Thunder In Your Heart

99. ,,Válassz engem..."

Azóta amióta Rei kimutatta az érzéseit, Steve egy cseppet se akart várni tovább és minden alkalmat megragadott hogy megmutassa neki mennyire szereti.
Amikor csak tehette magához húzta őt, vagy csak egy apró csókot nyomott a vállára, nyakhajlatába, homlokára vagy csak a legédesebb csókot az ajkaira.
-Mondanom kell valamit!-jegyezte meg Steve.
-Nagyon komoly lettél, baj van?-aggódott Rei.
-Én...én nekem egy pár napra el kell mennem!
-Elmenned?
-Emlékszel arra amit meséltem? A baleseted napját?
-Igen! Hogy...épp tőled jöttem el!
-Arra is emlékszel hogy mondtam hogy nem az irodában voltam hanem a volt munkahelyemen?
-Mint...kapitány?-szedte össze a gondolatait. Steve mindent elmesélt neki. Elejétől a végéig, tudta ha nem is tér vissza az emlékezete nem hazudhat neki. Nem adhat esélyt arra hogy egy apró kis hazugság is megakadályozza a boldogságuk.
-Igen...!
-Történt...valami?-kérdezte rémülten.
-Megtalálták a személyt akit évek óta keresünk...!
-Azt a...robbantóst?
-Igen!-bólintott.
-De az...de az veszélyes! Muszáj menned?-kezdtek könnyek gyűlni a szemében.
-Rei...!
-Ne menj! Kérlek! Kérlek ne hagyj itt!-könyörögte.
-Rei, kicsim...!-becézte őt mint régen.
-Kérlek Steve! Én...nem akarom hogy bajod essen!
-Nem lesz baj!
-Maradj velem!-könyörgött neki.-Nem akarom hogy egyedül hagyj! És ha...és ha nem jössz vissza hozzám? Mi lesz Avaval? Mi lesz velem? Mi lesz velünk?-hadarta el.
-Minden rendben lesz!
-Nem tudnád megvárni míg az emlékeim visszatérnek és veled tartanék? Esküszöm igyekezni fogok hogy az emlékeim visszatérjenek! Ha kell...ha kell elmegyek egy agyturkászhoz vagy...vagy...!-remegtek az ajkai. Félt. Az érzés most először kerítette hatalmába.
-Gyere ide!-húzta magához.
-Nem akarlak elveszíteni!-sírt ahogy a mellkasába temette az arcát.
-Nem fogsz elveszíteni...!
-Most...nem lehetne hogy engem válassz a küldetés helyett...?-kérdezte meg ahogy egy pillanatra se távolodott el Steve mellkasától.

Másnap:
Rei nem kelt fel korán. Úgy volt vele ha később kell nem kell elbúcsúznia a férfitól aki ilyen rövid idő alatt rabolta el a szívét.
-Biztos elment már...ugye Dodger...?-kérdezte a kutyát aki mellette aludt egész éjjel.-Annyi gondolat van a fejembe...! Annak ellenére hogy elmesélte a balszerencsétlenséget ami akkor történt...mégis azon jár az agyam hogy utána kellene mennem? Miért is engedem én most őt el oda? És ha...többet nem jön vissza...mi lesz velem...? Képes leszek úgy felnevelni Avat hogy semmire se emlékszek belőle? Ava képes lesz ezek után engem szeretni úgy mint az anyukáját? Szeretem őt Dodger...csak nem mondtam el neki...! De amióta ismerem őt...egy darabot elrabolt a szívemből! Vajon most jobban szeretem őt mint azelőtt? Vagy azelőtt...tényleg olyan szerelmünk volt mint soha senki másnak?-Dodger csak nézett rá. Rei biztos volt benne ha lehetősége lenne arra hogy válaszoljon biztos megtenné.-Annyira édes vagy!-simogatta meg.-Menjünk keressünk neked valami reggelit jó?-kelt fel az ágyról ahogy a földszintre sétált. Az asztalon azonban megpillantotta a tányéron a kész ételt. A gyomra összerándult.-Még mielőtt elment...akkor is rám gondolt...?-állt ledermedten ahogy a szemei többé nem bírták ki könnyek nélkül.
-Mindig rád gondolok...!-hallotta meg a hangot maga mögött. A szíve hirtelen hevesen kezdett verni és a szemeiből folyni kezdett a sós folyadék. Félve fordult meg, de a szemei nem hazudtak. Ott állt pont előtte aki most a szívfájdalmát okozta.
-Mit keresel még itt?-kérdezte ridegen.
-Együtt lakom a feleségemmel, emlékszel?-mosolyodott el.
-Nem azon a hülye küldetésen kellene lenned?
-De...ott kellene...! Fury szerint ott kellene...de valójában melletted kell lennem...!
-Menj nyugodtan, megleszek nélküled is...!
-Rei! Figyelsz te rám?-sétált közelebb.-Téged választalak!
-És ha megbánod...?
-Soha se fogom megbánni! Valójában akkor is téged kellett volna választanom! Csak egy idióta voltam!-Rei nehezen tartotta már az érzéseit.-Nem is mondasz semmit?
-Szeretlek...!-vágta rá minden gondolkodás nélkül. Steve szemei kikerekedtek, nem számított még erre. Erre a vallomásra még nem.-Én...szeretlek...!
-Rei...!
-Szeretlek Steve...!
-Te most...te most ezt komolyan mondod?-Rei bólintott. Steve pedig egy gyors mozdulattal húzta őt magához ahogy megcsókolta őt.-Én is szeretlek!-ezek a szavak pedig Rei arcára is mosolyt csaltak.
-Szeretlek...szeretlek...szeretlek! -csókolta őt minden alkalommal.
-Annyira hallani akartam már ezt a szót tőled...fogalmad sincs mennyire hiányzott már!-simogatta az arcát.
-Neked régi emlék amitől hevesen ver a szíved...nekem pedig egy új élmény amitől pillangók gyülekeznek a gyomromba!