A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

16. fejezet

Kék, akár a tenger árja

Nemes, akár dicső lovag paripája.

S sötét, akár meny az éjben

Egyszerű, mint csalogány a napkeltében.

 - Nos, nem mondom, hogy jobb, mint újkorában, ám egészen jó. Ha megkérhetlek, többet ne csinálj ilyet.

Bernir féloldalasan elmosolyodott, és hol a bokájára, hol a gyolcsot tekerő nőre nézett.

- Nem ígérek semmit, lehet még a héten visszajövök.

Estel a szeme sarkából ránézett, és halkan elnevette magát.

- És a határok? Nem, a héten nem szeretnélek itt látni.

- A határok nem szaladnak el...

- Ami azt illeti – fordult meg a nő, rátámaszkodva az asztallapjára – úgy tudom, két nap múlva kell visszamenned.

- Ez így van – bólintott Bernir, miközben csizmáit húzta.

- Addig kíméld a lábad – Estel elrakta a feltekert kötszert, majd a cserépedénybe gőzölgő kamillafőzetet kezdte kiadagolni.

- Estel... - fordult vissza az ajtóból a tünde – holnap este te is megnézed a réten a csillaghullást?

- Valószínűleg – bólintott, fel se nézve a főzetből. – Addig is, vigyázz magadra, szeretnélek egy darabban viszontlátni.

A tünde elmosolyodott, őszintén és szeme akaratlanul is megállapodott a sötét hajkoronán, a szelíd arcon.

- Meglesz. Mindent köszönök, cuio vae!*

Bernir alig csukta be az ajtót, máris átadta a kilincset Mírielnek, aki sietősen nyitott be

- Szervusz nővérkém! – két csókot adott testvére orcáira, majd egyből leült az ágyra.

- Milyen jókedvű ma valaki – állt fel a nő – és milyen sietős.

- Te se panaszkodhatsz – mondta Míriel, miközben kötését tekert le a kezéről. – Csillagnézés...

- Nem szép dolog hallgatózni, húgocskám – ráncolta a szemöldökét Estel, és gyolcsot dobott a főzetbe, majd átvette a kötés kioldását.

- Nem volt szándékos – szabadkozott az aranyhajú.

- Persze – forgatta meg szemét Estel. – Inkább azt mond, hatásos az a főzet, amit adtam? – hangja árnyalatokkal lett hirtelen komolyabb.

- T-tessék? – illetült meg a lány.

- Az álmokra – suttogta a nővére félve, mintha csak attól tartana, ezt is véletlenül meghallja valaki.

- Oh igen, segített – Míriel csapnivalóan hazudott, ám ez testvérének mégse tűnt fel.

- Rendben, ennek örülök. Azt tanácsolom, mostantól kétnaponta vegyél be belőle, mert ha elfogy, nem fogok tudni majd újat készíteni.

- Értem... - bólintott bizonytalanul az adán – de miért?

Estel, kamillában matató keze megállt, abbahagyta a gyolcs csavarását.

- Az egyik hozzávaló elfogyott, és nem hiszem, hogy tudom pótolni.

A kamillába áztatott, vékony kötéssel csavarta be elsőként a sérült végtagot, majd a szokásos fehér batiszttal tekerte át. Míriel egész idő alatt mocorgott, ujjaival az ágy szélén dobogott, lábát mozgatta.