Thunder In Your Heart

51. Holnap?

A kapitány őrült tempóban indult a földszint felé. Emeletről emeletre csak azzal nyugtatta magát, nem lehet semmi baj, hisz még csak most kezdődött minden számukra.
-Srácok...!-hallotta meg a lány hangját a fülesbe. Fellélegzett.
-Francba Rei...!-káromkodott, ahogy levegőért kapkodott.
-Én is ezt mondhatnám!-hallotta Rei válaszát.
-Mi a baj?-tette fel a kérdést Noah.
-Egy bomba kattog a szemem előtt!
-Mi??!-hallotta egyszerre a kérdést a két férfitól.
-Itt állok egy bomba előtt ami lassan eléri a tizedik percet!
-Rei!-hallotta a kapitány hangját de nem várta meg hogy befejezze.
-Kapitány, vigyétek ki a civileket! Én megpróbálom valahogy hatástalanítani!
-Hozzá ne nyúlj! Rei!-szólt azonnal rá a kapitány.-Odamegyek! Ne nyúlj hozzá!
-Csak nem félted az életem, kapitány?-még ilyen helyzetben is viccelődött.
-Te vagy az életem, még szép hogy féltelek!-kiabált a kapitány. A fülesen néma csend keletkezett.
-És sikeresen lebuktatta magát, kapitány!-szólt közbe Noah.
-Maguk együtt vannak??!-érkezett a kérdés a csapattagoktól.
-Mi? Én...!-dadogott a kapitány.
-Nem hiszem hogy erről most kellene beszélnünk!-hallották Rei ideges hangját.-Már csak nyolc percünk maradt!
-Rei, ez nem olyan mint amilyenekkel már találkoztunk?-kérdezte Noah.
-Nem teljesen, de ha kicsit is hasonlít a felépítése akkor talán le tudom állítani! Ti intézzétek a civileket!
-De Rei!-hangzott a kapitány hangja.
-Ne aggódj Steve, minden rendben lesz!-hallotta meg Rei hangját ami hirtelen nyugodtságot sugárzott.-Kérlek csináld azt amit kértem! Rendben?-egy kisebb hezitálás után válaszolt.
-Rendben...!-kezdték meg a csapatok a civilek kimentését.
Az épülettől távol várták a következő eseményeket. Steve szörnyen izgult. Féltette Reit, félt mit fog mondani Tonynak ha Rei nem éli túl, mi lesz ha nem lesz alkalma az oltárhoz kísérni őt? Annyi kérdés és egyikre sincs helyes válasz.
-Még nem robbant fel!-gondolkozott hangosan Noah.
-Hogy?-ébredt fel Steve a gondolataiból.
-Mondom még nem robbant fel!
-Rei...!
-Végeztünk, mindenki szálljon a kocsiba!-utasította őket Noah.
-Mi? De...!-kezdett bele Steve.
-Maguk velünk jönnek?-kérdezte Noah a kapitányt.
-Én...!-most valahogy nem az a határozott kapitány volt mint máskor.
-Ne aggódjon, mindannyian túléljük! Ez a dilinyós megint megmentett minket!-biccentett a fejével az ajtó irányába ahol megpillantották Reit. Steve remegő teste mintha egy tonna súlytól szabadult volna meg.
-Rei...!-futott elé ahogy azonnal szorosan magához húzta. Rei arcán pedig egy mosoly jelent meg.
-Te tényleg izgultál értem!-kuncogott.
-Még egyszer biztos hogy nem engedlek el magam mellől!
-Ebben biztos vagyok!-bújt Steve nyakhajlatába.
-Hogy...hogy sikerült hatástalanítanod?
-Tippeltem!-nevette el magát.
-Mi?
-Vagyis....biztos voltam abban mit csinálok!-javította magát látva Steve arcát.-Tudod én sok mindenbe szenzációs vagyok!
-Rei...!
-Ne nézz így rám, mindenki minket néz!-látta meg a csapatot akik őket nézték.
-Már tudnak mindent...nem mindegy?-csókolta meg Reit, majd a homlokának támasztotta a homlokát.-Megijesztettél!
-Azt hitted meghalok mielőtt a feleséged lennék? Biztos hogy nem!-mosolyodott el.
-Szeretlek!
-Én is szeretlek!-csókolta meg most már felszabadultan a kapitányt.
Órákkal később mindenki visszatért a szállására.
-Valamiért reménykedtem abban hogy győzünk!-jegyezte meg Steve.
-De nem is vesztettünk!-követte őt Rei ahogy a kulcsot a komódra helyezte.
-De nem kaptuk el a célszemélyt!-fordult vele szembe a kapitány.
-De senki nem halt meg, ez pedig igazán győzelemnek tekinthető nem?-karolta át a nyakát.
-Mindenkit megmentettél!-fogta át a derekát.
-Volt egy célom!
-Célod? Mi?-kérdezte. Rei pedig csak megcsókolta a kapitányt.-Gyerünk a hálóba!-jegyezte meg egy széles mosollyal.
-Ez a jutalmam?
-Ha ezt szeretnéd!-kapta fel őt, ahogy a lábai egyenesen a kapitány csípőjét ölelték.
-Te mindig tudod mire vágyom!
-Én tudod mire vágyom?-fektette le az ágyra.
-Mesélj!
-Egy hosszú, boldog életre melletted!-simogatta meg az arcát.
-Értettem...kapitány!
-Ez parancs volt!
-Vettem a parancsot!-simogatta meg ő is a kapitány arcát.-Minél előbb a feleséged akarok lenni!
-Csak mond mikor készen állsz, a többit intézem!
-Mondjuk holnap?-kuncogott.
-Akár holnap is!-elveszett Rei tekintetében. Szereti őt, az egész életét feláldozná érte és azért hogy ő boldog lehessen.-Tudod...szívem szerint most bezárnálak ide, csak hogy biztosra menjek nem eshet mostantól semmi bajod...! Mégis ismerve a makacsságod, az eltökéltséged tudom hogy megtalálnád a módját annak hogy kiszökj innen...! Csak azt nem tudom hogy tudnálak akkor biztonságban tudni téged!
-Értem felesleges aggódnod!
-Mégis képtelen vagyok nem aggódni érted!
-Nem félek semmitől, mert tudom hogy a vőlegényem mindig megmentene ha bajba esnék! Ha vízbe esnék utánam ugrana és megmentene, hogy megfulladjak...ha zuhannék, velem együtt zuhanna hogy aztán együtt érjünk földet! Nem eshet bajom melletted!
-Mit is mondtál? Holnap?-mosolyodott el Steve.
-Vagy akár most azonnal!-csókolták meg egymást.
-Szeretlek kicsim!
-Én is téged!