𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Ez mégis mikor történt? - bicsaklott meg Daphne hangja, mire Draco ellépett mellőlem és szembe fordult a lánnyal.
- Jajj, Daphe! Ne játszd már túl ezt a dolgot! - emelte meg a hangját a fiú, mérgesen és hitetlenül pislogva a barátnője felé. Én pedig csak álltam ott, lefagyva és tágra nyílt szemekkel figyelve a párost. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem. Egyáltalán megszólaljak? Mondjam el, hogy sajnálom? Hogy megbántam? Mi a legjobb döntés egy ilyen helyzetben?
- Miért csináltad ezt? - ráncolta a szemöldökét idegesen a lány. Daphne szőke haja lágy hullámokban vettek körbe az arcát, csillogó szemeiben most könnyek ültek és a keze úgy szorongatta a pálcáját, mintha az élete múlna rajta.
- Tudod jól, hogy miért... - sziszegte a fiú a fogai között, én pedig értetlenül kaptam fel a fejem.
- Draco! - szóltam rá összezavarodva. Neki most nem bocsánatot kellene kérnie? Nem most jön az a rész, hogy a térdére rogyva esdekel a barátnője bocsánatáért? Vagy most mi a fene van?
- Elara. - fordult felém a lány egyre mérgesebben. - Menj ki. - mondta egyszerűen, én pedig először azt hittem rosszul hallok. De nem...
- Mi? Miért kellene... - zavarodtam össze teljesen.
- Hallottad, nem? - emelte meg a szemöldökét Draco, miközben szemeivel folyamatosan Daphne arcát fürkészte. - Te sem akartál meghallgatni engem, most én sem akarom, hogy te halld ezt. - morogta a fogai között a fiú.
- De én... - pislogtam rá, mire a fiú elkiáltotta magát.
- Menj már ki! - zengett a hangja a fülemben, mire összerezzentem. Nem értem mi ez az egész. Nem értem miért nem hallhatom, amit beszélnek. De kimentem. Otthagytam őket és frusztráltan becsaptam magam mögött az ajtót. Mi a franc folyik körülöttem?
Kirohantam a zsúfolt folyosóra és zavarodottan próbáltam felidézni magamban a Dracoval folytatott vitám részleteit. Nem akartam meghallgatni? De mégis, mit kellett volna meghallanom? Akárhogy gondolkozom, nem jut eszembe, hogy mit kezdett el mondani. Annyira mérges voltam és az agyamat egyszerűen elöntötte a düh! Nem bírtam felfogni, hogy mit kellett volna hallanom...
- Lara! - ütköztem neki hirtelen egy ismerős alaknak.
- Ohh, Cedric. Ne haragudj, nem akartam neked menni. - simítottam ki a hajam a homlokomból. Egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra, miközben felnéztem a magas, vékony fiúra, akinek karjai erősen fogták a könyökömet, hogy megtartson ha kell.
- Semmi baj. - mosolygott rám. - Úgy néz ki, mi mindig így találkozunk. - nevetett lágyan.
