𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A keze szinte jeges volt, ahogy a csuklóimhoz ért. A lábai szüntelenül rugdosták a bokáimat minden egyes lépésnél és a számra kötött kendő élesen vágta a bőrömet. De nem kiabáltam. Nem ellenkeztem és nem mutattam a felháborodás legkisebb jelét sem. Mert tudtam, hogy az akihez megyek, nem fél a gyilkosságtól.
- Egy rossz mozdulat, kislány... És halott vagy a barátaiddal együtt. - súgta a fülembe reszelős hangon az ismeretlen, akinek csapzott, ősz haja nedvesen ért hozzá a fülemhez. Ujjait lassan végighúzta a csupasz nyakamon, majd egy erős mozdulattal hátrarántotta a fejemet.
- Felfogtam. - morogtam neki vissza, undorodva az érintésétől.
Számoltam a lépéseket. Huszonhat lépés, mióta meghallottam kinyílni egy ajtót. Huszonhét, huszonnyolc. Fogalmam sem volt róla, hogy hol vagyok, mivel a férfi a találkozásunk után vakító átkot szórt rám. Minden korom fekete volt és én semmi másra nem tudtam hagyatkozni, csak a fülemre.
- Szólj, hogy megérkeztünk. - mordult fel a csuklómat szorongató férfi, valószínűleg egy másik társának. Az pedig lassan kinyitott egy ajtót és én életemben először meghallottam a hangot, amitől egy egész varázslóvilág retteg.
- Mit akarsz, Yaxley? - kérdezte nyugodt, határozott hangon. A szavai olyanok voltak, mintha minden egyes betűben halálos fenyegetés lapulna és hiába tűnt rekedtnek és gyengének, a két csatlósa pontosan tudta, hogy ők is bármikor meghalhatnak, nem csak én.
- A lány megérkezett. - szinte láttam magam előtt, ahogy a férfi összerezzen. Ahogy szorosabbra húzza magán a ruháját, vagy a tenyerébe mélyeszti a körmeit, hogy ne remegjen annyira.
- Hozzátok be. A többiek távozhatnak. - jelentette ki a hírhedt mágus.
Többiek? Mégis hányan vannak ezek?
Székek súrlódtak a padlón, hangosan recsegve távolodtak el az asztaltól. Léptek zaja kísérte mozgásukat, de azok a léptek elhaltak a közelemben. És éreztem, hogy a helyiségben lévő összes szempár rám szegeződik.
- Alig vártam ezt a pillanatot. - sziszegte egy női hang érdesen.
- Ne érj hozzá! Még nem fedhetjük fel magunkat előtte... - suttogta egy férfi, akinek rémisztően ismerős volt a hangja. Még nem fedhetik fel magukat előttem... Ez a mondat olyan kísértetiesen hatott rám, hogy a gyomrom liftezni kezdett bennem és a torkom elszorult egy pillanatra.
És amint az ajtó becsukódott mögöttem, egy halk suttogás ütötte meg a fülemet, a látásom pedig lassan tisztulni kezdett.
- Üdvözöllek, Elara. - tárta szét a hosszú karjait. Én pedig nem tudtam leplezni a döbbenetemet. Nem tudtam elrejteni az undort, a félelmet, a rémületet ami a szemeimben gyűlt össze. A bőre szürke volt és élettelen. Erős karjai hosszú, karmos ujjakban végződtek. Testét egy fekete talár burkolta, kezében ott feszült vékony pálcája.
