𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Holnap reggel új fejezet kezdődik az életünk könyvében. Hatodévesek leszünk, a RAVASZ szintű tárgyak első óráin fogunk lézengeni és végre, végre újra visszamehetünk a Roxfortba. A nyár úgy repült el, mint egy valóságos szempillantás és az idő szépen lassan elkezdett ősziesre változni.
Az égbolt már nem tükrözte a nyár feledhetetlen, problémamentes hangulatát. Végtelen, kék tükrén megjelentek az első felhők és a Nap sem volt már olyan lelkes, mint pár hónappal ezelőtt. A házunk udvarában hervadni kezdtek a virágok és egyszer csak azt vettem észre, hogy véget ért a nyár. Olyan ez az egész, mintha csak egy nap telt volna el Dumbledore visszatérése, vagy Sirius halála óta. Mintha csak egy napja lett volna, hogy én beléptem a klubhelyiségbe, hogy megírjam a bájitaltan beadandómat.
De a világ folyamatos mozgásban volt és az idő megállíthatatlanul repült.
Repült... De én ott maradtam valahol még azon a borús éjszakán, ott, az ismeretlen tárgyalóban, farkasszemet nézve három barátommal.
- Mégis hogy menjek vissza az iskolába és tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna? - zokogtam az ágyamon ülve, Draco erős szorításába temetkezve. A fiú szüntelenül vigasztalt és csitítgatott, miután összeomlottam az ajtóban.
- Rory, ugyan úgy a barátaid! Ugyan úgy szeretnek téged... - rémesen furcsa volt a hangja. A szemei üvegesen meredtek előre a semmibe, miközben keze monoton simogatta a hátamat, megnyugvást adva zaklatott lelkemnek.
- Elárultak minket! Az iskolát, a barátaikat, Dumbledoret! Az egész varázslóvilágot. - szinte kitéptem magam az öleléséből. Felfoghatatlan zavar volt a fejemben és tele voltam kérdésekkel. Olyan kérdésekkel, melyekre senki más nem tud válaszolni, csak az a három ember, akik Voldemort mellett ültek aznap éjjel.
- Ez azért egy kicsit... Túlzás, nem? - meredt rám a fiú, én pedig nem hittem a fülemnek. Túlzás? Túlzás lenne árulással vádolni őket? Hiszen egy gyilkost pártolnak!
- Ezt nem mondhatod komolyan. - ráztam a fejem hitetlenül, felpattanva a puha, bevetetlen ágyból. - Draco a "barátaink" halálfalóvá akarnak tenni engem! - emeltem fel a hangomat, mire ő egyből felállt, hogy a szám elé tegye kezét.
- Nem kell nekik is megtudni! - Draco szemöldökei mérgesen ráncolódtak össze homlokán, fejével a földszint felé bökve.
- Hogy a francba tudod ezt ilyen nyugodtan fogadni? - sóhajtottam egyre kimerültebben, egyre összezavarodottabban.
- Ja, kurva nyugodt vagyok, igazad van. - mutatta fel az öklét, amiből még mindig vér szivárgott. Igaza van... Egy kicsit talán túloztam a nyugodtsággal, hiszen amikor visszatértem az otthonomba, a fiú lihegve kutatott utánam fel-alá.
