A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

83. fejezet

Csobog a Nimrodel, hangja messzi száll

S partjára jő egy tört szárnyú madár.

Néma ő, akár a búskomor téli táj

Ám egyszer minden fecske nyarat talál.

- Sötétedésig minél messzebb kell jutnunk a kaputól - nézett Tinwerín Aragorn felé. - Ha leszáll az est, Mória orkjai se fognak megmaradni a tárnákban. - Ám a Vándor nem felelt, csak leszegett fejjel állt tovább a sziklaszirteken.

- Oda Gandalf, oda a tova út is - csóválta a fejét Boromir. - S mindez miattad - mutatott a sziklán álló nőre. - Hagytad meghalni!

- Őrizd meg a hidegvéred, Boromir. A történtek miatt senki sem tehető felelőssé - csitította Aragorn.

- Előre láttad, hogy Gandalf le fog zuhanni, igaz? - szólalt meg halkan Legolas, és felemelve fejét, Berenilre nézett. - Mégsem tettél semmit. - Ki vagy te, Nyugat Úrnője? Mi hozott téged Mória tárnáiba? Miért jöttél utánunk, miért segítettél? Mik a szándékaid?

- Igaz ez, Tinwerín Úrnő? - kérdezte meg elcsukló hangon Frodó. Azonban Alcarain továbbra is a hegyeket fürkészte.

- A halál nem egyenlő a véggel - szólalt meg nagy sokára. - Egyszer talán majd megértitek. - Egy új ajtót nyit, miközben egy régit bezár. Csak az értheti, ki már átlépett ezen a küszöbön. Elítélnek, mint annyian annyiszor az évek során. Talán gyűlölnek, mint annyiszor, annyian az évek során.

- Segíthettünk volna neki, ám te visszafogtál! - emelte fel a hangját Denethor gyermeke. - Nem is akartad megmenteni, rezzenéstelen arccal nézted végig, ahogy meghal!

- Vedd kisebbre a szád, adánok fia - fordult meg hirtelen Tinwerín. - Ne vádaskodj olyan tettek miatt, miket nem értesz!

- Elég ebből! - állt közéjük Aragorn, mert biztos volt benne, hogy pillanatok kérdése csupán, hogy a vita egészen kardrántásig harapódzón. - A múlton változtatni nem tudunk, a dühtől forró szavak nem fogják visszhangozni Gandalfot.

- Ó Gandalf, most már te is Durin mellett nyugszol - sóhajtott fel fájdalmasan Gimli. - Miért nem én vesztem oda?! - Berenil ekkor végignézett a bús alakokon. A hobbitok a könnyektől piros szemekkel meredtek maguk elé, Samu szipogott. Boromir haragosan járt-kelt a sziklákon, dühében párat lerúgott a völgybe. Gimli rendíthetetlenül nézte a kaput, remélve, Olórin egyszer csak kisétál. Legolas egy, a völgy felé magasodó kopár sziklán ült, ám fejét hirtelen elfordította Kelet felől. Tekintete találkozott Alcarianéval, ám egyikük se szólt.

Ki vagy te, Nyugat Úrnője? A tünde nem sírt, de az ő arcára is kiült a szomorúság. Szeme szüntelenül kutatta a válaszokat, mindhiába. Végül a nő nem bírta tovább állni tekintetét, így lesütötte szemeit, majd hátat fordított.

- Nem kérhetem, hogy bízzatok bennem, hiszen nem szolgáltam rá. Mégis úgy hozta a szükség, hogy muszáj lesz. Soha nem álltam az Ellenség oldalán, szándékom se ártó. Fontoljátok meg, hogy velem tartotok-e Lothlórien fái alá. - Valamennyien felkapták a fejüket, és mélyen magukba néztek. Frodó végigmérte a nőt, ki már sokadjára sietett a segítségére, sokadjára mentette meg az életét.

- Én veled tartok - állt fel a szikláról. - Ám ne hidd, hogy Gandalfot feledem.

- Bízalmam benned eddig sem volt kérdés, ezután se lesz - szólalt meg háta mögül Aragorn.

- Azok után, ami Gandalffal történt, hogy várhatod ezt tőlünk? - ráncolta a szemöldökét Trufa.

- Itt a kérdés az, hobbit uram, hogy itt akarsz-e éjszakázni az orkokkal, vagy sem - jegyezte meg Gimli. - De ez közel sem jelenti azt, hogy nem lesz a kezem ügyében a fejszém.