𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Utálni valakit olyan, mint mérget inni, és várni, hogy a másik haljon meg. Utálni valakit olyan, mintha saját magunkat fojtogatnánk a fájdalom tengerébe. De utálni valakit korántsem olyan rettenetes, mint utálni valakit, akit szeretünk...
Mert ha utáljuk, akit szeretünk... Az felemészti minden erőnket. Felemészti minden boldogságunkat és örömünket és a remény legapróbb lángjait is képes elfújni.
- Draco... - toltam el magamtól a fiút könnyes szemekkel. Az ajkaim hirtelen kihűltek, ahogy az ajkai elváltak az enyémektől. A szemeim tehetetlenül keresték az ő magabiztos pillantásait, de ehelyett csak sértett, fájdalmas tekintetet láttam...
- Miért csinálod ezt mindig? - kérdezte a fejét rázva.
- Mit, Draco? - gördültek le az első könnycseppek az arcomon. A fiú keze még mindig ott pihent a derekamon, a pillantásai még most is néha az ajkaimra terelődtek, de a szemei... A szemei megváltoztak.
- Miért taszítasz el magadtól folyamatosan? Minden egyes alkalommal, amikor én előre teszek egy lépést, de hármat teszel visszafele! - túrt bele a hajába, én pedig csak a fejemet ráztam.
- Barátnőd van. - mondtam. - Barátnőd van, Draco. Ezért menekülök előled! - töröltem meg a szemeimet erőszakosan.
- És Daphne előtt? Ő előtte miért undorodtál tőlem annyira, hogy mindig tönkretedd ami kettőnk között van? Mert van valami, Elara, ne mond, hogy nincs. - nyelt egy nagyot a fiú, nekem pedig a szívem majd' beleszakadt, hogy így nevezett. De fogalmam sem volt, hogy mit mondjak neki... Úgy sem értené meg! Nem fogja megérteni, hogy az anyám miatt... A bátyám miatt... Amiatt, hogy nem tudunk megmaradni egymás mellett veszekedés nélkül.
- Nem mondom, hogy nincs. - sütöttem le a szemeimet. - De te nem szeretsz engem. - nevettem el magam kínosan. - A szeretet nem ilyen. Nem akarjuk féltékennyé tenni a másikat, nem élvezzük, ha bánthatjuk a másikat, nem... A szerelemnek nem kellene ilyen nehéznek lennie! - törtek elő belőlem a könnyek.
- A szerelem? - meredt rám a fiú, én pedig csak ekkor értettem meg, hogy mi is hagyta el a számat. - Te... Te szerelmes vagy belém? - kérdezte szakadozva, én pedig csak néztem rá egyre hevesebben dobogó szívvel, nem tudva mit is mondjak most. Nem tudva mit is tegyek most! - Aurora, válaszolj... - fogta meg a kezemet a fiú, de én elhúzódtam tőle.
- Barátnőd van. - ismételtem meg magam a mai este már kitudja hanyadszorra... -
- Rory, ne csináld ezt. Nem zárhatod le ezt ennyivel. Fontos vagy Nekem és... - kezdett magyarázkodni a fiú, de én csak mosolyogva megállítottam.
