𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
- Hol a fenében van a ruhám? - csapkodtam idegesen a szobámban, kihajítva minden létező ruhadarabot a szekrényemből. A hatalmas pezsgő színű szobám úszott a hajlakk szagban, míg sötétbarna padlóm eltűnt a rázúduló anyagok végtelen tengerétől.
- Anya! Hova raktad a ruhám? -fagytam mozdulatlanná, hátha meghallom a választ, de mindhiába. - Miért nem lepődök meg... - forgattam a szemeimet és tovább ürítettem a szekrényem tartalmát.
A bál nemsokára kezdődik, én pedig itt állok kisminkelve, begöndörített hajjal, fehérneműben... FEHÉRNEMŰBEN! Mert valaki elvitte a rohadt ruhámat!
- Poppy! - kiáltottam hangosan, hátha a házi manónk meghallja kétségbeesett kiáltásaimat és felhopponál segíteni nekem, de még mindig semmi. Semmi az égadta világon és én kezdet kifutni az időből.
- Elara, gyere már le! - hallottam anyám türelmetlen kiáltásait a földszintről.
- Most bezzeg hallasz... - zsörtölődtem az orrom alatt, miközben magamra kaptam az első köntösöm, ami a kezembe akadt. A nagyszüleim szokás szerint egy külföldi köntössel ajándékoznak meg az ünnepek alatt, bár már ezerszer elmondtam, hogy fölösleges többet venniük... A mostani például egy fekete vékony szatén köntös, ami bár kissé áttetsző, rettentően kényelmes.
- Elara! - hallottam anyám újabb kiáltásait.
- Jövök már! - kiáltottam vissza neki. - Az istenit... - morogtam tovább az orrom alatt, majd kirongyoltam az emeletről. Szinte alig néztem a lábam elé, a fejemben csak az volt, hogy ha anyám megint kiált nekem, akkor végem van..
- Szia. - hallottam egy rémesen ismerős hangot a lépcső alatt, mire felkaptam a fejem és...
- Te mi a fenét keresel itt? - sikítottam ijedtemben, döbbenten bámulva Draco arcát... A fiú tekintete azonban nem találta meg az enyémet és az arca hirtelen mélyvörös színt vett fel. Egy pillanatig fogalmam sem volt róla, hogy mi baja van, aztán követni kezdtem a pillantását.
- Baszki! - kiáltottam fel a köntösöm két vége után kapva, hogy összehúzzam magamon. - Fordulj már el! - szóltam a szőkére, aki szinte úgy megfagyott, mint én egy perccel ezelőtt.
- Mi? - nézett végre fel a szemeimbe, de tekintete hamar visszatalált a köntösöm áttetsző részeihez. Uram irgalmazz, ez nem lehet igaz! Nem hiszem el, ez nem történhet meg velem! Mi a fenét keres itt? És miért bámul rám még mindig??
- A francba, Draco! - mérgelődtem és lerohantam a lépcső maradék fokain. - Fordulj el! - rúgtam sípcsonton a fiút, mikor anyám kilépett a nappaliból.
