A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

63. fejezet

Nyúlik az árnyék, de tűz a déli nap

Túl a folyón ott várnak már  magas falak

Szavannán és soha nem látott tájakon

lovagolok, a napokat számolom.

Az Anduin, nyugori nevén a Nagy- folyó sok vidéken vág át, mire Lebennin vidékénél a Belfalasi- öbölbe torkollik. Az Ered Mithrintől Rohanon át egészen Gondorig sok folyó és folyam csatlakozik hozzá. Ez a folyó kísérte hőseinket is hosszú útjuk során. Aragornék maguk mögött hagyták a Déli sekélyest, és indulásuktól számított harmadik napon már a Raurosi vízesésnél pihentek, ami az Emyn muil árnyékában zúdult alá a Nagy- folyóba. Nem sokkal előttük terültek el Nindalf csatornái, amint az Andiunba futnak. Ezen a lápos, mocsaras vidéken a buja és makacs növényzet miatt nehéz volt a haladás, a zsombékos láp nem engedett egykönnyen. Útjuk első hetében elérték Osgiliathot, itt kerültek legközelebb Mordorhoz és egyben a Haradi úthoz. Mégis egyhangúan úgy döntöttek, nem térnek rá az útra. Kerülték a várost, amennyire csak lehetett és leginkább az éj leple alatt utaztak. Ithilien földje mit sem vesztett szépségéből, még az árnyék alatt sem. Füves mezőkkel és rétekkel, csobogó vízesésekkel volt tarkítva most is, mintha meg sem érezné a szomszédjában egyre csak növekvő sötétséget. Már két és fél hét múlva Dél Ithilien mezőin és gyér erdőségein vágtak keresztül, ott ásítottak a távolban, sötéten és fenyegetőn az Ephel Dúath vonulatai. Tinwerín érezte az árnyat, mely rátelepült a vidékre. Szörnyű, nyomasztó érzés kerítette hatalmába melytől nagyon sokáig nem bírt szabadulni. Mordor sokkal jobban erőre kapott, mint gondolta, ám most teljesen más feladatra kellett koncentrálnia. Nemsokára elébük került a Poros folyó, amely az Árnyék- hegységből eredt. Útjukat egyenesen ketté vágta, és a gázló vészesen közel volt Mordor határaihoz. Mindhárman megállították lovaikat a folyóparton, és szemükkel követték amíg csak lehetett, egy sekélyebb rész után kutatva.

- Közel és távol ugyanolyan sebesen hömpölyög a folyó - mondta Argalad. - Merre tovább?

- Csak a gázlón át mehetünk - komorult el Aragorn hangja.

- Aragorn, az túl kockázatos túl közel az Ephel Dúath - Tinwerín fejét a távolban az égre törő hegyek felé fordította.

- Ha sekély rész után kutatunk, napokat is veszíthetünk - szólt a Vándor. - Át kell kelnünk a gázlón.

- Te nem érzed az árnyat, mond? Az egyre növekvő, gonosz erőt mely hatalmába keríti ezeket a gyönyörű földeket? - tekintetét a kószára emelte. - Szívedre nem ül-e árnyék, Elesszár?

- Nyomasztó érzés nem vitatatom, de nincs más út ezt te is megértheted. Nem fogok napokat bolyongani, kockáztatva azt, hogy akár az ellenség szolgái ránk találjanak - jelentette ki a férfi és lovát az Árnyék- hegység felé fordította. Alcarain elnézett a messzi távolba, a hegyeket fürkészte. Az a nyomasztó érzés egyre inkább növekedett benne és úgy látta, mintha keze nagyon gyengén, de remegne olykor.

- Az emberek nem érzik azt a súlyt amit mi - lovagolt a nő mellé Argalad. - Gonosz a hely és az árnyék sötétebb ott, mint másutt e földön. De Aragornak igaza van, kockáztatnunk kell. - A vala csendesen bólintott, és összehúzta magán köpenyét. Rájuk esteledett, mire elérték a Poros- gázlót, ám nem ragyogtak a csillagok. Csak a bús holdvilág kísérte útjukat, sugarai visszafénylettek a zubogó folyó habjain.

- Soha nem láttam még csillagtalan éjszakát - jegyezte meg Argalad és tekintetét az égre emelte. Tinwerín keserűen elmosolyodott, majd halkan így szólt.

- Hiányolom anyám csillagait, de sajnos Középföldére ez a sors vár. A homály egyre csak nő, és hamarosan Gondort is eléri... - felsóhajtott, majd ő is az égre nézett. - Érzem, Argalad, Szauron ereje egyre nő. - Ám akármit is mondott Míriel, akárhogy is csillagtalan volt az éj, Argalad mégis látott egy fényt, ki egyedül állt a sötétségben. Ez a fény többet jelentett neki mindennél, többet ért neki ezernyi csillagnál.