a kocsiba.
-Még sétálok egy picit menj csak!-mondta ahogy otthagyta a kocsit.
-De...!-kezdte Noah.
-Majd vigyázok rá!-mondta Steve, hogy megnyugtassa Noaht.
-Rendben...!-ült be Noah a kocsiba. Belevetve magát az éjszakába indult a lány után aki csak egyetlen egy dolgot akart abban a pillanatban. A gondolatait kitisztítani. Valójában fogalma sem volt hogy ennyire jól fogja viselni a kapitány jelenlétét. Bár mi számít jónak? Az hogy van elég ereje arra hogy ne ölelje át ennyi év után? Vagy hogy ne pofozza meg amiért az életet amit eltervezett vele teljesen tönkretette?
-Nem kell vigyáznod rám, tudok magamra vigyázni!-mondta Rei ahogy nagyon is jól tudta hogy a kapitány kellő távolságból figyeli őt.
-Tudom, hogy tudsz...!-követte őt továbbra is.
-Rég jártam erre!-mondta ahogy a várost összekötő hídhoz ért. Majd a híd oldalán lévő peremre mászott.
-Rei!-futott oda Steve, ahogy a derekánál fogva akarta őt lerángatni.
-Ne csináld már!-nevette el magát.
-Elfelejtetted hogy víziszonyod van?-kérdezte Steve ahogy továbbra se engedte. Igen, Rei rettegett a nyílt vizektől. Miért? Kiskorában egy pillanatra nem figyeltek a szülei és ő víz alá merült. Azóta nem ment be a nyílt vízbe.
-Nem!-mosolyodott el.
-Gyere, segítek lejönni!-nyújtotta felé a kezét. De ő mégis lassan állt fel a két lábára ahogy egyensúlyozva kezdett sétálni a peremen.-Rei! Le fogsz esni!
-Lazulj el kapitány!-nevette el magát. Majd a következő pillanatban meginogott, Steve pedig azonnal az erős karjaival rántotta őt magához. A távolság pedig amit a négy év alatt tartottak hirtelen csak centikre szűkült. Újra érezték egymás illatát ami annyi emléket hordozott számukra.
-Mondtam, hogy nem jó ötlet!-nézett szüntelenül Rei szemeibe.
-Máskor miért nem figyelmeztettél?-kérdezte gyengéd hangon Rei ahogy még mindig Steve tartotta.
-Mire?-nézte azokat a puha ajkakat Steve.
-Hogy ne szeressek beléd....!-az ital újra érződött Rei őszinte megnyilvánulásaiban.
-Rei....!
-Miért hagytad hogy belédszeressek? Miért engedtél el akkor...?-a szemeiben látszódott a fájdalom ami még most sem múlt el. Eltelhetett már négy év, eltelhet száz év a szemeiben látja azt amit ezzel a csodás nővel művelt. Ettől pedig a szíve fájdalma nem egyhült egy cseppet sem.
-Ideje hogy visszavigyelek a hotelbe!-jegyezte meg halkan.
-Seggkapitány!-mászott ki a férfi karjaiból. Steve szíve pedig ennek a kijelentésnek hála picit fellélegzett.
-Még sem töröltél ki teljesen az emlékeidből...!-mondta ahogy követni kezdte Reit. A szállodához érve, Rei már eléggé kiütötte magát, annyira hogy a kapitány cipelte oda a hátán.-Elnézést! Megtudja mondani melyik Reinna Stark szobája?-kérdezte a recepcióst.
-Sajnálom, de ilyen információkat nem adhatok ki a vendégekről!
-Nem, nem érti! A hölgy maga Reinna Stark a hátamon!
-Sajnálom uram, ez a szabályzat!
-Értem...köszönöm!-hagyta ott a pultot.-Francba, mit csináljunk Rei?-nézett hátra a válla felett ahogy megpillantotta a lányt aki a vállára hajtva a fejét aludt be. Édes volt, nagyon édes. Nem volt biztos abban hogy amit tenni készül helyes, de tudta hogy vigyáznia kell rá.
Másnap reggel Rei kisebb fejfájással ébredt. Egy puha ágyban amiből legszívesebben az ember fel sem kelne egész nap. De az első gondolata nyomba az volt, hol is van pontosan? Mégis annyira ismerős volt az egész szoba. Ahogy lassan lépett ki a szobából, azonban tudta. Tudta, pontosan hol is van. Főleg mikor a ház tulaját megpillantotta a kanapén.
-Mi a....?-valójában nem sokra emlékezett a tegnap történtekből. Talán ezért is szeretett a csapattal inni. Felejthet az ember még ha egy napra is. Halkan sétált a személyhez. Aludt, békésen. Annyira nyugodtságot mutatott az arca.-Miért mindig nálad kötök ki?-kérdezte halkan Rei, majd jobbnak látta ha minél előbb csendben hagyja el a házat.
Órákkal később Steve csapata már az edzőteremben edzett mikor megjelent az elit alakulat is. Steve csak követte a szemével a lányt aki mosolyogva ment Noah mellett a szabad gépek irányába.-Oké, srácok! Le a földre!-adta az utasítást a csapatnak, akik követték a parancsot. Fekvőtámasz pózba várták az utasítást.-Oké, és tartsátok magatokat amíg azt nem mondom állj! Aki meginog, vagy földre rakja a térdét....a saját kezemmel ölöm meg!-Steve meglepődött Rei kemény személyiségén. Mégis, annyira vad volt és csábító, hogy az egész terem figyelmét megszerezte egyetlen egy pillanat alatt.-Gyerünk, Noah! Te is!-mondta a férfinak aki egy apró mosoly után a kezdő pózt felvette.
-Tudod, hogy mennyire szeretlek?-kérdezte széles mosollyal.
-Ugye, tudod hogy nem tudsz rám hatni ezzel?-guggolt le vele szembe széles mosollyal.
-Feküdj alám!-kacsintott a lányra mire Rei csak megforgatta a szemeit, és a falnak dőlve figyelte a csapatot.
-Kezdés, most!-kiabálta ahogy megkezdte a fiúk izzasztó edzését. Steve csapata ámulattal nézte a terem másik felén izzadó ügynököket. Az izmaik feszültek, az ereik egyre jobban mutatkoztak a kezeiken. De egyik sem adta fel. Mert talán egyikük sem akart veszíteni. Vagy Rei személyisége ijesztette meg őket?-Nathan, remegsz!-szólt a fiatal ügynökre mosolyogva.
-Csak a telefonom rezeg a zsebembe!-válaszolt izzadság cseppek között.
-Akkor vedd ki a zsebedből!-tudta Rei ez csak kifogás, de valójában tisztelte őket amiért nem adták fel minden nehézség és fájdalom ellenére sem.-Oké, Noah kívül mindenki pihenhet!-Noah vigyorogni kezdett.
-Te szeretsz, az már biztos!-mondta ahogy folytatta a pózt.
-Azért folytatod!
-Estig is, ha kell!-Noah más volt mint a többiek. Igaz, ő már azelőtt is igazán nagy reményekkel edzett a kapitány mellett. Tehetséges volt minden mértékben, ezt pedig Rei is tudta. Az évek alatt a közös edzések által megismerték egymást.-Ha tudom hogy ilyen terveid lesznek, nem veszek fel pólót az edzéshez!
-Levegyem rólad?-játszott vele Rei ami szemmel láthatóan nem tetszett a kapitánynak.
-Napsugár, nem a nadrágomról beszéltem!
-Oh, akkor hagyjuk!-Steve keze pedig végig ökölbe volt. Távol akarja magát tartani a lánytól aki egyszer a világa volt mégis...újra és újra szembe szállna mindennel és mindenkivel érte. Bárkiről is legyen szó.