𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Megint vele álmodtam.
Egy újabb éjszaka, amikor a saját álmaimmal vívom meg a csatáimat, miközben a szívem majd' belehasad a fájdalomba. Olyan ez, mint egy véget érhetetlen körhinta, amiről egyszerűen lehetetlen leszállni és esténként akaratlanul is gyorsabban és veszélyesebben mozog.
És én még mindig azon a körhintán ülök, ami egyre sebesebben szédít vissza az emlékek múltjába, vissza a fiúkhoz, akik már nem érinthetik többé az esőt, nem mosolyoghatnak a napra és nem nevethetnek a felhőkkel.
- Rory... - súgta Draco a fülembe, miközben egyenletesen simogatta a gerincem vékony vonalát. - Rory, ébredj... Csak egy rossz álom. - duruzsolta tovább lágyan, hogy kirántson végre a két világ közötti vonalról.
- Mi történt? - nyitottam ki az égő szemeimet hirtelen, izmaim pedig fájdalmasan rándultak össze a tudatra, hogy újra önmagam vagyok.
- Csak rosszat álmodtál. - simogatott tovább a fiú. Hosszú ujjainak érintése szinte égette a bőrömet, de mégis fázni kezdtem ott, ahol nem érintett. Ajkai puhán súrolták a fülemet és leheletének forró áramlata libabőrössé tette a végtagjaimat.
- Mikor lesz vége? - kérdeztem halkan, miközben szembe fordultam a fiúval és kicsit közelebb bújtam izmos alakjához.
- Nem tudom, hercegnő... - sóhajtotta, hüvelykujját végighúzva remegő ajkaimon.
- Néha... Néha egyszerűbb lenne csak úgy véget vetni az egésznek. - suttogtam, mire Draco felkönyökölt az ágyon, hogy jobban láthassa az arcomat.
- Miről beszélsz? - kérdezett vissza mély, komoly hangon.
- Az életemről... Mindenkinek csak terhet jelentek. Bajt és veszteségeket okozok és senkit nem tudok boldoggá tenni. Akkor mégis mi értelme ennek az egésznek? - kérdeztem inkább magamtól, mint tőle.
De Draco mégis erősen ragadott meg. Gyűrűs keze erősen és kissé fájdalmasan fonódott a karom köré és felhúzott az ágyba. Szemei mérgesen fordultak felém, széles tenyerei pedig hirtelen közrefogták az arcomat. Én pedig döbbenten néztem vissza rá, fáradhatatlanul összeszorítva a fogaimat, hogy megállítsam ajkaim remegését.
- Soha... Soha többé nem mondhatsz ilyeneket. - mondta határozottan, olyan mély levegőket véve, hogy szinte hallottam, ahogy a levegő beáramlik a tüdejébe. - Világos voltam, Aurora? Soha többet nem mondhatod, hogy nem ér semmit az életed. - morogta.
- De ha egyszer így érzem! - szólaltam meg tehetetlenül, mire Draco egyik keze a nyakamra szorult.
- Nem hallottad mit mondtam az előbb? - kérdezte, kicsit közelebb hajolva az arcomhoz. - Aurora, a te életed a világon mindennél többet ér. És nálad tökéletesebb emberi lény nincs ezen a bolygón. És ha még egyszer ilyeneket mersz mondani, megbüntetlek. - az utolsó szót úgy súgta az ajkaim közé, mintha egy félelmetes és fenyegető titkot árult volna el.
