Thunder In Your Heart

109. A hosszú út

-Kapitány! Örülök, hogy látom!-fogott kezet Fury vele. Reinna kissé lemaradva nézte őket. A férfit akit szeret, a férfit aki segítette hogy erre a pályára térjen, a férfit akire az életét bízta.-Reinna! Jó téged is látni!-Reinna nem szólt. Csendben várta mikor is jön el a pillanat mikor a szíve darabjaira hullik.
-Lányom! Steve!-jelent meg a helyszínen Tony.
-Köszönöm, hogy ide jöttél!-fogott vele kezet Steve.
- A családom vagytok! Történt valami?
-Apa te hogy...hogy kerülsz ide?-kérdezte meg Reinna.
-Én hívtam...!-vallotta be Steve.
-De...de miért? És Ava hol van?
-Ava a csapattal csomagol...!-nyugtatta meg Tony.
-Csomagol? Miért?-Tony a kapitányra nézett.-Apa! Miért?!
-Mondtam hogy el kell mennetek innen!-sütötte le a fejét.
-Mi? Ugye nem gondoltad komolyan?
-De...!-nézett a szemébe.
-Nem! Azt már nem! Nem hagylak itt!
-Rei megbeszéltük...! Kérlek!
-Nem fogom hagyni hogy meghalj!
-Nem lesz baj, esküszöm! De jobb ha most Tonyval mész...! Ahogy megbeszéltük rendben Tony?-várta azt hogy Tony jelezze neki megértette azt amiről beszéltek.
-Rendben! Vigyázz magadra!-Rei felé fordult ahogy gyengéden próbálta magával húzni.-Gyere Rei!
-Nem! Apa hagyj!-rángatta ki magát de Tony most már erősebben fogta.-Apa engedj el!-szabadulni akart. Odaszaladni Stevehez és a szemébe mondani soha se hagyja el. Mégis Tony erősebben kapta el és húzni kezdte magával.-Nem! Apa engedj! Engedj már el!-üvöltötte.-Steve! Engedj el!-kapálódzott.
-Meg foglak találni...ígérem...!-mondta Steve az orra alatt, ahogy látta a felesége mekkora fájdalommal hagyja őt ott. Tony egy pillanat alatt tuszkolta be a kocsiba amibe biztosra ment hogy Reinna képtelen legyen megszökni.
-Apa állj már meg!-kiabálta.
-Reinna elég!-volt már ő is határozott.
-De Steve! Nem hagyjhatjuk egyedül!
-Rei! Azt tesszük amit mondott! Ne álljunk az útjába!
-Az útjába? Meg fog halni! A halálba rohan!
-Elkapja azt a rohadékot és utána újra együtt lesztek!
-Miért kell elhagynunk a várost?-Tony nem válaszolt.-Apa!
-Rei kérlek maradj már csendben! Vagy a lányod előtt is folytatni akarod majd?
-De...!
-Várandós vagy az istenit, van egy gyönyörű kislányod! Nem cselekedhetsz ész nélkül! Ha mindketten meghaltok ki marad neki?-Reinnának ezek a szavak felértek egy pofonnal. Az apjának igaza volt. Mégis...a szíve folyton a kapitányt követte volna.

Négy hónappal később:
-Mr. Packard! Használhatom a gépét?-kérdezte Reinna az idős urat.
-Persze csillagom, nyugodtan!
-Köszönöm!-ment az asztalhoz amin a laptop hevert. Mindennap várta nem e kap egy emailt a férjétől de semmi.
-Mit csinálsz kicsim?-kérdezte Tony.
-Csak...reméltem írt...!
-Rei tudod hogy megbeszéltük, hogy nem használunk olyan eszközöket amivel lebuktathatjuk a tartózkodási helyünket.
-Akkor hogy fog minket megtalálni...? Az isten háta mögött vagyunk itt Svájcban...!
-Rei...!
-Semmit nem tudunk! Senki nem ír semmit arról, hogy elkapták volna azt a szemetet vagy sem!
-Picit nyugodj meg kicsim!
-Egyre nehezebb ez az egész...egyedül!
-Nem vagy egyedül kicsim! Itt vagyok én, Ava, az egész csapat!
-Amiért hálás is vagyok de ne értsd félre apa...de a férjemet is szeretném magam mellett támasznak!
-Rei...!
-Sétálok egyet...ki kell űrítenem a fejem...!
-Jobb lenne ha itt maradnál!
-Apa levegőre van szükségem mert úgy érzem megfulladok!-mondta kicsit határozottabban. Egy pillanat alatt hagyta el a házat és a város fele vette az irányt. Csak nézte az embereket akik boldogan sétáltak, beszélgettek, tértek be egyik üzletből a másikba. Egyedül magát érezte fekete báránynak közöttük.-Aiden...mi lesz velünk...?-simogatta meg a pocakját.-Nekem még vannak emlékeim az apukádról, még Avanak is...de te neked még szerencséd se volt látni őt...!-morzsolt el egy könnycseppet. Az útja egy közeli cukrászdába vezette.
-Jó napot kisasszony!-köszöntötte boldogan a pultos, aki minden alkalommal boldogan fogadta őt.
-Szia Rose!-mosolygott rá.
-Aidan megint édességet kíván?
-Most mindketten!-válaszolta.
-A szokásos?  Vagy megpróbál valami újat?
-A szokásos, meg talán egy citromos szeletet is tegyél hozzá! Másrészről mondtam már Rose hogy tegezz!-mosolyodott el.
-Tudja milyen a főnökasszony!-bökött hátra a fejével.-Adjuk meg mindenkinek a tiszteletet!
-Tisztelet...!-motyogta az orra alatt.
-Hogy?-nézett fel Rose hisz nem értette tisztán mit is mondott Reinna.
-Semmi csak egy emlék...!
-Boldog emlék?
-Boldog...! Nagyon boldog...!
-Akkor miért nem mosolyog?
-Mert képtelen vagyok rá...!
-Valaki összetörte a szívét?
-Csak...hiányzik valaki!
-Sajnálom!-jól esett neki Rose együttérzése.-Itt is van a sütemény!
-Köszönöm, mennyi lesz?
-Összesen 5 frank!
-Egy pillanat!-nyúlt a zsebébe mire valaki a pénzt a pultra helyezte.
-A visszajárót tartsa meg!-jegyezte meg.
-Nincs szükségem...!-fordult szembe vele Reinna, de lefagyott.
-Mire nincs szükséged?-kérdezte egy mosollyal az arcán.-Rám?-Rei képtelen volt bármit is mondani. Mindent hátrahagyva viharzott ki az épületből. Gyorsan sétált, amennyire csak tudott.-Reinna!-kiabált utána a férfi aki követte.-Reinna!-nem állt meg.-Reinna Rogers állj már meg!
-Mit csinálsz itt?! Mi a francot csinálsz itt?!-kiabálta ahogy már városon kívül volt.
-Reinna...!-sétált elé.
-Hol a francba voltál már?-ütötte meg erősen a mellkasát de ő meg se rezzent. Tűrte. Tudta mekkora fájdalmakon ment keresztül és egyáltalán nem akarta álcázni a helyzetet.-Hol a francba voltál?-a könnyek szüntelenül folytak az arcán.
-Azt hittem...könnyebb lesz megtalálnalak...ha tudnád mennyi helyen jártam hogy megtaláljalak...!
-Rohadék!-pofozta meg.-Utállak! Érted? Utállak!
-Rei...!
-Utállak! Bárcsak soha ne találtál volna meg, bárcsak...!-nem tudta befejezni, egy pillanat alatt találkoztak ajkaik és mindketten tudták ez az a pillanat amire mind a ketten már annyira vártak.
-Még mindig tiszteletlen...!-tett egy hajtincset a füle mögé.-Hiányoztál...kicsim!
-Annyira utállak...!-mondta ahogy a mellkasába temette az arcát.-Utállak...!
-Tudom...tudom...!-nyomott egy csókot a feje búbjára.-De...majd kiengesztellek mint mindig!