A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

Utószó

Kedvesek, mindenki, aki olvassa még ezeket a sorokat, mindenki, aki akár évek hűségével adózik ennek a történetnek.

Vérzik a szívem, hiszen egy korszak lezárult. Egy hosszú és eseménydús korszak, hiszen évek teltek el, mióta az első sorokat ide írtam. 

Őszintén sajnálom, hogy nem úgy tudtam befejezni a könyvet, ahogy illő lett volna. Ahogy a történethez, és Hozzátok méltó lett volna részletességében és szépségében. Ám úgy érzem, a Múzsák elhagyták ezt a regét, és az én szívem se kalandozik már oly nagy hévvel az általam formált világban, mint egykoron. Nem tudtam volna úgy megírni Nektek, ahogy megérdemlitek. 

Így odaadtam mindazt, amim volt.

Egybeszőttem minden jegyzetem a befejezésről, minden bekezdést, minden rég megfogant ihletet. Ironikus ez. Hiszen Tinwerín is abba betegedett bele, hogy képtelen volt teremteni, pusztán formálni tudta, mi megadatott neki. Itt már én se vagyok képes teremteni, pusztán formálni tudtam, mint évekkel ezelőtt papírra vetettem. S szívem mélységes fájdalma ez.

Ám az Idő eddig se rekedt meg, ezután se fog. Az élet rendje ez, hiszen mi egyszer teremtetik, az el is múlik. A Mi történetünk is megfogant, s itt az ideje, hogy múljék. S mi menjünk tovább újak felé.

 Viszont tudjátok, az elmúlás nem egyenlő a feledéssel.

Hiszen én sosem foglak feledni se Titeket, se pedig Tinwerín alakját, aki az évek során a részemmé vált, inspiráció lett azon az úton, amit most járok. Azt szeretném ha Ti is így emlékeznétek erre. A tanításokra, a kalandokra, az évekre. 

Én mindent megtettem, hogy gyönyörködtessek, hogy élményt adjak, hogy alkossak egy olyan alapanyagból, amelyből véleményem szerint kifejezetten nehéz. Hiszen Tolkien világában fanfictiont írni úgy, hogy eredeti legyen, és lore hű, nem könnyű feladat. 

Summázva álljon itt tehát egy búcsú. Búcsú Tőletek, a szereplőimtől, a történet világától, amely előtettek természetesen mindig nyitva áll. 

Köszönöm az éveket, a hűségeteket. 

Nem mondom, hogy ne sírjatok, mert nem minden könny keserű.

~A tiétek, Laeriel~