Thunder In Your Heart

60. Hazugság hálójában

Két nappal később:

-Rei!-ébredt fel Steve azonnal a menyasszonyát keresve.-Rei!-indult el a házban keresve őt továbbra is. Mégis sikertelenül járt.-Hol lehetsz?-gondolkozott. A telefonjáért nyúlva próbálta őt elérni. Kezdett ideges lenni.-Kicsim, hol vagy?-kérdezte ahogy csak az üzenetrögzítőt érte utol. Eközben Dodger farokcsóválva követte Steve minden mozdulatát.-Hova ment a szerelmünk Dodger? Hm?-guggolt le elé ahogy kezdte simogatni.-Csináljunk reggelit? Meglepjük vele együtt a szerelmünk?-állt fel ahogy egyenest a konyhába ment és egy pompás reggelit kezdett készíteni a menyasszonya számára. Sok időt töltött vele mire mindent gondosan és tökéletesen elkészített. Mégis az utána várakozással töltött idő még hosszabb volt. Ideges volt, nem tudta mire gondoljon. De az ajtó hirtelen nyitódása egy apró követ rántott le a szívéről.-Rei!-ment az ajtó elé. Megpillantotta a lányt, akinek az arcán több ütés nyoma látszódott. A karján lévő szabad felületen apró ,,harci" nyomok. Kimerültnek nézett ki.-Rei, kicsim!-rohant elé.-Mi...mi történt?-kérdezte aggódva.-Ki...ki bántott téged?-fogta közre óvatosan az arcát ahogy a sebeket vizsgálta.
-Minden rendben...!-nyugtatta Rei.
-Mi?! Hogy minden rendben?-nem értette a válaszát.-Rei tiszta seb az arcod!
-Elkaptuk őt...most már minden rendben!-Steve próbálta összerakni a képet.
-Ugye nem?!-engedte el az arcát ahogy a hangja kicsit sem az a gyengéd volt mint azelőtt.
-Én...!
-Rei, mond azt hogy nem tetted meg!
-Steve elkaptuk! Ez volt a cél!-próbált pici örömet mutatni az arcán már amennyire a sebek engedték.
-Te csak elvállaltad? Egyedül?!-kiabált most már Steve.
-Nem voltam egyedül, a csapat végig velem volt!
-Rei!-kiabálta a nevét.
-Te miért nem örülsz?-értetlenkedett a kapitány fogadtatásán.
-Ezt most komolyan megkérdezted? Miért nem örülök?-kiabált torka szakadtából.
-Most mi a francért kiabálsz velem?-kezdett ideges lenni Rei is.
-Megígérted hogy együtt vagy sehogy! Erre te mint egy pincsikutya ugrassz Fury minden szavára?
-Mint egy pincsikutya?-kérdezett vissza remélve nem jól hallotta.
-Miért? Nem úgy tettél? Megszegted az ígéretet!
-És ez a világ vége számodra? Egy kibaszott ígéret?-kiabált most már Rei is.
-Az oltárnál is ezt fogod csinálni? Megígéred hogy jóban rosszban, aztán majd fél év után elhagysz?
-Mi a...?!-Rei nem találta a szavakat. Lesokkolt a dolgoktól amiket a kapitány hozzávágott.-Menj a francba...!-mondta most már halkan ahogy a hangja megremegett. Sírni akart mégis visszatartotta magát. Végül az ajtót találta legjobb menekülési iránynak. Steve becsapta utána az ajtót.
-A francba!-üvöltötte. A következő pillanatban már látszott ahogy realizálódott benne amiket a lányhoz vágott.-Te egy idióta vagy Rogers...!-mondta magának ahogy nem tudta mit tegyen. Tudta ha most utána megy Rei biztos szörnyen haragudni fog rá. Mindkettőjüknek kellett egy kis idő mire eldöntötték hogyan is tovább. Késő este sétált Rei haza, a sérülései még mindig csak úgy virítottak a testén. Steve amint meglátta felállt az asztaltól remélve váltanak néhány szót de Rei egyenesen az emeletre ment.-Szedd össze magad, Steve!-motyogta magának. Félt hogy ez a vita most mindent tönkretett. Mégis meg akarta oldani a helyzetet így utána ment. Bekopogva az ajtón várta a választ de nem reagált a túl oldalon a lány.-Rei beszéljünk!-mondta a zárt ajtónak.-Kérlek, kicsim!-pár másodperces várakozás után az ajtó kinyílt. Rei piros szemei pedig mindent elmondtak. Szörnyen érezte magát Steve amiért pont ő okozta ezt miközben az volt élete egyik legfőbb célja hogy soha se lássa őt sírni.-Rei én...!
-Komolyan...!-kezdte remegő hangon.-Azt gondolnád elhagynálak az oltárnál?
-Rei én...!
-Ennyire nem ismertél meg az évek alatt?-kérdezte a könnyeivel harcolva.
-Rei egy barom voltam!-szólalt meg a kapitány.
-Jó, hogy erre rájöttél!-hagyta egyedül a kapitányt ahogy kikerülte.
-Rei!
-Ma a vendégszobába alszom!-csukta be magára az ajtót.
-Rei, kérlek!-ment az ajtóhoz.-Legalább a sebeid had kezeljem le!-kérte a zárt ajtónál.
-Hagyj békén! Egyedül akarok lenni!-hallotta a választ.
-Kérlek Rei! Utána egyedül hagylak ha továbbra is ezt akarod!-próbálkozott továbbra is.
-Azt kértem hagyj egyedül!
-Rei ha picit is szeretsz kérlek nyisd ki!-folytatta Steve. Hirtelen megrémisztette a csend.-Rei...?!-az ajtó kinyílt. Csak nézték egymást.
-Siess utána hagyj egyedül!-fordult vissza a szobába ahogy nyitva hagyta az ajtót. Steve csak nézte ahogy az ágyra kuporodva ül Rei ahogy nézett ki a fejéből. Steve a fürdőbe menve az elsősegélydobozért, egyenesen Rei elé ült le az ágyra. Felmérve újra a sérüléseket kezdte őket az arcán lekezelni. Egy apró hang hagyta el Rei ajkait.
-Ne haragudj!-kért azonnal bocsánatot. Majd folytatta a seb kezelését de újabb hang hagyta el a lány ajkait.-Ne haragudj!-kért újra bocsánatot.-Úgy látszik akármennyire is akarlak védeni a fájdalmaktól mindig is én vagyok az okozója...! Aztán meg csak szüntelenül kérek bocsánatot mégis a szíved miattam fáj...!-állt meg Steve maga elé nézve.
-Egy idióta vagy...!-mondta Rei ahogy közelebb helyezkedett Stevehez és átölelte. Steve kezei azonnal szorosan ölelték őt át.-Soha nem hagylak el téged...! Miért hiszed azt hogy elhagynálak?-kérdezte ahogy a nyakhajlatába bújt.
-Mert ahogy mondtad egy idióta vagyok...!-válaszolta.-Nem is tudom hogy szerethettél belém...! Lehet jobb lenne neked nél...!-nem tudta befejezni Rei ajkai elnémították.
-Ne merészeld kimondani! Ha egyszer is el mersz engem engedni...a saját kezemmel viszem mindkettőnket a túlvilágra! Érthető voltam?
-Ezt ha romantikusnak szántad...!-mosolyodott el.
-Szeretlek Steve....!-nézett azokba az íriszkék szemekbe.-Őrülten szeretlek! És...szörnyen sajnálom amiért hazudtam de...tudtam hogy mennyire a küldetés ellen lennél és én...én bizonyítani akartam annak az idióta Furynak...!
-Shhhh!-tette a kezét a szájára.-Nem a te hibád! Nagyon örülök hogy nem esett komolyabb bajod! Őrülten hálás vagyok érte!
-Akkor aludhatunk együtt?-kérdezte egy édes mosollyal.
-Nélküled le nem hunynám a szemeim!-nyomott egy csókot a homlokára.-Az én életem értelme!-döntötte a homlokát a homlokának.-Ha tudnád mennyire leírhatatlanul szeretlek!
-Tudom...tudom jól!-találkoztak ajkaik. A nap végén pedig egymás mellett hajtották álomra fejüket.

Holnap nem tudok hozni részt! 😔 Így még ezt ma kirakom!❤