Dernière Danse

𝖈𝖝𝖝𝖛. gyűrött lepedők

dernière danse
❪ gyűrött lepedők ❫

125

- Menj el. - suttogta alig érthetően és a fal felé fordította sápadt arcát. 

- Mi? - letöröltem a könnyeimet és újra a hideg ujjai köré fontam ujjaimat. - Draco, nem megyek el. - motyogtam neki. Lassan végignéztem a rózsaszín hegeken, amik a testét borították. Néztem a beesett arcát, ahogy egyre mérgesebben pislog a fal felé, nem nézve rám. 

- Menj el, Aurora! - ismételte újra és elrántotta tőlem kezét. 

- Mégis mi a francért hagynálak itt? Együtt csináljuk végig, oké? - nyúltam utána, de ő ellökött magától. 

- Menj már el innen, a picsába! Menj el, menj el, menj el! - kiabált rám váratlanul, mire összerezzentem és önkéntelenül összehúztam magam a székemben.Értetlenül néztem a fiúra, aki szinte lihegett a méregtől és egyre csak tolt magától. 

- Na jó, elég legyen! - felálltam a helyemről és remegve meredtem rá. Rá, aki pislogás nélkül várta a kiborulásomat. 

- Ne mond meg nekem, hogy mikor elég! Semmi közöd nincs az életemhez! - vágta a fejemhez váratlanul, nekem pedig fájdalom hasított a szívembe. 

- Mi bajod van? Mégis miért vagy ilyen felfoghatatlanul mérges?! - emeltem fel én is a hangomat, ő pedig felült az ágyon. Draco ajkai megremegtek, szemében düh lángolt, ahogy felém köpködte a szavakat. 

- Mert egyedül is képes vagyok felépülni! Nem kell mindig ott lenned mindenhol és nem kell mindig megmentened! Nem vagyok a gyereked, nem kell miattam mindent kockára tenned! - üvöltötte az arcomba, én pedig sokkot kaptam egy pillanatra. 

Nem értem miért csinálja ezt. 

Nem értem miért kell minden alkalommal ellöknie, amikor próbálok segíteni. Nem értem, miért én vagyok a rossz, amikor csak védeni akarom őt! És rohadtul elegem van ebből a lábtörlő szerepből, amibe belecsöppenek minden alkalommal, amikor sérül az egója! Könyörgöm, ezer éve szeretjük egymást, miért kell még mindig ilyen falakkal védenie magát?!

- Na mi van már megint? - fintorgott rám, amikor elkaptam a karját, nehogy visszaforduljon a falhoz. - Miért bőgsz? - gúnyolódott én pedig hirtelen azon kaptam magam, hogy felpofozom. 

- Miért bőgök?! Tudni akarod miért bőgök?! - üvöltöttem az arcába, miközben forró könnyeim lecsorogtak az arcomon. - Meghaltál, Draco! Meghaltál a karjaim között! Meghaltál a karjaim között, de előtte megtiltottad, hogy megmentselek és elküldtél! Elküldtél, hogy meneküljek el és meghaltál! Ez a bajom, te vadbarom! És most? Túléled ezt a szart és a kibaszott sérült egód nem tűri, hogy így lássalak! Viselkedj már felnőttek módjára, az istenit! - hadartam levegővétel nélkül olyan idegesen, hogy a szoba forogni kezdett körülöttem. 

- Nem sérült az egóm! - makacskodott, én pedig a képébe nevettem. 

- Hagyd már abba ezt a gyerekes viselkedést! - mordultam rá komoran, ő pedig végre belenézett a szemembe. 

Némán nézett és lassan pislogott rám. Vizsgálta az arcomat, a vonásaimat, követte a könnyeimet. Aztán egy hatalmasat sóhajtott és visszadőlt az ágyra, szemeit a mennyezetre szegezte. 

- Sajnálom. - suttogta alig hallhatóan. --Sajnálom, hogy mindig ekkora seggfej vagyok, én csak... - szünetet tartott a mondandójában - Mindegy.