𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Csak egy valamit szeretek jobban az esőnél. Ha a zivatar éjszaka jön. Ülök az ablak előtt az ágyon és nézem a Hold fényében megcsillanó esőcseppeket, ahogy koreografáltan táncolnak a föld felé. És arra gondolok, hogy mindig csodáltam az esőt. Az esőcseppeket, melyek arra emlékeztetnek, hogy a felhők is lélegeznek, az esőcseppeket, melyek vakmerően, ejtőernyő nélkül és nevetve vetik bele magukat az ismeretlenbe.
Én is esőcsepp akarok lenni.
Egy esőcsepp az éjszakában. Mert a nappalokat nem szeretem. A Nap arrogáns, amely végtelen órákat tölt közöttünk, majd elhagyja a világot, ha elege van belőlünk. De a Hold... A Hold hűséges társ, ami ismer minket. Lát minket a legsötétebb óráinkon és úgy hallgat minket, mint egy valódi jó barát. A Hold megérti milyen kegyetlen dolog embernek lenni.
A csendes éjszakában, melyet az eső kopogása és a szél különös zenéje töltött meg, ott ültem én a sötétbe bámulva és hirtelen arra gondoltam, hogy kiskoromban mennyire szerettem a napsütést. A nyár színére emlékeztető pitypangokat, amik a francia birtokon millió szám nyíltak.
És amikor lehunytam a szemeimet, hogy végre kipróbáljam a meditációt... Újra ott voltam. Kislányként nevetve a pitypangmezőn, illatos koszorút fonva a bátyámmal szemben ülve. Az arcunk piros volt a fogócskától és a szemeink csak úgy csillogtak a boldogságtól.
- Ne úgy, Ari. - nyúlt felém Kale kedvesen, ujjaival gondosan, mégis gyorsan mozogva megmutatta, hogyan kell koszorút fonni.
- De én nem így akarom! Így nincs benne a virág! - háborodtam fel, amikor észrevettem, hogy letépkedi a növény fejét.
- Nem, te buta! - nevetett rám. - A fejét ide kell betűzni, látod? - mutatta meg, majd a sajátját is elém tette és mikor meglátta széles mosolyomat, a fejemre helyezte a virágkoronát.
- De hát ez a tiéd! - ámultam el szinte még gügyögve.
- Nekem mindig a te boldogságod az első... - simogatta meg a hajamat, majd hirtelen felpattant és engem is a lábamra állított. - Aurora Hercegnő, a mindenség uralkodója és a kishúgok legjobbika! - hajolt meg előttem. - Felkérhetem egy táncra? - nevetett rám, majd gyermeki módon visítva és nevetve ugrálni kezdtünk a fűben.
- El kell vinni innen! - jött az üvöltés a házból. - Gyűlölöm! Miatta vagyunk azok, amik! - anyánk hangja keservesen állította meg a játékot.
- Cassie, nyugodj már le! - szólalt meg apánk mély hangja. - Nem ő tehet róla, hogy ez rajtunk van! Nem ő tehet róla, hogy megátkozták! - dörrent fel haragja.
