Thunder In Your Heart

98. ,,Azt hiszem tudnálak..."

-Dodger!-kezdett beszélni a kutyához.-Hé! Te se tudsz aludni?-kérdezte tőle mire ő felnézett.-Én sem tudok...! Azt hittem majd jobban alszok ha már megcsókoltam őt de most mégis csak egyfolytába rá gondolok! Azt hittem lehetetlen hogy ilyen rövid időn belül megkedveljem őt de tévedtem...! Azt amit meséltek róla és rólam, rólunk...mind igaz volt! Szerinted most ő is ennyire szenved az alvással mit én?-a gondolatai nem nyugodtak.-Francba Rei!-temette az arcát a párnák közé.-Na jó! Le kell hűtenem magam és a gondolataim! Gyere Dodger!-indult le az emeletről, remélve hogy egy kis jeges víz felébreszti őt ebből a nyüzsgő gondolatból.-Együnk jégkrémet is!-nyitotta ki a fagyasztót.-Te is kérsz valamit?-beszélt újra a kis társához aki mindenhova követte. Jutalomfalatot kivéve a dobozból adta a szájába.-Ügyes kutya!-ahogy a jégkrémmel a kezében indult a pulthoz azonban megijedt. Steve állt a teraszajtóban és pont őt nézte. Nem szólt semmit csak nézte őt.-Ne nézz így! Ez olyan...pszichopata nézés!-próbált viccelődni de akárhogy is próbált elvonatkoztatni a szíve hevesebben vert mint valaha.
-Te...miért vagy fent?-kérdezte Steve ahogy hozzásétált.
-Éhes vagyok!-válaszolta ahogy épp egy falatot vett a szájába a jégkrémből. Steve arcán mintha csalódottság látszódott volna.-Meg talán képtelen vagyok aludni...! Na és te, miért nem alszol?
-A jó éjszakát puszid miatt!-mondta meg őszintén mire Rei félrenyelt.-Jól vagy?-veregette meg gyengéden a hátát.
-Ennyire rossz volt?-próbált terelni.
-Rei...!
-Előtte nem mostam fogat! Bár te az évek alatt már ehhez hozzászokhattál nem?
-Rei az a csók csodás volt!-vágta rá hezitálás nélkül. A kanalat azonnal lerakta a kezéből és a pultot nézte.-Újra...úgy éreztem mintha mi együtt lennénk pont mint régen...!
-Én is képtelen vagyok aludni miatta...!-ismerte be.
-Rossz volt a leheletem?-viccelődött Steve.
-Miért van az hogy ha nem is emlékszem semmire...a szívem annyira hevesen ver a közeledbe? Hogy lehet hogy az eszem mindent elfelejtett de a szívem...mintha semmit se...!
-Rei...!
-És miért akarlak újra megcsókolni?-Steve csak nézte őt.-Biztos bolond vagyok!-állt volna fel mintha menekülni akarna de Steve a pulthoz szorította.
-Mond, hogy nem fogod megbánni ha újra megcsókollak! Mond hogy te is annyira akarod azt a csókot újra mint én...! Nem akarlak megijeszteni azzal hogy olyanra erőltetlek amit esetleg nem akarsz de...az a csók Rei...az a csók kicsit sem segített az eddig is nyüzsgő gondolataimon!
-Steve én...!-csendbe maradt. Valójában ő se volt biztos hogy jó ötlet lenne e. Steve kezei engedni kezdték a pultot.
-Értem, ne haragudj!-lépett hátrébb. De Rei egy pillanat alatt kapaszkodott a nyakára és az ajka azonnal összeért az övével. Azonnal a pulthoz hátráltak ahogy egy pillanatra se váltak el egymástól.-Annyira hiányoztál!-mondta Steve ahogy képtelen volt visszafogni magát.
-Mit művelsz te velem?-döntötte hátra a fejét így Steve szabad utat kapott a nyakához.
-Ha tudnád mennyire akartalak már!-tért vissza a szájára.
-Tudom...tudom!-mondta ahogy a kezei Steve mellkasára futottak és hátrább tolta őt.-Tudom Steve...de...még most nem megy!-ismerte be.-Annyira remek férfi vagy...hogy napról napra azt is nehezen hiszem el hogy a férjem vagy! De még most...képtelen vagyok rá! Ne haragudj!
-Te ne haragudj...! Én csak...!
-Shhh!-hajolt az ajkai után ahogy megcsókolta őt.-Nem kell!-mosolygott rá, mire Steve is elmosolyodott.
-Akkor...lehet vissza kellene mennünk aludni?
-Lehet!
-Menjünk!-fogta meg Rei kezét ahogy az emelet felé húzta magával. Az ajtaja előtt megállva engedte el a kezét de Rei azonnal utána kapott.
-Nem aludnál velem?
-Rei...!
-Én...nem tudom mi ütött belém hogy ennyi bátorságom lett egyik pillanatról a másikra mégis úgy érzem hibát követek el ha elengedlek téged a másik szobába!
-Valld be hogy Dodger nem olyan jó társaság!
-Nem ad olyan édes csókokat mint te!-vallotta be.-Na?
-Menjünk!-biccentett az ajtó irányába a fejével, Rei pedig boldogan sétált be az ajtón a kapitánnyal.-Aludjak a földön?
-Hogy mi?! Nem! Dehogy!-nevetett.-Azt szeretném ha mellettem aludnál itt!-ütögette meg maga mellett az ágyat.
-Te most teszteled meddig bírom visszafogni magam a közeledbe?
-Ölelés, puszi, csók engedélyezett!
-Rei...!
-Ölelj át!-tárta ki a kezeit ahogy az ágyon térdelt a kapitányra várva.-Aludjunk összebújva! Na, légyszi!
-Gyere ide!-mászott be az ágyba ahogy azonnal Rei karjaiba kötött ki. Egy mozdulattal hátradőlve húzta a mellkasára a feleségét.
-Tényleg izmos vagy!-simogatta meg a kapitány hasát ahogy a feje a mellkasán pihent.
-Nincs fogdosás! Azt mondtad ölelkezés, puszi, csók!
-A hasad ölelem!
-Azt fogdosod!
-Legalább azt had nézzem meg!
-Rei!
-Na jó!-kúszott fentebb.-Akkor csókolj meg!
-Ezer örömmel!-hajolt az ajkai után.-Annyira édes vagy!
-Mindig is kíváncsi voltam milyen...oh hogy nem arról beszélsz!-viccelődött. Steve elnevette magát.
-Pont olyan vagy...mint mikor megismerkedtünk...! Bohókás, huncut, mégis borzasztóan édes...és csak eléred hogy egy pillanatra se legyek képes téged elengedni!
-Mondhatok valamit?-nézett a szemeibe.
-Ha valami perverz vicc inkább tartsd magadba! Mert hidd el nagyon nagy önfegyelmem van most de nem tudom meddig vagyok képes ezt tartani!
-Nem az!-mosolyodott el.
-Akkor?-simított ki egy hajtincset az arcából.
-Azt hiszem....azt hiszem képes leszek újra belédszeretni!
-Rei...!-ez a kijelentés sokat jelentett Stevenek. Hisz még ha a legrosszabb rémálma valóra is válik, tudta van remény arra hogy a felesége újra szerelmes legyen belé.
-...vagyis...nem jól fejeztem ki magam! Azt hiszem túlságosan is akarlak szeretni!