Thunder In Your Heart

26. Az első vihar

-Itt vagyok már!-jegyezte meg mosolyogva Steve ahogy beszállt a kádba Rei mögé. Így a lány nyugodtan dőlt hátra a kapitány testének. Steve kezei elölről ölelték át Rei hasát. Apró csókokat nyomott a vállára, a nyakára.
-Képzeld...ma kibékültem apuval! Vagyis...azt hiszem!
-Megbeszéltétek a dolgokat?
-Hát abba nem vagyok biztos hogy nem fog kiakadni ha kimaradok éjszakára de talán megértőbb lett!
-Akkor most haza kellene vigyelek?
-Ha együtt megyünk vissza nem vetne fel kérdéseket?
-Csak haza vinnélek, én meg reggel csatlakoznék hozzád!
-És ha én veled akarok maradni? Melletted aludni?
-Bemásszak az ablakodon?
-Folyton nem mászhatsz be ott!-nevette el magát Rei.-Valójában egy cseppet sem érdekel mit mondanak...! Inkább hallgatom a kioktatást de veled maradok!
-Az én szívem meg megszakad!
-Nem akarok nélküled lenni!
-Szerinted Tony el fog fogadni engem melletted?
-Szerinted?-nézett hátra a válla felett.
-Fogalmam sincs! Sokat gondoltam erre a küldetésen de valahogy nem érzem úgy hogy támogatni fog minket!
-Nem foglak elhagyni bármerre is akarod a témát terelni!
-Rei mi van ha Tony választás elé fog kényszeríteni?
-Mi van ha nem?-fordult meg hogy szembe legyen a kapitánnyal.
-De mi van ha igen? Rei be kell látnunk ha egyszer kiderül lehet nekünk az a vég...!
-Nem!
-Rei!
-Francba Steve!-lépett ki a kádból idegesen.-Muszáj elbasznod ezt a csodás estét?-kiabált vele ahogy magára tekerte a törülközőt. Steve pedig követte.
-Miért? Neked ezek nem is jutottak eddig eszedbe?
-De képzeld eszembe jutott!
-És? Rei felnőttek vagyunk, meg kell ezt beszélnünk!
-Tudod mit tudok?-állt vele szembe. Steve hallgatott.-Hogy őrülten szeretlek! Hogy a világ végére is elmennék veled csak egy szavadba kerülne, és követnélek! Fogalmam sincs mi a francot művelsz velem de képes lennék mindent hátrahagyni csakis érted! Mert szeretlek!-kiabálta.-Inkább élek egy kis eldugott városban veled, nélkülözés mellett mintsem nélküled! Vagy csak én érzem így?-folyt le egy könnycsepp az arcán.
-Rei...!
-Igazad van lehet jobb ha hazamegyek....!-ment a szobába a ruháiért. Steve kezei lassan húzták őt vissza magához.
-Ne haragudj!-helyezte a vállára a fejét.-Idióta voltam!-érezte ahogy nehéz Rei légzése.-Csak nem akarom, hogy Tonyval rosszra forduljon a kapcsolatod miattam!
-Ő az apám Steve!-fordult meg a karjaiban.-Szerinted haragudna rám egy életen keresztül? Lehet eleinte igen, de úgyis elfogadná a végén hogy együtt vagyunk és ez ellen nem tud mit tenni!
-Gyűlölöm mikor sírsz és most én voltam az aki ezt előidézte...!-törölte le az arcáról a könnyeket.
-Akkor ne mondj többet ilyet! Megígérted, hogy együtt leszünk mindörökké!
-Szerinted képes lennélek téged elengedni?
-Képes lennél....?-nézett a kapitány szemébe. Steve egy apró mosollyal rázta meg a fejét.
-Mindketten tudjuk hogy nem!
-Helyes!-ölelte át Rei a kapitányt.-Most haragudnom kellene rád és képtelen vagyok rá!
-Pedig kiengeszteltelek volna!
-Mivel?-nézett fel rá.
-Úgyis tudod mire gondolok!
-De most haragudnom kell! Úgyhogy még picit ellenkezem!-nyomta vissza a fejét a mellkasába.
-Néha úgy érzem nem érdemlem meg a szerelmed!
-Ha nem érdemelnéd meg, nem is lennék veled!
-Szeretlek Rei-nyomott egy csókot Rei feje búbjára.
-Én is szeretlek...de még kicsit duzzogok!-az este utána kellemesen telt. Valójában tudta Rei hogy úgy se képes sokáig haragudni a kapitányra. Rendeltek vacsorát, tévét néztek összebújva.-Nehéz küldetés volt igaz?-kérdezte Rei ahogy Steve a hátát simogatta.
-Nem! Miből gondolod?-nézett le rá.
-A hátadon lévő seb...!
-Mikor láttad?-lepődött meg Steve.
-A fürdőbe a tükörbe láttam...mikor veszekedtünk!
-Az semmiség ne aggódj!-nyomott egy puszit Rei feje búbjára.
-Ha mindig ezt mondod honnan fogom tudni mikor tényleg baj lesz?
-Nem lesz!
-De ha mégis? Elfogod mondani ha baj van?
-Tudod hogy nem szeretem ha aggódsz legfőképp ha miattam teszed!
-Ezt gondolom normális cselekedetnek!
-Normális az lenne ha megpróbálnálak ezektől téged megvédeni!
-Normális az hogy egy kapcsolatban lévő emberek aggódnak egymásért!
-De...!
-Te ma direkt akarsz veszekedni velem?-ült fel Rei.-Úgy se hagylak nyerni!
-Tudom!-nevette el magát ahogy visszahúzta magához a lányt.-Ne haragudj!
-Ma nagyon bosszantó vagy, Rogers!-ütötte meg a mellkasát.
-Au! Ez most érzelmi rombolás volt! Rogers? Semmi jövendőbeli férjem?
-Nem!-makacs volt Rei.
-Biztos vagy benne?
-Biztos!-kitartott. Steve egy mozdulattal fordított a helyzetükön.
-Még mindig?-gyengéden simította végig a kezét az arcán ahogy a távolságot szüntette.
-I-Igen!-Steve az ajkai után kapott. A pillangók pedig nem hagyták egy pillanatra se Reit nyugton.
-Még mindig menthetetlen a helyzet?-tudta Steve mit csinál. Nagyon is jól tudta.
-Beugratós kérdés?-mosolyodott el Rei.
-Hogy lehetsz ilyen gyönyörű?
-Ne akard hogy válaszoljak!-nevette el magát.
-És a makacsságod? Hogy lehet hogy imádom? Hm?-hajolt le újra Rei ajkához. De most gyengéd volt.
-Ne akarj nélkülem élni Steve...!
-Még ha meg is próbálnám, úgy érzem az első pillanatban biztos bukás kísérne! Úgy látszik ha nem vagyok melletted hülye gondolatok veszik át a fejembe az uralkodást!
-Szeretném ha csak az lenne a gondolatod, hogy milyen hosszú, boldog életünk lesz! És hogy kutyánk vagy macskánk legyen, az is fontos!-viccelte el a végét a lány.
-Száz százalékig kutya!-válaszolt Steve.
-Komolyan akarom veled ezt az egészet Steve...! Talán most először érzem magam ennyire biztosnak bármiben is!
-Sajnálom ha ma felbosszantottalak!-nyomott egy gyengéd puszit a homlokára.
-Túl kell egyszer esni az első veszekedésen, nem?-mosolyodott el. Tudta hogy úgy se tudnának sokáig haragudni egymásra.-Így tudjuk biztosra hogy ez egy igazi kapcsolat!
-A veszekedés a része? A mesékben nem éppen ilyen!-mosolyodott el Steve.
-A mesék pont ezért csak mesék...kitalált dolgok és nem léteznek! Unalmas lenne ha nem lenne izgalom, apró kis veszekedések az életünkbe! És így legalább eggyel több ok arra hogy kiengesztelj!
-Épp rajta voltam!-jegyezte meg.
-Akkor folytasd amit elkezdtél, jövendőbeli férjem!
-Értettem, jövendőbeli feleségem!