Dernière Danse

𝖈𝖝𝖝𝖛𝖎𝖎. az erdei ösvény

dernière danse
❪ az erdei ösvény ❫

127

Futottunk. A hideg levegő égette a tüdőmet, a könnyeim rászáradtak az arcomra. A hajamba belekapott a szél és az eső eleredt a menekülésünk közben. A fülemet betöltötte az esőcseppek hangos koppanása, ahogy tócsákba verődve igyekeznek körbevenni minket. A faágak, a bokrok hangosan csattantak a ruháinkon, fel-feltépve a bőrünket, ahol a ruháink már nem fedtek minket. 

Együtt voltunk. 

Mindannyian együtt voltunk és rohantunk az egyetlen hely felé, amely a szabadságot biztosíthatja számunkra. Rohantunk és hagytuk, hogy a lélegzetünk egybe fonódjon a természettel, miközben ruháink fáradt testünkre tapadtak. 

- Gyorsabban! - kiáltott ránk Theodore, aki a sor elejét vezette. 

A hajamba belekapott az egyre erősödő szél és a hideg szinte égette a számat. A szemeim kiszáradtak, ahogy a könnyeim megfagytak rajtam, víztől áztatott hajam pedig hol a homlokomat és arcomat, hol a hátamat csapkodta. 

Hátra fordultam és a szívem egy pillanatra hevesebben kezdett verni. Annyira a menekülésre koncentráltunk, hogy még csak meg se néztük követnek-e minket. 

Lábaink csattogtak a sárban, lépéseink felverték az erdő összes lakóját és a fényes tüskevirágok ragyogni kezdtek mögöttünk, ébredésüket jelezve. Csak ennek hála, hogy beláttam valamennyire a fekete erdőt, ami egyre jobban elnyelt minket. 

- Elara, igyekezz! - rántotta meg a karomat Olivia. Falfehér arcának láttán elment a kedvem a lehetőségtől, hogy kiokítsam miért is néztem hátra. Ő is rettegett, csak úgy mint én és a többiek. 

- Milyen messze van még? - kiáltotta Cole, miközben majdnem elcsúszott a nedves füvön. És az eső csak egyre zuhogott az égből. 

- Még pár perc! - szólt vissza Draco határozottan. Fekete öltönyét elszakították az ágak és a tüskék, melyekbe futás közben akadtunk fel. Éreztem, ahogy a lábamban megjelenik a fájdalom, az ismerős kimerültség érzet és hiába próbáltam figyelmen kívül hagyni, egyre nehezebben ment ez a tempó. 

Az arcom kipirult, a homlokomról pedig patakokban folyt az izzadság, de mégis annyira féltem, annyira ideges voltam, hogy még csak észre sem vettem. 

A szemem sarkából láttam, ahogy Blaise hátranyújtja kezét, hogy Pansy belé kapaszkodhasson és így gyorsabb tempót diktálhasson a lánynak. Láttam, ahogy Theo hátra-hátra pillant és addig kutat szemével, amíg meg nem látja Olivia arcát. Láttam, ahogy Cole szeméből még mindig könnyek folynak és arra gondoltam, vajon Adam miért nincs itt velünk... 

Egyedül Draco tartott ki. Sebességével, határozottságával és elszántságával tartotta a lelket mindannyiunkban és én végtelenül hálás voltam neki ezért. 

- Állj! ÁLLJ! - torpant meg hirtelen a szőke és levegő után kapkodva meredt fel az égre. Kezét felemelve jelezte, hogy mindannyian maradjunk csendben. Draco pedig szinte mozdulatlanul, de mégis a zsebében lévő pálcája után nyúlt és lassan kinyitotta a száját. - Calligo. - suttogta. 

Remegő kezében tartott varázspálcájából pedig egyszerre sűrű fekete köd áradt ki, mely lassan körbefonta a testünket. Úgy nyelt el minket, akár a víz. Először lábunk körül kezdett szivárogni, befogta kezeinket, hasunkat, arcainkat. Fekete világba burkolta az erdő egy részét, melyen senki nem láthatott át, mi azonban mindent tökéletesen figyelhettünk a legnagyobb biztonságból.