𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mosolyogva álltam az ablak előtt és kezemben a kávémmal néztem a többieket. Olivia Theo kezét fogva nevetett a medence szélénél ülve. A lány szinte kicsattant a boldogságtól és én sosem voltam még ennyire büszke, mint most. Theodore szemei tele voltak imádattal, ahogy a nevető barátnőmet nézte, aki éppen Cole arcát fröcskölte jeges vízzel.
Blaise, Pansy, Theo, Cole, Olivia és Draco. Ők voltak az én családom.
Ahogy teltek az évek annyi emberrel találkoztam és annyi embert szerettem meg. Nevettem, sírtam, örültem és összetörtem. És bármi is volt, rájuk mindig számíthattam. Persze, Harry, Hermione és a Weasley család is ott vannak nekem... De ők nem ismernek annyira, mint azok, akik most az udvarban játszanak. Az UDVARUNKBAN!
- Végre! Itt van a világ leggyönyörűbb lánya. - Draco meleg kezei lágyan fonódtak a derekam közé. Álmos, rekedt hangja szinte simogatta a füleimet, ahogy suttogva közelebb lépett hozzám, hogy megöleljen.
- El sem hiszem, hogy már a hatodik évünket kezdjük. - ráztam a fejem mosolyogva.
- Ohh, ugyan. - rázta a fejét Draco és kivette a kezemből a bögrémet, hogy megigya a tartalmát.
- Mocskos tolvaj! - csaptam meg a karját nevetve, de ő csak nézett engem. Nézett és nem tudtam, hogy mikor történt meg a csoda, de Draco megváltozott. Már nem félt az érzéseitől, már nem akart eltaszítani, ha baj volt.
Itt állt előttem álmaim férfija és csak néztem a tökéletes szemeit és a telt ajkait, ahogy széles mosolyra húzódnak.
- Nem tudok betelni veled. - öleltem át a fiú nyakát sóhajtva. - Eszméletlen vagy, Draco Malfoy. A legjobb dolog az életemben. - mosolyogtam rá teljes őszinteséggel. Imádtam őt. Imádtam minden porcikáját, azt ahogy bánik velem, ahogy rám néz, ahogy szeret engem. Megad mindent, amire vágyom. Sőt, még többet is!
- Nyugodtan dicsérj még. - pimasz mosoly húzódott az arcán. - Szeretem, ha istenítenek. - harapta meg lágyan az ajkaimat.
- Nem növelem az egódat. - löktem meg finoman. - Így is alig férsz be tőle a házunkba. - mondtam és a szívem megtelt örömmel, ahogy kimondtam az utolsó szót. A házunkba. Lehet korai. Sőt biztos. Hiszen fiatalok vagyunk és rengeteg minden szól ez ellen. De egyszer élünk. És... És szeretjük egymást. Akkor mégis mire várjunk? Hiszen...
Sehol máshol nem vagyunk biztonságban, csak egymás mellett, ezen az eldugott helyen. Egyikünknek sem volt igazi családja, amíg meg nem találtuk egymást. A mi világunk, a mi történetünk más, mint egy átlagos embernek...
- Mi a franccal érdemeltelek téged meg? - rázta a fejét, majd közelebb húzott, hogy megcsókoljon.
- Az biztos, hogy nem a főző tudásoddal. - csipkelődtem a fiúval merészen, mire Draco oldalra fordította fejét és felvonta a szemöldökét.
