𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Aztán megéreztem a kezeit magam körül. Az illata beáramlott az orromba és a bőröm libabőrössé vált ujjainak meleg érintésétől, ahogy lassan végighúzta őket a nyakamon.
- Soha többé nem hagyhatod másnak, hogy megcsókoljon téged... - suttogta a fülembe, én pedig lassan lehunytam a szemeimet. De nem fordultam meg. Nem akartam megmozdulni, csak ki akartam élvezni minden érintést és suttogást.
- Soha többé. - feleltem lassan.
- Ügyes lány. - csókolt bele a nyakamba, majd ujjait az állam alá csúsztatta és felemelte a fejemet. - Igyál. - harapott bele finoman a fülcimpámba, miközben az ajkaim felé emelte a whiskys üveget és lassan a számba öntötte.
A torkomon pedig lassan végigfolyt az ital, ami olyan kellemes melegséggel töltött el abban a pillanatban, ahogy csak Draco ölelései szoktak. És az arcom egyszerre kipirult, a szívem hevesebben kezdett verni és a légzésem elmélyült minden egyes szavára.
- Bocsáss meg neki. - fordultam lassan szembe a fiúval, hogy égszín szemeibe nézhessek, amik mindig elvarázsolnak. - Kérlek, a kedvemért... Bocsáss meg neki. - simítottam végig a puha arcán. Draco pedig lassan végignézett az arcomon és finoman végighúzta ujjait az ajkaimon.
- Csak miattad. - nézte a számat. - Miattad képes lennék bármire... Fogalmad sincs, mennyi mindenre. - sóhajtotta a fiú kimerülten.
- Szeretlek, Draco. - túrtam a hajába, hogy közelebb vonhassam magamhoz.
- Szeretlek, Aurora. - súgta az ajkaim közé.
A fények pedig felvetítették a falra az összefonódó árnyékainkat. Draco érintése pedig szinte égette a lábaimat, ahogy az ölébe kapott és elhúzott a többiektől. A levegő pedig hirtelen jegesen csapta meg a bőrömet, ahogy a fiú kivitt a szobából. Ki a klubhelyiségből, távol a többiektől.
Távol a zajtól, a gondolatoktól, a problémáktól.
- Menjünk el innen. - szakadt el tőlem egy pillanatra a fiú, miközben letett a földre.
És mi ott álltunk az iskola folyosóján, a boltívek alatt. A csillagos éjszaka és a pókhálós boltozat között álltunk mi, egymás kezét fogva. És én hirtelen arra gondoltam, hogy ezek nem csak csillagok és pókhálók. Ez nem csak a fény és a sötét csatája.
- Micsoda? - néztem fel a fiúra, aki remegő kezekkel tűrt a fülem mögé egy kósza hajtincset.
- Menjünk el innen. Messze, ahol senki nem talál ránk! - rázta a fejét reménykedve. - Ahol... Ahol nem eshet bajod. - sütötte le a szemeit.
