A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

81. fejezet

Telet ütött az élet órája

Hideg csóknak emléke veszendő

Indulnak már a sors nagy útjára

mind a kilencen, a Nagy Esztendőn.

Odakint metsző hideg honolt, nyoma sem volt már az ősz bágyadt melegének. A tarka levelek suttogását a mulandóság didergető szele váltotta fel, még Imladris völgyébe is. A fák szürkén derengtek a fakó, délutáni égbolt előtt. Alig volt már rajtuk levél, csupasz ágaik vézna, ráncos kezekhez hasonlatosan meredeztek szerte. A hajnali dérfátyol helyenként megült a gallyakon, fagyos karjába zárva valamennyit. Így mikor jött a dacos szél, hogy hidegen kússzon be az ember ruhája alá, fázásra biztatva őt, akkor a fák ropogva hajlongtak zúzmarás lépte nyomán. Hirtelen fordulatot téve, megmakacsolva magát, roppant erővel vágta be Tinwerín ablakát egy szem pillantás alatt. A kandalló lángja ügyetlenül megremegett, szikrát vetve hajolt meg a téli cúg akarata előtt. Az ágyon ülő nő összerezzent, letette öléből pennáját s naplóját, és az ablakához sietett. A bíborszínben pompázó függönyök zászlóként lobogva kúsztak a huzatban, majd pillanatok alatt ernyedtek el, amint Berenil ismét bezárta az ablaktáblákat. Ebben a pillanatban zörgettek a vaskos ajtón, ami már bizonyosan nem a szél műve volt.

- Tessék! - szólt át a válla fölött Tinwerín, majd várva vendégét, az ajtó felé fordult.

- Naneth, nem zavarunk? - dugta be fürtös fejét a szobába Elya.

- Ti sosem, kincsem. Gyertek be - lágyult meg a kissé rideg hang lányai láttán. A testvérpár szinte felengedett, amikor átlépte a meleg szoba küszöbét. Elya mosolyogva ölelte meg anyjukat, ám Helya kifejezéstelen arccal foglalt helyet az ágyon.

- Mondjátok, történt valami? - kérdezte a nevelőanyjuk, miközben töltött egy-egy pohárral az asztalon gőzölgő kamillateából.

- Ideje megbeszélnünk pár dolgot - ölelte át a meleg bögrét Elya. - Igaz, nővérkém? - nézett résnyire húzott szemekkel a karba font kézzel üldögélő testvérére.

- Nincs mit mondanom - szólalt meg kifejezéstelen hangon nagy sokára Helya. - Nem is értem, miért rángattál ide.

- Ne légy ostoba, tedd félre a büszkeséged - szólt rá fojtott hangon húga. Nos, igen ha valamiben hasonlítottak nevelőanyjukra, akkor az a törhetetlen büszkeségük volt, miből bőven kijutott Helyának is.

- Szóval, naneth, csak azt szeretnénk, hogy tudd, továbbra is nagyon szeretünk téged...

- Beszélj a magad nevében, húgocskám. Mehetnénk már? - Helya arra se méltatta az anyjukat, hogy ránézzen.

- Nem ezt beszéltük meg! - pirított rá a kisebbik. - Viselkedj már kulturáltan!

- Hagyjad, kincsem. Nem neheztelek rátok - rázta meg a fejét Tinwerín, hangja teljesen nyugodt volt, ám belül már napok óta emésztette az önmarcangolás. - Ami nem megy, azt felesleges erőltetni.

- Jaj, anya kérlek... - Ekkor kopogás szakította félbe a beszélgetést.

- Nofene - ráncolta a szemöldökét Berenil, majd az ajtóhoz lépdelt. - Igen? - nyitotta ki.

- Berenil Úrnő - biccentett aprót Glorfindel. - A Gyűrű Szövetség hamarosan útnak indul, Elrond és Gandalf számítanak rád.

- Ilyen hamar eljött a kitűzött nap? Köszönöm, hogy szóltál - nézett a szőkére hálásan. - Üzenem nekik, hogy hamarosan megyek - zárta be az ajtót, és a hideg ismét kívülre költözött.

- Sajnálom, kincseim, mennem kell. Olyan gyorsan jött a tél, ki is ment a fejemből az indulásuk napja - fordult egyből a szekrényéhez, honnan egy vastag, selyemből készült ruhát emelt ki.