Dernière Danse

𝖝. őszi éjszaka

dernière danse
❪ őszi éjszaka ❫

010

Hideg volt az őszi szél és az eső szitálva hullott a nedves fűre, de mi a csillagvizsgáló torony félig fedett erkélyének védelme alatt ültünk. 

Hideg és csípős volt a levegő, az ég pedig már éppen elkezdett sötétedni, amikor a hátamat nekivetettem a nyirkos kőfalnak. A táj csodálatos volt. A tiltott rengeteg fáit megvilágították a lemenő nap utolsó sugarai, mielőtt végleg eltűntek volna a sötétben. A tó felszínén szinte látni lehetett a szél rakoncátlan mozgását, ahogy megzavarja a hatalmas polip legmélyebb álmát. 

De nem azért jöttem ide, hogy gyönyörködjek a tájban. Draco ugyanis csendesen várta, hogy készen álljak. Hogy végre megszólaljak és tisztázzam a múltam történetét. Nos, legalábbis egy részét...

- Mikor történt? - kérdezte a fiú halkan, szürkéskék szemeit szomorúan szegezte rám. 

- Kérlek, ne nézz így rám. - mosolyodtam el lemondóan. Tudtam, hogy amint kiderül mindenki máshogy fog rám nézni. - Ne sajnálj. Nem kellenek a szánakozó pillantások. - ráztam a fejem. 

- Nem kell mindig erősnek lenned. - mondta a fiú lesütött szemekkel. Világos bőre szinte világított a szürkületben, szőke haját összeborzolta a játékos szél, miközben ő maga törökülésben figyelte a mozdulataimat. - Tudom, hogy bunkó voltam veled. - mondta. - De kedveltem a bátyádat és téged is. A családod fontos az enyémnek és szeretném ha tudnád, hogy számíthatsz rám. - vonta meg a vállát. 

A fiú talán most először tűnt őszintének. Most, életében először, őszintén beszélt hozzám. És én tudtam, hogy tényleg segíteni szeretne. Tudtam, hogy nincsenek hátsó szándékai és el akartam neki mondani mindent... 

- Márciusban. - nyögtem ki végül. - Tudod, a bátyám azóta játszott a Durmstrang színei alatt, hogy 11 évesen odakerült. - mondtam. 

- Igen, emlékszem a tizenkettedik születésnapján másról sem tudott beszélni, csak a játékról. - mosolyodott el a fiú. Rettentően furcsa érzés volt tudni és tapasztalni, hogy Draco ismerte a bátyámat... 

- Igen. - mosolyodtam el én is. - Aztán... Szeptemberben bekerült a válogatottba. A nemzeti válogatottba! Annyira lelkes volt, szinte minden nap minden órájában levelet írt nekem és kért, hogy menjek el az évközi mérkőzésre... - magyaráztam a könnyeimmel küszködve... 

- Idén nyáron lesz a világkupa... - nézett rám Draco. 

- És arra edzettek... - egészítettem ki. - Úgy kellett edzeniük, mintha már ott lennének a bajnokságon és Karkarov, az igazgató nagyon szigorú... - 

- Az edzésen halt meg? - ámult el Draco. - És te végignézted? - ráncolta össze a szemöldökét döbbenten. Fogalmam sem volt, hogy milyen érzelmek mehetnek végig a fiún, de láttam rajta, hogy mélyen érinti a dolog. 

- Március első hétvégéjén volt az edzés és én engedélyt kaptam mind a két iskolától, hogy odamenjek. Nem szóltam neki, mert meg akartam lepni... Úgy terveztem az edzés után odamegyek hozzá egy hatalmas ajándékkal, de... Soha nem tudtam tőle elbúcsúzni... - csuklott el a hangom. 

- De mégis hogy történt? - kérdezte a fiú értetlenül. 

- Victor Krum történt... A legjobb hajtó, akit annyira érdekelt a győzelem, hogy emiatt feláldozta a bátyámat. - éreztem, hogy az ereimet elönti a méreg és egyre nő bennem a fájdalom, ahogy kiadom magamból a szavaimat. - Kale őt védte a gurkók elől, hogy Krum be tudja dobi a győztes gólt. De Krum mindent maga akart csinálni és nem várta meg, amíg Kale eltereli azt az átkozott labdát. Krum belerúgott a gurkóba, az pedig egyenesen a bátyám fejét találta el... - zártam le a témát. 

Draco néma csendben ült mellettem, lehajtott fejjel. Nem nézett rám, nem szólt semmit, csak szépen lassan előrecsúsztatta a kezét és... Megfogta a hideg, remegő ujjaimat. 

Döbbent arccal néztem, ahogy a fiú összekulcsolja az ujjainkat, majd lassan felnéz rám. 

- Tudta, hogy szereted őt, Rory. - mondta lassan. - Nálad jobb testvért nem is kívánhatott volna és nem a te hibád, hogy nem élte túl... - 

Mintha csak tudná, hogy ezekre a szavakra vágytam. Mintha csak tudná, hogy a szüleim pont az ellenkezőjét mondják ezeknek. Mintha csak érezné, hogy mire van szükségem és ez egyszer mind a ketten félreraktuk az egónkat és a makacsságunkat. 

- Köszönöm, Draco. - mondtam halkan. 

- Már nem Malfoy? - kérdezte egy óvatos félmosolyt rejtegetve. 

- Kiérdemelted a fegyverszünetet. - nevettem halkan. 

- Nem akarok fegyverszünetet. - mondta hirtelen, mire döbbenten néztem rá. - Békét akarok. Végleges békét. -  bólintott elszántan, belefúrva tekintetét az enyémbe. 

- Akkor hát, végleges a béke. - nyújtottam felé a kezem és amikor Dracoval kezet ráztunk, én úgy éreztem magam, mintha méterekkel a felhők felett lennék. Mintha egy hatalmas súly szakadt volna le rólam és boldogabb lennék, mint eddig valaha. 

Mind a ketten ott ültünk az erkélyen, némán néztük ahogy a csillagok lassan megjelennek az éjszakai égbolton és gyönyörködtünk a fákban, amik előttünk kezdték el hullatni a leveleiket. És hirtelen rám tört egy érzés, amit nem tudtam megmagyarázni. Nyugalom, biztonság, boldogság? 

Draco ujjai még mindig nyugodtan fonódtak egybe az ujjaimmal, én pedig némán hallgattam, ahogy a fiú lassan beszívja a levegőt, majd kiengedi. 

- Hogy van Androméda néni? - kérdezte a fiú. 

- Ti is tudnátok, ha nem tagadtátok volna ki. - ráztam meg a fejem. 

- Tudod, hogy milyen a családom, Rory. - lökte meg a vállamat a fiú. - Nem anya, vagy én döntöttünk erről. Neki is hiányzik Androméda... - húzta el a száját. 

- Jól van. - mondtam. - A férjével éppen most vettek egy új lakást a lányuknak a közelben. Dora is jól van, aurornak készül. - mosolyodtam el kedvesen. 

- Örülök, hogy anyukád még mindig ennyire jóba van vele. - felelte őszintén a fiú. - Legalább anya is tudja, hogy jól van. És általa ismertünk meg titeket is. - mosolyodott el bátortalanul. 

- Meghívhatnátok a családját vacsorára egyszer. - vetettem fel az ötletet. 

- Anyám imádná az ötletet. De apám... Ismered őt... - sütötte le a szemét, bennem pedig furcsa érzés támadt. 

- Azt hittem jó a kapcsolatod vele. - fordítottam felé a pillantásaimat, de Draco feltűnően kerülte a tekintetem. - Hé... - mondtam és finoman felemeltem a fejét, hogy rám nézzen. - Én is felfedtem a titkaimat. Nem kell félned tőlem, Draco. - 

- Nem... Nem erről van szó. Csak... Sok mindennel nem értek egyet és... Néha megrémiszt. - húzta el a száját lemondóan. 

- Bántott téged? - kérdeztem óvatosan, a saját tapasztalataimat háttérbe szorítva. A fiú azonban néma maradt. Nem válaszolt, pedig úgy éreztem szeretne... Csak nem mer. Nem tudja bízhat-e bennem eléggé és azt hiszem még soha senki előtt nem nyílt meg eléggé. 

- Tudod. - mondtam. - Nem muszáj minden dolgunkat egy este alatt kibeszélni. Vannak dolgok, amikre még nem állunk készen. - mosolyodtam el halványan, ő pedig hálásan nézett rám. 

- Örülök, hogy barátok vagyunk. - mondta halkan. 

- Én is örülök. - mosolyogtam rá és.. Valamilyen furcsa felindulásból a vállára hajtottam a fejemet. Draco pedig finoman simogatni kezdte hüvelykujjával a tenyeremet. És együtt hallgattuk, ahogy a tiltott rengetegben megszólalnak az első vérfarkasok...