𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Visszajönni a Roxfortba, olyan volt mint egy arcon csapás. Látni, ahogy a diákok mosolyogva és izgatottan készülnek az első próbára, ahogy kitűzőket gyártanak és zászlókat, ahogy kedveskednek a bajnokoknak... És miközben ők egyre izgatottabbak lettek, én benne úgy halványult a boldogság minden fénye.
Mert minden egyes perccel egyre közelebb kerültünk a pillanathoz, amikor Charlie itt hagyja az országot és visszamegy Romániába. Vagyis egyre közelebb kerültünk a perchez, hogy végleg szétváljanak az útjaink és szerelmesen, mégis külön folytassuk az életünket.
- Min gondolkozol? - fogta meg a kezemet Charlie, miközben elmélyülten figyeltük a novemberi égbolton csillogó csillagokat.
- Csak a szokásos. - vontam meg a vállam. - Csendes lesz nélküled az iskola. - feleltem a fiúnak.
- Hidd el, annyi minden fog itt történni... Észre sem fogod venni, hogy nem vagyok itt. - próbálta oldani a feszültséget a fiú.
- Ne mond ezt. - néztem a szemeibe. Charlie hosszú szempillái árnyékot vetítettek a szeplős arcára és bár ajkain mosoly ült, szemei szomorúan pislogtak vissza rám.
- Oké, tudom mivel dobhatom fel a hangulatod. - lelkesedett a fiú, majd izgatottan szembe fordult velem és előkapott egy fényképet a zsebéből. - Nézd meg, ő a legújabb családtag. - nyomta a kezembe a képet, amin egy gyönyörű, koromfekete kölyöksárkány próbált tüzet fújni életében talán először.
- Hihetetlen. - ámultam el a képet nézegetve. - Hogy hívják? - kérdeztem a fiútól, aki mosolyogva felvonta a szemöldökét.
- Nevezd el te. - mondta. - A fiúk nem találtak még ki semmit. De nagyon heves és borzasztóan makacs. Eszembe juttat róla egy bizonyos személyt, de nem hiszem hogy örülne neki, ha elneveznék róla egy sárkányt. - nevetett Charlie, meglökve a vállamat.
- Nem is vagyok makacs! - nevettem el magam a fiú mondatán, majd visszanéztem a képre. - Komolyan elnevezhetem? - kérdeztem.
- Persze. - felelte. - Eljöhetnél néha meglátogatni is. - tette hozzá csak úgy mellékesen, mire mosolyogva néztem rá.
- Őt, vagy téged? - nevettem, mire Charlie a karjai közé húzott és megcsókolt.
- Is-is. - suttogta a fülembe.
- Legyen Minuit. - biccentettem. - Éjfél, franciául. - simítottam végig a fényképen, majd felnéztem Charlie csillogó szemeire.
- Imádom. - felelte a fiú lágyan. - Majd mesélek neki rólad.
- De csak jókat! - tartottam fel az ujjam fenyegetően. - Még a végén megéget mikor odamegyek elé. - nevettem.
- Nem ígérhetek semmit. - viccelődött a fiú, mire ráugrottam és egymást csiklandozva kezdtünk nevetni a csillagos éjszaka alatt. És ebben a percben képes voltam elfelejteni minden bánatomat. Mert ahogy nevetni hallottam a fiút, ahogy láttam az őszinte mosolyát... Az mindennél boldogabbá tett.
