𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Meg akarok halni. - fejeltem le a vacsoraasztalt fájdalmasan, korgó gyomorral.
- Elara! - bökte meg a vállamat Theodore, olyan hangon mint aki még mindig hányni akar.
- Vagy etess, vagy ne szólj hozzám. - feleltem a fiúnak gorombán, miközben a gondolataimba temetkezve feküdtem az asztalon. Egész nap óráim voltak. Egy árva szabad percem sem volt egész nap és egyszerűen félek visszamenni a szobámba. Mármint...
Részeg voltam. Nagyon. És reggel csak úgy elköszöntünk. Mintha semmi nem történt volna. Ott lesz még? Megbánta, ami történt? Akar még tőlem valamit? Mi a fenét akarok én tőle? Egyáltalán mi a franc történ közöttünk és miért?!
- Megáll az eszem! - csapódott be mellém Olivia, akár egy torpedó, mögötte pedig sorban megérkeztek a mardekáros barátaink. Daphne és Draco unott arccal ültek le elém, miközben én lassan felemeltem a fejem, hogy Oliviára nézzek. - Egy felnőtt férfi van az ágyadban! - sikongatott halkan a lány, tágra nyílt szemekkel.
- Olivia! - csaptam a karjára. - Nem olyan sokkal idősebb! - sütöttem le a szemeimet, kényelmetlenül megvakarva a nyakamat.
- De ott van az ágyadban! - ismételte izgatottan, én pedig a szememet forgatva emeltem égnek a tekintetem. Ami találkozott Draco szemeivel. A fiú pislogás nélkül meredt rám, nagyjából harmincszor megkéselve az előtte lévő krumplit.
- Egész éjjel ott volt? - tette fel a kérdést Pansy, leülve mellém az asztalhoz.
- Még most is ott van! - válaszolt helyettem Liv.
- Nem tudom, hogy ott van-e még. Egész nap nem tudtam lemenni hozzá. - ráztam a fejem, Draco felől pedig egy röfögés szerű hang érkezett.
- Valami gond van? - néztem felé döbbenten, a fiú pedig felvont szemöldökkel meredt rám.
- A világon semmi. - rázta a fejét. - Csak tudod érdekes... - kezdett bele, mire hitetlenül felnevettem.
- Mi olyan rohadt érdekes Draco Malfoy? Mond csak. Megöl a kíváncsiság. - néztem rá idegesen, ujjaimmal az asztalon dobolva.
- Az az érdekes, Aurora... - hangsúlyozta a nevemet. - Hogy érdekes módon soha nem akarsz feltűnést kelteni és kínosan ügyelsz arra, hogy ne hordj kihívó ruhákat. Most pedig itt ülsz előttem, kiszívott nyakkal. - mosolygott rám akár egy őrült.
- Hogy mi?! - kapta el a hajamat az útból Olivia, majd a szája elé kapta a kezét. - TE JÓ ÉG! - sikított. - Na most már féltékeny vagyok! - csapott a karomra, az én arcomat pedig szépen lassan elöntötte a mélyvörös pír.
