Thunder In Your Heart

89. ,,Örökké..."

A közös kis kirándulás amit terveztek elmaradt. De arra remek volt a nap hogy a tegnapi veszekedés után újra egymásra hangolódjanak. Steve délután felajánlotta hogy elmegy Avaért az óvodába de nem gondolta mekkora hibát követ el hogy egyedül hagyta Reit.
-Ki a franc az...?-ment az ajtóhoz idegesen miután már harmadjára feküdt neki az ajtó mögötti személy a csengőnek.-Megtudhatnám mi a francért kell....?-nem fejezte be. Lefagyott amint meglátta maga előtt Furyt.
-Szép napot Reinna!
-Maga...maga meg mi a francot csinál itt?
-Beszélnünk kell!
-Nincs semmi amiről beszélnünk kellene!-zárta volna be az ajtót de Fury elkapta.-Engedje el!-mondta idegesen.
-Tudni akarja mi az amit a férje titkol?-tette fel a kérdést.
-Nem! Amíg nem egy másik nő van a dologban, a családom nincs veszélyben nem érdekel!
-Mióta lett az a fajta ember akit nem érdekel mások élete?
-Amióta a saját gyermekem életét nem tudtam megvédeni!
-Az baleset volt Reinna...!
-Balesetből lőttek meg és tették tönkre az életünk!
-Reinna...!
-Családunk van Fury! Végre boldogok vagyunk erre jön maga ezzel a kibaszott üldözési mániájával! Kérem hagyjon minket békén!
-Nélkületek nem megy Reinna...! Képtelenek vagyunk nyerni azzal az elvetemült merénylő ellen! Az évek alatt már vagy két ezer áldozatot követelt a terrorcselekménye!
-Sajnálom, hogy az emberek élete veszélybe van, de a saját családom nem fogom veszélybe sodorni!
-És ha a férjed és a lányod is veszélybe lenne?
-Mi?-kérdezte mintha rosszul hallotta volna.
-Mi lesz, ha mondjuk rosszkor lesznek rossz helyen? Ha áldozatok lesznek?
-Ezt ki se merje mondani a száján, megértette?-üvöltött rá.
-De...!
-Takarodjon a családom közeléből! Felejtsen el minket! Családot akartunk Stevevel amit szerencsére megkaptunk! Egyikünk se fog kockáztatni!
-És ha a maga férje a szíve mélyén arra vár hogy újra kézbe vehesse a pajzsot? Akkor mi lesz?
-Steve nem akar újra harcolni!
-Mert szerinted boldog abba az irodába a sok papír között? Ugyan már Reinna! Amióta él és az eszét tudja az emberekért harcolt! Mindezt azért adta fel mert te erre kérted!
-Én...!-remegett meg a hangja.
-Gondold át...aztán remélem jól döntesz!-hagyta ott ahogy a lelkében egy óriási vihart indított el. Negyed óra múlva befordult a kocsijuk is a ház elé ezért gyorsan a konyhába tevékenykedve próbálta elterelni a gondolatait.
-Anyu!-futott feléje Ava.
-Ava!-ölelte át szorosan, de ez most más volt mint eddig. Szorosan tartotta őt és nem akarta őt elengedni. Steve pedig ezt látta.
-Anyu...!-mondta Ava ahogy érezte hogy az ölelés szorításából képtelen most elszakadni.-Anyu miért sírsz?
-Nem sírok!-temette egy pillanatra a vállába az arcát ezzel lemosva a könnyeit.-Látod, nem sírok!-nézett rá.
-A szemeid pirosak!-simogatta meg az anyukája arcát.
-Csak...hagymát pucoltam! Tudod hogy képtelen vagyok azt sírás nélkül megcsinálni!
-Hülye hagyma!-nyomott egy puszit az arcára.-Megyek átöltözöm! Utána játszhatok a kertben?
-Előtte nem akarsz enni?
-Majd később!-futott az emelet irányába.
-Menjek segíteni?-kiabált utána.
-Megy ez egyedül is, anya!-Rei egy lélegzetvétel után állt fel ahogy újra a lábas felé fordult amibe a vacsorát készítette.
-Rei...!
-Egy kis carbonarat csinálok, jó lesz?-kérdezte.
-Rei....!
-Vagy mást akarsz enni?-nézett a kapitányra.
-Ahhoz nem kell hagyma Rei...!-csak nézték egymást. Rei el se akarta hinni hogy a férje valóban ennyire ismeri őt. Rá kellett jönnie a férjét nehezebb átvernie mint a lányát.-Rei...!-Rei hozzábújt. Nyoma nem volt még az esti veszekedésnek.-Történt...valami?- kérdezte aggódva. De csak megrázta a fejét.-Biztos?-bólintott.-Akkor miért sírtál?
-Mert nagyon szeretlek titeket...! Nagyon...!-markolt rá Steve felsőjére.
-Mi is nagyon szeretünk!
-Te...boldog vagy Steve az életünkkel?-kérdezte a mellkasához bújva.
-Mi ez a buta kérdés kicsim? Imádom az életünket! Neked hála van egy csodás családunk!
-Mi lesz ha újra...a régi életed akarod?
-Nem akarom a régi életem Rei!
-De ha mégis azt akarod?
-Még ha lehetőségem adódna is a régi életemhez és esetleg egy másodpercre is csábító lenne azt választani biztos vagyok benne hogy akkor is nemet mondanék rá!
-Miért?
-Mert tudom hogy abban a pillanatban a családom elveszteném...! Amíg harcoltunk nem volt egy nyugodt életünk...! Elszakadtunk, veszekedtünk, aggódtunk...!
-Most is csináljuk ezeket!
-De ez a normális ha az embernek családja van! Veszekszünk apróságokon aztán kibékülünk, aggódunk hogy minden rendben van e velük, de boldogok leszünk amint meglátjuk őket épségben és egészségben!
-Tehát....mindig velünk maradsz?
-Örökké!-nyomott egy csókot a homlokára.-Most pedig mit szólsz egy kis piknikezéshez a kertben? Ő játszik, mi nézzük őt összebújva aztán...!
-Tetszik, ne folytasd!-csókolta meg.-A folytatás inkább legyen meglepetés!
-Ne aggódj a boldogságunk miatt Rei...mert mindig azon leszek hogy ezt az édes mosolyod lássam a könnyek helyett!-nyomott egy puszit az utolsó könnycsepp helyére ami az arcán ült.