𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Hallom itt töltitek az éjszakát. - léptem be a vendégszobába és végignéztem Draco fáradt alakján. A Hold odakint fényesen világította be a havas tájat és az óra épphogy elütötte az éjfélt, amikor az utolsó vendég is kilépett az ajtónkon.
- Valami rémesen fontos megbeszélnivalójuk van. - forgatta a szemeit Draco. - Minden rendben? - vizsgálta az arcomat aggodalmasan, én pedig egy nagy sóhajjal leültem az ágyára.
- Rémesen utálom a bálokat. Meg ezt a hülye ruhát is... A bátyám nélkül minden annyira borzalmas, de komolyan! Ő mentett meg mindentől! A kellemetlen bájcsevejektől, a kényelmetlen cipőktől és ruháktól, az anyámtól... Mióta meghalt, mindent százszor erősebben kapok! És fogalmam sincs, hogy ezt most miért mondom el neked, de utálok itthon lenni! Utálom ezt az egészet... - fakadtam ki váratlanul és a tenyerembe temettem az arcomat.
Draco pedig csendesen ült le mellém az ágyra, erős karjaival átkarolva a vállamat húzott oda magához.
- Rory, hidd el, hogy idővel jobb lesz. Nem a családod, hanem a fájdalom... Az anyád elől viszont van hova menekülnöd! Hozzánk bármikor jöhetsz és én mindig meg foglak menteni. Nem leszek olyan ügyes, mint Kale, de igyekezni fogok. - hajtotta a fejemre a fejét, ujjaival finoman simogatva a vállamat.
- Köszönöm, Draco. - suttogtam remegő hangon.
- És ha ez megnyugtat... - emelte fel az államat ujjaival. - Nagyon jól áll ez a ruha. Gyönyörű vagy... - nézett a szemeimbe, én pedig éreztem, ahogy elvörösödök.
Nem bírtam megszólalni. Nem is akartam megszólalni. Csak némán néztem a csodálatos szemeit, a fülemben pedig egyetlen mondat csengett: "Gyönyörű vagy..."
Draco pedig finoman az arcomra csúsztatta az ujjait és simogatni kezdte a bőrömet. Ajkain halvány mosoly jelent meg, ahogy lenézett az ajkaimra és én is elmosolyodtam. Mellette mindig olyan nyugodt vagyok... Olyan boldog...
- Draco, kincsem... - nyitott be Narcissa a szobába, mire hirtelen szétrebbentünk és egy laza két méteres távolságba kerültünk egymástól. - Ohh, bocsánat, nem akartam zavarni! - fojtotta vissza anyai mosolyát a nő, majd beljebb lépett.
- Nem zavar. - vakartam meg kellemetlenül a tarkómat. - Én akkor... Megyek is. Jó éjszakát. - intettem nekik, akár egy idióta, majd kimentem a szobából, át a sajátomba. - Hogy te mekkora idióta vagy! - vertem a fejem a falba, miután becsuktam az ajtómat. Mégis mi volt ez az egész? Miért érzem így magam a közelében? És ha Narcissa nem jön be, akkor mi...
- Akkora idióta... - néztem a tükörképemre, majd idegesen rángatni kezdtem magamon a ruhát. Utálom ezt a színjátékot! Utálom, utálom, utálom!
