𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Azeső egyetlen cseppel kezdődik. De csakhamar viharként érhet véget, melyben az összecsapó felek már régen nem a villámok.
- Aurora! - szelte át a mély hang a természetet. Az eső közben egyre jobban zuhogni kezdett és a hatalmas, hideg cseppek átáztatták a ruháimat, a hajam pedig csurom vizesen tapadt az arcomhoz, miközben a fejem még mindig hátravetve élvezte az időjárást.
- Menj el, Draco. - szóltam a fiúnak anélkül, hogy ránéznék.
- Aurora, nézz rám! - kérlelt tovább és hallottam, ahogy a felém közeledő lépései meg-megcsúsznak a sárban.
Tudom, hogy ideje lenne beszélünk. Tudom, hogy most rémesen berúgott és ilyenkor sokszor meggondolatlan. De... Most, ebben a pillanatban, csak élvezni akartam az esőt, ahogy lehűti az arcomat és kitisztítja a fejemet. Ahogy végigfolyik rajtam és ezzel elviszi minden terhemet.
- Aurora! - ragadta meg a karomat hirtelen és erősen maga felé fordított.
- Mit akarsz még tőlem? - meredtem rá mérgesen, kitörölve egy kövér esőcseppet a homlokomból. - Világosan megmondtad, hogy nem akarsz velem beszélni. Akkor hagyj békén és hagyd, hogy élvezzem az esőt! - mutattam az udvarra, amely már sötéten nézett vissza ránk.
- Nem hallgatnál meg, egyszer az életben?! - emelte fel a hangját idegesen, miközben beletúrt nedves, szőke hajába.
- Ha tudnál velem úgy beszélni, hogy nem sértesz meg és nem alázol meg... Akkor meghallgatnálak! - vágtam vissza hirtelen. A kezdeti nyugalom pedig szépen lassan elkezdett indulatokká alakulni, ahogy néztem a fiút.
- Hogy lehetsz ilyen rohadtul makacs? - csengett a fülemben a hangja.
- ÉN?! - vontam fel a szemöldököm. - Én vagyok a makacs? Mond már meg, Draco Malfoy, hogy akkor te magadat minek neveznéd, ha én vagyok makacs?! - tettem fel a kérdéseimet hitetlenkedve.
- Én éppen próbálnék veled beszélni, az isteni! De neked megint bele kell szólnod mindenbe! - torkollt le mérgesen, hevesen hadonászva az arcom előtt.
- Akkor mondjad! - kiáltottam rá. - Mondjad, milyen sértéseid vannak számomra már megint? - tettem csípőre a kezeimet.
- Nem akartalak megbántani az előbb! - bukott ki belőle azonnal és összeszorította szemeit. - Nem akartalak elküldeni, nekem csak szar napom van és... - törölte ki ő is az esőcseppeket az arcából, miközben az első villámok becsaptak a birtokon.
- Szar napod volt? - néztem rá. - Ennyi az indok, hogy szar napod volt? - nevettem el magam.
- Nem hagynád, hogy végig mondjam? A kurva életbe! - meredt rám a fiú, hangjában türelmetlenség tombolt. És én pár pillanatig csak meredtem rá mérgesen, miközben a fejemben ott pörögtek a képek. A képek, amikor a fiú figyelmen kívül hagyott, amikor nem szólt hozzám, amikor rám förmedt vagy éppen kigúnyolt. Hosszú, nagyon hosszú hónapok folyamata és nekem fogalmam sem volt, hogy ennyire megviselt a dolog.
