𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Franciaország csodálatos hely. A rusztikus épületek, a szűk, macskaköves utcák, a házak ablakaiból kilógó ruhaszárító kötelek, az utcák sarkain serdülő narancs és citromfák... A tengerpart lágy homokja, a hangos sirályok, a kristálytiszta víz... Mindez lélegzetelállító volt.
De télen... Télen az otthonom még szebb lett. A varázslók és boszorkányok által lakott kis falu mindig barátságosan várja a látogatókat és az iskolákból hazatérő fiatalokat, de télen az összes utca megváltozik. A hó ugyanis vastagon lepi el a környéket, az ég beszürkül és szinte szakadatlanul hull a fehér csapadék.
Az emberek felveszik a legdivatosabb kabátjaikat, sapkákkal és kesztyűkkel rejtik el magukat, majd kilépnek a leghidegebb évszakba és boldogan, mosollyal az arcukon kezdik el díszíteni a környéket.
Igen... Az összes utca, az összes ház fényektől és díszektől ragyog, énekesek járják az udvarokat és a boltok ablakain csábító fahéj és sütemény illat szűrődik ki.
És ebben a csodálatos időszakban, ahol mindenki mosolyog és lelkesen készülődik a karácsonyra, csak én álltam komoran a hatalmas, kastélyszerű ház főkapujában, rettegve attól ami odabent vár.
Mert haza kellett jönnöm. Elérkezett a téli szünet és nekem haza kellett jönnöm. Ide, ahol minden rémálom kezdődött, ide, ahol már nincs nevetés és szeretet, hiába van feldíszítve a ház. Hiába minden próbálkozás, én pontosan tudom, hogy milyenek az odabent élők.
- Megjöttem! - léptem be a hatalmas ajtón, melyet két óriási üvegablak szegélyezett. Az előtérben ott állt már az éves karácsonyfa, mellyel a karácsonyi bálra érkezőket kápráztatta el a család és a manóink már ezerrel díszítették a lakás minden zegét-zugát.
- Üdvözlöm, kisasszony. Poppy nagyon örül, hogy a kisasszony épségben megérkezett. - lépett elém Poppy, a manó aki a nevelésünkkel foglalkozott kiskoromban és kedvesen elvette a csomagjaimat.
- Köszönöm, Poppy. - mosolyogtam rá. - A szüleim? -
- A nappaliban vannak, kisasszony. - mutatott a tágas szoba felé a manó.
- Ez érdekes lesz. - sóhajtottam lemondóan. Pontosan tudom, hogy mit jelent, ha nem jönnek ki elém. Pontosan tudom, hogy éppen a büntetésemet beszélik meg kettesben. - Sziasztok! - léptem be a bíbor színű nappaliba, ami egyből elnémult. Egyedül a kandallóban ropogó tűz hangját hallottam és az elvarázsolt zongora halk játékát...
- Hogy a fenébe gondoltad ezt? - pattant fel anyám a kanapéról gondolkodás nélkül.
- Azt hitted nem fog eljutni hozzánk a hír? - nézett rám szigorúan apám.
