𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Jó reggelt, Napsugár! - lépett mellém hirtelen egy mardekáros lány, vékony karját átvetve vállaimon. - Még esélyem sem volt bemutatkozni! - kiáltotta üdén. - A sok kis vérszívó ki akarja sajátítani az új lányt! Hihetetlenek mi? - kérdezte az ég felé emelve tekintetét, miközben bevett a szájába egy fogpiszkálót.
- Öhm... - köszörültem meg a torkom. - Szia. - néztem rá kissé megdöbbenve.
- Ollie, ne terrorizáld! - szólt hátra Theodore Nott, miközben a nagyterem felé siettünk reggelizni.
- Fogd be, Nott! - kiáltott előre hevesen, kezével tölcsért formálva a szája elé. - Olivia Blatter. - nyújtotta felém a kezét.
- Elara Deligne. - fogadtam el a felém nyújtott kezet.
- Elara... - ismételte a nevemet. - Mond csak, Elara, hogy tetszik eddig eme csodás intézmény? - tárta szét a karját bohókásan, tekintetét végigfuttatva a falakon. A lány vörösesbarna haja kócosan lógott a szemébe, barna szemei hatalmasra tágulva fürkészték a festményeket.
- Egész jó. - vontam meg a vállam.
- Te mindig ilyen csendes vagy? - ráncolta a szemöldökét Olivia.
- Nos... - nyitottam szólásra a számat, de a lány meg sem hallotta.
- Na nem baj! - legyintett. - Még jó, hogy ilyen bőbeszédű barátnőre találtál, mint én! - eresztette el a vállaimat és meggyorsította lépteit.
- De hiszen nem is ismerjük egymást! - kerekedett el a szemem hirtelen. Hogy a fenébe lehetnénk mi barátok, ha csak két mondatot beszéltünk? Nem tudok róla semmit, nem ismerem, nem bízom benne!
- Csak sodródj az árral, Delavigne! Csak sodródj! - kiáltotta hátra és már rá is ugrott Blaise Zabini hátára. Én miért nem lehetek ennyire nyitott? Te jó ég, ha csak fele ennyi nyugodtság és nyitottság lenne bennem, mint benne... Lenyűgöző!
- Jó reggelt, Elara. - lépett mellém hirtelen Harry. A fiú barna haja kócosan hullott a homlokába, sötét keretes szemüvege kihangsúlyozta világoszöld szemeit.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá megkönnyebbülten, kicsit lenyugtatva magam.
- Milyen volt az első éjszaka? - kérdezte a fiú kedvesen.
- Rémesen hosszú. - nevettem kínosan, lesütve szemeimet a padlóra. - Semmit nem aludtam. -
- Ismerős. - mosolygott rám kedvesen... - Az első éjszakámon én sem aludtam. Egész éjszaka az ablakban ültem és gondolkoztam. - vonta meg a vállait a fiú. - De ígérem könnyebb lesz. - mosolygott rám biztatóan, de jelen pillanatban nem igazán tudtam hinni a szavainak.
